Hívnak a halottaim engem-Korponai István

Semmiért ragyogni napra nap
nevet rajtam az édes halál
Zavartságba bomlik a volt szerelem
s másodperc már az élet csak.

Keserű és színtelen ez a magad vagy
elmúlás csendje falja fel álmaim,
Korommá feketült lelkem íze
napfénybe menekült mámorral tele.

Jönnek a halottaim értem
kocsi előtt barna ló,bakon ül
ki ember volt,üdvözölnek
integetnek,hívnak a halottaim engem.