Zsidóbűnözők
Az alábbi lista tartalmazza a történelem legnagyobb zsidóbűnözőit. Olyan
zsidókat
sorol fel, akik politikai, gazdasági téren vagy a magánéletben olyan
tevékenységet fejtettek ki, amely környezetüket erőteljesen károsította,
bomlasztotta és rombolta. Mivel
zsidók nagyon nem szívesen vallják be
zsidóságukat, némely esetben az illető zsidósága vitatott, ezt külön feltüntetjük a szövegben. (lásd még:
Kriptozsidó)
A lista korántsem teljes, folyamatosan bővül.
A lista felépítése
A zsidóbűnözők listája elsősorban a bűnözés fajtája szerint
tagolódik: Gyilkosok és egyéb. A magyarországi zsidóbűnözőket külön
vezetjük az áttekintés kedvéért, itt megint külön vezetjük a
múltbelieket és a még aktívakat. Egy bűnöző több helyen is szerepelhet,
pl. Ernst Toller szerepel az elnökök és a terroristák között is. A
listákat a zsidókra nagyon jellemző bűnök és a káros zsidó elméletek
felsorolása zárja le.
Tömeggyilkosok, gyilkosok
Szovjet zsidók
- Jurij Andropov - a Szovjetunió főtitkára, a KGB vezetője, Magyarország 56-os ellensége, a szovjet beavatkozás egyik fő felelőse
- Isaac Babel – 1894-1940, oroszországi kommunista író, háborús propagandista, 1935-ben Párizsban felszólalt egy antifasiszta kongresszuson
- Lavrentyij Pavlovics Berija - szadista szovjet belügyminiszter, tömeggyilkos - zsidóságát néha vitatják, noha külleme elárulja
- Matvei Berman - a Gulág egyik alapítója
- Jakov Blumkin – 1898-1929, szovjet kommunista Cheka-ügynök, merénylő, a vörös terror résztvevője, 1918-ban megölte a német nagykövetet, Wilhelm Mirbachot, 1920-ban Iránban sikeresen terjesztette a kommunizmust, ahogy később Mongóliában is
- Dmitrij Bogrov - 1911-ben meggyilkolta Pjotr Sztolipin miniszterelnököt
- Ilja Ehrenburg – szovjet író, költő, propagandista, háborús uszító, részt vett az 1905-ös forradalomban, tudósított a spanyol polgárháborúból,
folyton a németek, 20 millió német civil kiirtására buzdított
röpirataibana 2. vh alatt "A német gonosz lény. Mindenkit gyűlöl... Csak
egy gondolatunk van: németet ölni. Falánk hasába szuronyt! Lecsukni
kapzsi szemét! Szétütni buta, szögletes fejét! Pusztuljon ez a kígyó!
HALÁL A NÉMETEKRE" "A németek nem emberek. (...) Gyilkolni fogunk. Ha
nem öltél meg legalább egy németet naponta, akkor elpazaroltad az
idődet... (...) Ha megöltél egy németet, akkor ölj meg még egyet - nincs
szórakoztatóbb számunkra, mint látni egy rakás német hullát. Ne
számláld a napokat és a mérföldeket. Csak az általad meggyilkolt
németeket számold. Öld a németet - mert ez a te öreganyád régi imádsága.
Pusztítsd a németet — mert a gyermekeid is ezt várják el tőled.
Pusztítsd a németet — mert ez az orosz föld vészkiáltása. Ne habozz. Ne
add fel a harcot. Ölj."
- Nahum Eitingon – az állami terror egyik fő szervezője Sztálin idején
- Naftaly Frenkel - a Gulág alapítója
- Nyikita Szergejevics Hruscsov - eredeti neve Perlmutter, Lazar Kaganovich
tömeggyilkos csapatának tagja, az 1960-as években szovjet pártfőtitkár
(1953-ban a keletnémet, 1956-ban a magyar forradalmat fojtotta vérbe)
- Henrik Jagoda - a Gulág egyik vezetője
- Lazar Kaganovich - kb 20 millió nemzsidót tett el csapataival láb alól
- Lev Kamenyev - szovjet kommunista vezető, KB-tag
- Fanny Kaplan
– 1890-1918, forradalmár, merénylő, a "szocialista forradalmárok"
csoport tagja, a bolsevikokkal való harcuk idején, 1918-ban háromszor
rálőtt fajtársára, Leninre, aki súlyosan megsérült, kivégezték
- Garri Kaszparov
- *1963, oroszországi kommunista sakkvilágbajnok, Komszomol KB-tag,
majd demokráciáért küzdő politikus és amerikai kém a kommunizmus bukása
után
- Alexandr Kerenszkij
– 1881-1970, az orosz Ideiglenes Kormány miniszterelnöke az 1917-es
februári forradalom után; miután hadügyminiszterként az általa
irányított Kerenszkij-offenzíva kudarcba fulladt, a kommunisták
hatalomra jutásának kedvezett, az októberi forradalom után elhagyta az
országot, 1941-ben felajánlotta szolgálatait Sztálinnak a németek elleni harchoz, anyai ágon (Adler) valószínűleg zsidó
- Lenin - az első szovjet diktátor, a leninizmus megalapítója, tömeggyilkos, a kommunista rémtettek elindítója a történelemben.
- Maxim Litvinov - szovjet külügyi népbiztos
- Lev Mekhlis - Sztálin fő kivégzője
- Karl Pauker – magyarországi származású szadista NKVD-tiszt, Sztálin fő testőre (K. V. Pauker)
- Jacob Svertlov - a Szovjetunió első elnöke rövid ideig
- Sztálin - tízmilliók gyilkosa, apai részről zsidó, Európa bolsevizálója - zsidóságát néha vitatják
- Leon Trotzkij- bolsevista zsidó terrorista, a vörös hadsereg megszervezője, Sztálin Mexikóban meggyilkoltatta
- Alexander Uljanov - Lenin bátyja, társaival együtt (Ludmila Volkenstein, Alexander Stromberg, Mikhail Ashenbrenner, Lev Sternberg, stb.) a Narodnaja Volja terrorcsoport tagjai, 1881-ben megölték II. Sándor cárt
- Pavel Yudin – filozófus, szovjet komisszár az NDK-ban, az ottani tényleges vezető, NKVD-tag [1] [2]
- Jacob Yurovszky – II. Miklós és a cári család kivégzésének vezetője
- Grigorij Zinovjev - kommunista vezető és ideológus
Palesztinában tevékenykedő zsidó terroristák
- Jonatán Affusz – Júdás Makkabeus testvére, a Makkabeus-felkelés vezetője Júdás halála után
- Yigal Allon – szadista izraeli miniszterelnök, a Hagana tagja, az al Khisas-i tömeggyilkosság elrendelője, a palesztin holokauszt egyik felelőse
- Yigal Amir – szélsőjobboldali merénylő, 1995-ben meggyilkolta Yitzhak Rabin izraeli miniszterelnököt
- Annás – korábbi főpap, Kajafás apósa, Jézus egyik ellensége
- II. Antigonosz – az utolsó zsidó király, II. Arisztobulosz fia, Róma már elfoglalta Júdeát, amikor fellázadt, elkergette Heródest, és néhány évig bitorolta a trónt (i.e. 40-37)
- Antipatrosz
- Júdea helytartója, főminisztere, korábban Ideumea kormányzója,
ügyesen lavírozott a zsidó polgárháború és a római beavatkozás idején,
végül megmérgezte egy zsidó vezető, akinek többször megmentette az
életét, fia lett Nagy Heródes. Nem volt zsidó származású, de családját a
zsidó vallásra kényszerítették.
- I. Arisztobulosz – júdeai király (i.e. 104-103), János Hürkanosz fia, megölte testvérét, Antigonoszt
- II. Arisztobulosz – zsidó „király”, testvérét, II. Hürkanoszt letaszította a trónról (i.e. 66-63), a trónért versengve segítséget kértek Pompeiustól, aki bevonult és Rómához csatolta Júdeát, Caesar elengedte, de Júdeába menet megmérgezték i.e. 49-ben [3]
- Arisztobulosz Chalcis - tetrarcha (57-92), Heródes Chalcis fia, részt vett a római-pártus háborúban (58-63), ahol területeket szerzett
- Eleázár Auaran – Júdás Makkabeus testvére, részt vett a Makkabeus-felkelésben
- Barabás – palesztinai rabló és gyilkos, a zsidók Jézus helyett az ő megmenekülését választották
- Ehud Barak - izraeli miniszterelnök, védelmi miniszter, háborús bűnös
- Menachem Begin-
izraeli miniszterelnök, az Irgun terrorszervezet vezetője, vezetése
alatt robbantották fel a King David szállodát (91 halott, ebből 28
brit), terrorista, gyilkos, tömeggyilkosságok vezetője, ultracionista
(ultrarasszista), Nobel-békedíjas "A mi fajunk az uralkodó faj. Mi
vagyunk ennek a bolygónak a megszentelt Istenei. Mi, akik legalább
annyira különbözünk az alacsonyabb rendű fajoktól, amennyire azok
különböznek a rovaroktól. A mi fajunkhoz hasonlítva a többi fajok
valójában vadállatok és állatok, legjobb esetben háziállatok. Más
fajokat emberi ürüléknek tekinthetünk. A mi rendeltetésünk, hogy
uralkodjunk az alsóbbrendű fajok felett. A mi földi királyságunk felett a
mi vezérünk vas kézzel fog uralkodni. A tömegek a talpunkat fogják
nyalni, és rabszolgaként fognak szolgálni minket." "Minden német náci.
Minden német gyilkos. Adenauer is gyilkos"
- Élijáhu Bet-Zuri – palesztinai terrorista (Stern-csoport) Élijáhu Hakimmal együtt, ők ölték meg Lord Moyne-t, azaz Walter Guinness
közel-keleti brit minisztert és puszta passzióból annak fegyvertelen
sofőrjét 1944-ben, a gyilkosokat nemzeti hősnek tartják Izraelben és
katonai temetést kaptak
- Yehoshua Cohen – zsidó terrorista (Stern-csoport), ő ölte meg gépfegyverével Folke Bernadotte svéd diplomatát 1948-ban, Yitzhak Ben Moshe és Avraham Steinberg segítségével, büntetlen [4]
- Jichak Ben Cví
– a második izraeli elnök a megszállt Palesztinában, „Izrael Állam
atyja”, a Cionista Kongresszus egyik szervezője 1897-ben, majd a Zsidó Légió tagja a brit hadseregben, 1924-ben ő adott parancsot az anticionista Jacob Israel de Haan meggyilkolására
- Mose Dajan
– izraeli katonai vezető, a palesztinai zsidó terror szimbolikus alakja
évtizedeken át, palesztin civilek elleni tömeggyilkosságok elrendelője,
háborús bűnös, nem vonták felelősségre [5]
- Isaac of Diocesarea
- a 351-52-dik évi Róma-ellenes zsidó felkelés vezetője, melynek
valószínűleg Patricius volt a másik, szellemi vezetője, aki messiásnak
nevezte őt, vezetésével sok nem zsidót mészároltak le a zsidók [6]
- Israel Eldad – a Lehi izraeli terroristacsoport ideológiai vezetője Nathan Yellin-Mor és Jitzak Samir mellett
- Levi Eskol - cionista izraeli miniszterelnök, háborús bűnös az 1967-es 6 napos háborúban
- Josephus Flavius
- zsidó történetíró, Jeruzsálem védőjeként kezdte az első zsidó
háborúban, majd átállt a rómaiakhoz, egyes műveiben a zsidókat védi a
kritikákkal szemben
- János Gaddi – Júdás Makkabeus testvére, részt vett a Makkabeus-felkelésben
- Simon bar Giora - az első zsidó háború egyik vezetője
- Gischalai János - az első zsidó háború egyik vezetője Simon bar Giora és Eleázár ben Simon mellett
- David Ben-Gurion - cionista, tömeggyilkos, Izrael első miniszterelnöke
- Baruch Goldstein - 29 arabot mészárolt le 1994-ben egy mecsetben
- Haim Hercog – izraeli elnök, a Hagana tagja, az angol hadseregben harcolt a világháborúban, cionista
- I. (Nagy) Heródes
- i.e. 73-4, júdeai kliens király (i.e. 37-4), Antipatrosz fia,
származásilag nem volt zsidó, ezért a zsidók nem szerették, több
felesége zsidó volt, köztük Alexandrosz Makkabeus lánya
- I. Heródes Agrippa
- i.e. 10-i.u. 44, júdeai kliens király (i.u. 41-44), Heródes unokája,
ármányairól volt ismert, többször börtönbe vetették, segített Claudius
császárnak trónra lépni, ezért az megjutalmazta, visszaállította
királyságát, egy új védelmi falat kezdett építeni Jeruzsálem körül, de
Claudius leállíttatta, üldözte a keresztényeket, ő végeztette ki Jakab
apostolt, és bebörtönözte Pétert [7]
- II. Heródes Agrippa - kb. iu. 27-?, Heródes Agrippa fia, a zsidó háborúban Róma oldalán harcolt, miután 66-ban a zsidók elűzték Jeruzsálemből, majd Rómába költözött
- Heródes Antipász
- kb. i.e. 20- kb. i.u. 40, Heródes fia, júdeai tetrarcha i.u. 4 és 39
között, Galileában és Pereában uralkodott, zsidóhoz hűen nagy hízelgő és
ármánykodó volt, még egy várost is elnevezett a császárról (Tiberias), ő
végeztette ki Keresztelő Szent Jánost, Jézus rókának nevezte, Caligula
száműzte 39-ben [8] [9]
- Heródes Arkhelaosz
- i.e. 23- kb. iu. 18, júdeai etnarcha i.u. 4 és 6 között (Júdea
legnagyobb részében kormányzott), Nagy Heródes fia, kegyetlen volt,
elfojtotta a farizeusok lázadását és megöletett 3000-et közülük, a
rómaiak váltották le
- Heródes Chalcis - ?-48, Nagy Heródes unokája, tetrarcha
- I. (Heródes) Fülöp - zsidó tetrarcha a királyság egy részében, Nagy Heródes fia
- Herzl Tivadar - Izrael megálmodója, a cionista kongresszus elnöke, a palesztin holokauszt előkészítője
- II. Hürkanosz - zsidó király, Pompeiust hívta testvére, II. Arisztobulosz ellen, maga is részt vett Jeruzsálem ostromában i.e. 63-ban, majd Róma bábja lett
- János Hürkanosz
– júdeai király (i.e. 134-104), a második makkabeus király apja, Simon
Makkabeus után. A szeleukida befolyás ellen harcolt, hatalmas
területeket foglalt el (az eredeti Júdea kétszeresét), elfoglalta
Samariát, melynek lakosait rabszolgasorba vetette, elfoglalta
Transzjordániát, az idumeusokat zsidó hitre kényszerítette [10]
- Nehemiah ben Hushiel - a 614-es jeruzsálemi nagy népirtás (kb. 90 000 keresztényt öltek meg a zsidók) egyik vezetője, Jeruzsálem elárulója
- Alexandrosz Janneusz
– júdeai király (i.e. 103-76), elfoglalta a partszakaszt, továbbá
Galileát, Nyugat-Samariát, Észak-Transzjordániát, Gázát, beavatkozott az
egyiptomi trónviszályba, miután ezek miatt a nabateusok és az
egyiptomiak is legyőzték, kitört a zsidó polgárháború (50 000 zsidó
halott), végül 800 lázadót keresztre feszíttetett, miután elvágatta
gyerekeik és feleségeik torkát [11]
- Jázon - jeruzsálemi főpap, aktívan részt vett a Makkabeus-felkelésben
- Akiba ben Joszef - rabbi, a Bar Kochba-felkelés (132-135) szellemi vezetője
- Jójákim
- kb. i.e. 634-598, júdai király (i.e. 609-598), Nabukodonozor
vazallusa lett, miután a babiloni király legyőzte Egyiptomot, de később
fellázadt, ezért Nabukodonozor megtámadta, ami végül a babiloni
fogsággal zárult, a király Jeruzsálem ostroma közben meghalt
- Jójákin
- kb. i.e. 616- kb. 561, júdai király (598-97), Jójákim fia,
Nabukodonozor i.e. 597-ben elfogta és Babilonba hurcolta, miután a
zsidók fellázadtak ellene (a lázadás még apja, Jójákim idején kezdődött)
- Justa
– (vagy Justasa, Justasus) szamaritánus király, az első szamaritánus
felkelés vezetője 484-ben, melyben keresztényeket öltek a zsidók
- Móse Kacav - volt izraeli államfő, 7 év börtönre ítélték nemi erőszak miatt
- Efraim Kacir – Izrael elnöke, Hagana-tag, ő látta el Izraelben méreggel a németek százezreit megmérgezni tervező Abba Kovnert és a Bosszúállókat [12]
- Kajafás – zsidó főpap i. u. 18-36 között, meg akarta ölni, majd halálra ítélte Jézust
egy koncepciós perben "Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy
ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen."
- Bar Kochba
- zsidó lázadó, hamis messiás, a 2. századi zsidó felkelés (132-135)
vezetője, melyben meghalt 600 000 zsidó is, és elpusztult mintegy 1000
falu, a zsidókat elűzték
- Lichtenfeld Imre – a krav maga (jelentése: közelharc) védelmi rendszer megalkotója, az izraeli védelmi erőket segítette
- Alexandrosz Makkabeus
– kb. i.e. 100- kb. 48, zsidó lázadó, II. Arisztobulosz király fia,
Júdea bukása után visszaszökött, és i.e. 57-ben 10 000-es sereget
toborzott, ám megsemmisítő vereséget szenvedett Marcus Antoniustól,
de életben hagyták (cserébe feladta erődítményeit), a következő évben
új felkelést indított, megölt minden rómait, akit talált,
visszautasította a rómaiak gáláns békeajánlatát, és újabb vereséget
szenvedett Gabiniustól a Tabor hegyi csatában (10 000 zsidó halt meg),
majd még többször szervezkedett, ezt megunva Pompeius lefejeztette. Unokatestvérét, Alexandra Makkabeust vette el. [13] [14]
- Júdás Makkabeus - az Antiokhosz Epiphanész elleni Makkabeus-felkelés (i.e. 167-164) vezetője, mely megmentette a zsidó vallást (lsd hanuka)
- Matitjahu Makkabeus - a Makkabeus-felkelés elindítója, tömeggyilkos, a zsidó vallás védelmezője
- Peter Malkin – Moszad-ügynök, Zvi Aharoni és Rafi Eitan mellett Adolf Eichmann elrablója
- Golda Meir - izraeli miniszterelnök, cionista, Izrael alapítóinak egyike
- Jichak Navon – izraeli elnök, volt Hagana-tag
- Benjamin Netanjahu - izraeli miniszterelnök, zsidótelepek építése és gyilkosságok fűződnek hozzá
- Ehud Olmert - izraeli miniszterelnök, háborús bűnös, köztörvényes bűnöző
- Ami Popper - terrorista, 7 arabot ölt meg 1990-ben egy buszmegállóban, majd zsidósan hazudozott az indítékairól
- Simon Perez- izraeli politikus, Magyarországot felvásárolhatónak tartja, háborús bűnös, a Hagana tagja volt. Nobel-békedíjas.
- Phasael - Jeruzsálem kormányzója, Antipatrosz fia, Heródes testvére, II. Antigonosz lázadása idején ölték meg
- Jitzak Rabin
– izraeli miniszterelnök, a palesztin holokauszt egyik felelőse,
1948-ban 60 000 palesztint űzött el szűlőföldjéről, 1967-es háborús
bűnös, Nobel-békedíjas, egy zsidó meggyilkolta
- Julianus ben Sabar
– az 529-30-as szamaritánus felkelés vezetője, ez volt a legnagyobb
szamaritánus felkelés, sok keresztényt megöltek, és ideiglenesen
elfoglalták egész Samariát
- Salome Alexandra – i.e. 141-67, zsidó régens királynő (i.e. 76-67), az utolsó független zsidó uralkodó, I. Arisztobulosz király felesége volt, akit rávett, hogy ölje meg testvérét, Antigonoszt, később Alexandrosz Janneusz király is elvette
- Jichak Samir - izraeli miniszterelnök, a Lehi terrorcsoport (Stern-csoport) egyik vezetője, tömeggyilkos, az aljas Folke Bernadott-gyilkosságban is benne volt
- Mose Sarett – a második izraeli miniszterelnök, cionista
- Zalmán Sazár – Izrael harmadik elnöke
- Ariel Sharon
- 1928-2014 - különböző miniszteri posztok betöltője, hadügyminiszter
az első libanoni háború idején, izraeli miniszterelnök 2001-2006 között,
tömeggyilkos, háborús bűnös. A hagana tagja, izraeli katonatiszt,
tábornok, sok tömeggyilkosságban vett részt, köztük az 1982-es sabrai és
satilai tömeggyilkosságban, amikor hadügyminiszterként a két palesztin
menekülttáborba a zsidó sereggel beengedte és biztosította a maronita
keresztény falangista fegyvereseket, akik 2000 embert gyilkoltak meg.
Támogatta a zsidók által megszállt területek zsidókkal való
betelepítését. 2006-ban kómába esett, halálát a palesztinok
megünnepelték.
- Chaim Sheba – Magyarországról származó izraeli orvos, terrorista, az izraeli Egészségügyi Minisztérium főigazgatójaként a Gyűrűsféreg gyerekek ügy fő felelőse, mely zsidó gyerekek ezreinek a halálát okozta, Yusuf Burg volt ekkor a miniszter
- Eleázár ben Simon - az első zsidó háború (i. u. 66-70) szadista vezetője Gischalai Jánossal és Simon bar Giorával együtt, a háború alatt egymást is tizedelték a zsidók, 1 millióan haltak meg
- Avraham Stern - terrorista, tömeggyilkos (Stern-csoport)
- Simon Tasszi – Júdás Makkabeus testvére, a Makkabeus-felkelés vezetője Jonatán halála után, a Hasmoneus Királyság megalapítója
- Avraham Tehomi - az Irgun egykori vezetője
- Tiberiasi Benjámin - 614-ben Chosroes perzsa királlyal szövetkezve elfoglalta Jeruzsálemet, majd ott Strategos szerint 90 000 keresztényt kegyetlenül lemészároltak a zsidók
- Ezer Weizman – izraeli elnök, korábban angliai vadászpilóta, a németek ellen harcolt, az Irgun terrorcsoport tagja, az izraeli hadsereg egyik vezetője, háborús bűnös
- Chaim Weizmann - a Cionista Világszervezet és Izrael első elnöke
- Nathan Yellin-Mor – izraeli politikus és terrorista, a Lehi politikai vezetője
- Eden-Natan Zada - 1986-2005, terrorista, 4 arabot ölt meg 2005-ben, mikor feldühítette a gázai kivonulás
- Zedekiás – (Cidkija) kb. i.e. 618 -?, Júda utolsó királya (597-586), Jósiás
király fia, az egyiptomi támogatás reményében fellázadt Babilon ellen,
ezért Nabukodonozor i.e. 586-ban legyőzte, és még több zsidót deportált
Babilonba, a király gyerekeit megölte, őt magát megvakította, és
haláláig fogságban tartotta Babilonban
- Yahoshua Zettler – a Lehi jeruzsálemi vezetője, részt vett a Deir Jasszini mészárlásban és a tel-avivi bank kirablásában, 2009-ben halt meg büntetlenül
Zsidók angolszász (ál)ruhában
- Madeleine Albright
– amerikai politikus, külügyminiszter, 1999-ben külügyminiszterként
üdvözölte Szerbia bombázását, az Irak elleni, több százezer gyermek
halálát okozó ENSZ szankciókról pedig ezt mondta: "Hallottuk, hogy
meghalt félmillió gyermek. Több, mint amennyi Hirosimában. Megéri?"
"Véleményünk szerint megéri." „Undorító szerbek, takarodjatok!” Sokáig
titkolta származását.
- Ernest F. Benjamin – a Zsidó Brigád
parancsnoka a brit hadseregben a második világháború idején, kezdetben
Olaszországban harcoltak, majd német tisztek ellen terveztek
merényleteket a háború után. Edmund Leopold de Rotschild is Brigád-tag volt és Yehuda Amichai, a legjobb izraeli „költő”.
- David Berkowitz - *1953, amerikai sorozatgyilkos, 6 embert megölt, hetet megsebesített, 1977 óta börtönben van
- Bernard Bernstein - 1908-1990, amerikai ezredes, Eisenhower pénzügyi tanácsadója a háború alatt, Henry Morgenthau✡ egyik fő embere a megszállt Németország tönkretételében, németek tömeges gyilkolásában és kínzásában a háború után, cionista
- John Wilkes Booth - Abraham Lincoln gyilkosa [15] [16]
- Winston Churchill
- félzsidó, a "drezdai mészáros", az USA hadbaszállását segítette elő
mindkét világháborúban, a 2. világháború fő kirobbantója, több 100 000
német közvetlen meggyilkoltatója "Nem fogom tettetni, hogy ha
választanom kellene a kommunizmus és a nácizmus között, a kommunizmust
választanám." "Ez a háború egy brit háború és célja Németország
lerombolása (...) Kiéheztetjük a németeket. Leromboljuk városaikat.
Felégetjük terméseiket és erdeiket." (1939) "Már megöltünk 6-7 millió
németet, tehát van elég hely Németországban a keleti régiókban élő
németek számára"
- Samuel Byck – merénylő, 1974-ben egy repülővel akart a Fehér Házba repülni, hogy megölje Richard Nixon
elnököt, először megölt egy hivatalnokot, majd rálőtt mindkét pilótára
(az egyik meghalt), mert azok nem tudtak még felszállni a repülővel,
majd egy utast kényszerített, hogy próbálja vezetni. Végül öngyilkos
lett. [17]
- Leon Czolgosz - William Mckinley elnök anarchista gyilkosa 1901-ben
- David Dwight Eisenhower
- *1890-1969. 1-4 millió német hadifoglyot gyilkolt le, hidegen
kiszámítva, hogy mit tesz, 1944-1946 között, az 56-os forradalom
mészárosa, zsidó társaival több millió német lakost és katonát
gyilkoltatott meg a haláltáborokban, és évekig éheztette a német
lakosságot, a hadifoglyok státuszát átminősítette, hogy megkerülje a
genfi konvenciókat "kár, hogy nem ölhettünk meg több németet!" "Nem
érdekel a német gazdaság és személy szerint nem támogatom, ha az a
németeknek bármiféle könnyebbséget jelenthet. A németek kivívták a
büntetést. Nem kérdés, hogy a vezéreiknek és az SS csapatoknak
halálbüntetést kell adni, ám a büntetés ezzel még nem érhet véget.(...)
nem látom értelmét, hogy egy paranoiással szelíden bánjunk, a német
lakosság összessége paranoiás. (...) kemény kézzel kell bánni velük."
- Leo Frank – 1913-ban megölte a gyárában dolgozó 13 éves Mary Phagant, ezért a nép látványosan felakasztotta 1915-ben.
- Eric Harris – a Columbine középiskolai mészárlás egyik ámokfutója, Dylan Klebolddal 13 középiskolai társukat ölték meg 1999-ben, vitatottan zsidó [18]
- Hasfelmetsző Jack
– londoni sorozatgyilkos 1888-ban, mintegy 5 nőt ölt meg, személye
ismeretlen, de szólnak bizonyítékok amellett, hogy lengyel zsidó
lehetett (lehetséges gyanúsított volt sokak mellett a zsidó Aaron Kosminski, David Cohen, John Pizer vagy Joseph Silver), vitatottan zsidó [19] [20] [21]
- William Herskowitz
- kb. 1989-2012, gyilkos, Izraelben járván megölte keresztény palesztin
főnökét egy szállodában, mert az elbocsájtotta, fajtársai lelőtték [22]
- Marvin Hier – a Simon Wiesenthal Központ alapítója, nácivadász, cionista tömeggyilkos
- Theodore Kaufman
– amerikai író, üzletember, az Amerikai Békeszövetség elnöke (!),
1934-ben rablásért letartóztatták, 1940-ben megírta a „Németországnak
pusztulnia kell!” című könyvet. Azt javasolta, hogy minden németet
sterilizáljanak, és pusztítsák el a német népet (Kaufman-terv).
"Németországnak örökre el kell pusztulnia! Nemcsak képzeletben, hanem
valóságosan." [23] [24]
- Henry Kissinger - *1923 amerikai külügyminiszter Nixon és Ford, azaz a Jóm kippúri háború és részben a vietnámi
háború idején, amikor Amerika megmentette a zsidó államot. Politikája
miatt megszolgálta a háborús bűnös és tömeggyilkos jelzőket.
- Dylan Klebold – a Columbine középiskolai mészárlás ámokfutója, Eric Harrisszel 13 középiskolai társukat ölték meg 1999-ben, majd öngyilkosok lettek [25] [26] [27]
- Jean Lafitte
– kb. 1776-1823, hírhedt amerikai kalóz és csempész a Mexikói-öbölben a
XIX. század elején, sok embert megölt tevékenysége során [28]
- Adam Lanza
- *1992, vitatottan zsidó, Einsteinhez hasonlóan Asperger-szindrómás
tömeggyilkos ámokfutó, megölt 26 embert 2012-ben, köztük 20 kisgyereket
(5-6 éveseket) [29] [30]
- Leopold és Loeb
- azaz Nathan Freudenthal Leopold Jr. és Richard Albert Loeb, megölték
14 éves ismerősüket, hogy megvalósítsák a tökéletes bűntényt
- Aaron Lopez
– sokak szerint a zsidók uralták az amerikai rabszolga-kereskedelmet,
és Lopez volt az egyik legjelentősebb közöttük, négerek tízmillióit
hurcolták Amerikába vagy ölték meg. További nagyobb
rabszolga-kereskedők: Isaac da Costa, David Franks, Hayman Levy, „a rabszolgakereskedő-herceg” Felix de Souza, Nicholas Lowe etc.
- Jared Lee Loughner
- 2011-ben Tucsonban megölt 6 embert (köztük egy 9 éves kislányt) és
fejbe lőtt egy zsidó képviselőnőt, aki viszont később meggyógyult
- Sara Jane Moore – er. Sara Jane Kahn, amerikai merénylő, rálőtt Gerald Ford elnökre 1975-ben, 32 év börtön után engedték szabadon [31] [32]
- Henry Morgenthau
- 1891-1967. Amerikai pénzügyminiszter 1934-45 között, kidolgozott egy
tervet (Morgenthau-terv), mely szerint a háború után tönkre kell tenni
Németországot, azon belül annak iparát (a Ruhr-vidéket és minden ipari
létesítményt meg kell semmisíteni), és elmaradott agrárországgá,
állattenyésztő országgá kell tenni, mely folyamat során meghalna kb. 20
millió német, teljesen le kell fegyverezni Németországot, apró államokra
szétszabdalni, egyes területeit a szomszédos országokhoz csatolni.
Ennek a tervnek a hírét Goebbels is közölte a német néppel, amely azután
még elszántabban harcolt a bűnöző világzsidóság gój bábhadseregeinek
támadásával szemben. Később Morgenthau tervét nagy bánatára
megváltoztatták, és másképp valósult meg. A német lakosságot tudatosan
és módszeresen éheztették 2 éven át, 5-10 millió németet hurcoltak
haláltáborokba, ahol fedél nélkül, a mezőkön, kórházi ellátás nélkül
éheztették, szomjaztatták a német hadifoglyokat, időseket, nőket és
gyerekeket és különböző módszerekkel gyilkolták őket. Ezalatt
roskadoztak az élelmiszertöbblettől az amerikai raktárak, ám a zsidók
még a postának és a Vöröskeresztnek is megtiltották a segítséget és
aljas adminisztratív módszereket alkalmaztak. 2 millió németet
gyilkoltak meg, valamint két évig, Morgenthau minisztersége végéig
akadályozták a német gazdaság talpra állását, a német kereskedelem és
ipar megszűnt. Morgenthau tárgyalás nélkül akarta lelövetni a német
vezetőket, sok zsidó USA-ba menekülését tette lehetővé, 1945-ben kiadott
könyve: "Németország, a mi problémánk". Az IMF egyik létrehozója,
később élete végéig Izrael pénzügyi tanácsadója volt. (lásd: Zsidó haláltáborok) [33] [34]
- Joel Rifkin – amerikai sorozatgyilkos, legalább 9 embert ölt meg
- Franklin Delano Roosevelt
- amerikai elnök 4 cikluson át, háborús uszító, Amerika háborúba
tuszkolója, németek gyilkosa "Keménynek kell lennünk Németországgal, úgy
értem a német néppel, nemcsak a nácikkal. Vagy kasztrálni kell a német
népet vagy úgy kell elbánni velük, hogy ne tudjanak olyan embereket
nemzeni, akik a múlt példáját követnék."
- Jack Ruby (Jack Leon Rubinstein)- Ő ölte meg Kennedy elnök állítólagos gyilkosát, Lee Harvey Oswaldot még a tárgyalás előtt.
- Harold Shipman - orvos, aki 215-500 embert ölt meg morfiuminjekciókkal a XX. század végén, vitatottan zsidó [35]
- Harry Dexter White
- 1892-1948, amerikai pénzügyi államtitkár, Morgenthau helyettese, a
Morgenthau-terv egyik fő kitervelője, a háború alatt kémkedett a
Szovjetuniónak, fajtársaival együtt az emberiséget tönkretevő IMF és
Világbank egyik létrehozója, Kína kommunista elfoglalásában is volt
szerepe
Európában tevékenykedő zsidó terroristák
- Samuel Halévi Abulafia - I. (Kegyetlen) Péter
kasztíliai király főkincstárnoka és bizalmasa, nagy hatalomra és óriási
gazdagságra tett szert, 1360-ban maga a király végeztette ki
- Alexander Abusch – 1902-1982, keletnémet kommunista politikus, kulturális miniszter, író, újságíró, 16 éves korától kommunista, németellenes
- Friedrich Adler - 1879-1960, ausztriai szociáldemokrata-kommunista politikus, háborúellenes, 1916-ban megölte Karl von Stürkh
osztrák miniszterelnököt, az 1918-as patkányforradalom idején
kiszabadították, a munkástanácsok vezetője lett, a 2. világháború
kitörésekor Amerikába települt, Einstein barátja
- Mordechaj Anielewicz – a varsói gettólázadás (1943. április-május) fő vezetője, vezetőtársai Pawel Frenkel, Marek Edelman, Dawid Apfelbaum, Jichak Zuckerman, Henryk Iwanski, Zivia Lubetkin, Dawid Wdowinski
- Jichak Arad - tömeggyilkos Litvániában, majd bizarr módon neves holokausztkutató [36]
- Towia Axelrod – kommunista politikus a Bajor Tanácsköztársaságban, az "oroszok" (Levien, Levine, Axelrod) egyike [37]
- Hermann Axen
– 1916-1992, keletnémet kommunista politikus, a külügy fontos embere,
16 éves korától kommunista, 5 évet dolgozott Auschwitz és Buchenwald
környékén, 45 után antifasiszta és ellenálló szervezetek tagja, PB-tag, Erich Honecker tanácsadója
- Otto Bauer - ausztriai kommunista politikus, az 1934-es ausztriai patkánylázadás egyik vezetője, azután száműzték [38]
- Bruno Baum – 1910-1971, keletnémet kommunista politikus, KB-tag, Auschwitzban is megfordult, holokausztiparos [39]
- Hilde Benjamin
- 1902-1989, "Véres Hilda", "Vörös nyaktiló", csúf, majomszerű
kommunista zsidónő, az NDK igazságügyminisztere, a legfelsőbb bíróság
alelnöke, a 45 utáni kirakatperek vezető vérbírájaként tömeggyilkos,
KB-tag, Walter Benjamin sógornője, a háború alatt egy gyárban kellett dolgoznia
- Jacob Berman
- a lengyel titkosszolgálat vezetője, tömeggyilkos. Kommunista volt,
Keletre menekült a németek közeledésével, a háború után Lengyelország
egyik véres kezű vezetője lett más zsidókkal együtt a titkosszolgálat
vezetőjeként, PB-tag. Berman a táborok és a börtönök élére a lehető
legkegyetlenebb zsidókat nevezte ki. Mintegy 200 000 németet hurcoltak
táborokba, 80 000 németet meggyilkoltak. Volt egy eset, amikor a
lambsdorfi táborban lévő német nőkkel ásattak ki lengyel hullákat, és
arra kényszerítették őket, hogy csókolgassák őket, közülük sokan
meghaltak tífuszban.
- Boleslaw Bierut
–1892-1956, Lengyelország elnöke, miniszterelnök, főtitkár, szovjet
kommunista ügynök, lengyel hazaáruló, a német támadáskor keletre
menekült a katonai szolgálat elől, Lengyelország vezetője a kommunista
megszállás után, a megtorlások vezetője, tömeggyilkos
- Léon Blum - 1872-1950, franciaországi kommunista politikus, fiatal korában hatással volt rá a Dreyfus-per,
a szocialista párt vezetője lett, majd háromszor Franciaország
miniszterelnöke (1936-37, 1938, 1946-47), miniszterelnökként titokban
fegyverrel támogatta a spanyol „köztársaságiakat” (zsidó terroristákat
és kommunistákat), csak azért nem nyíltan, mert félt a németek
reakciójától, a németek letartóztatták, a háború végéig büntetőtáborban
volt, majd újra miniszterelnök lett [40]
- Dietmar Clodo - németországi bombagyáros, maffiózó, bankrabló, gyilkos stb., 4 év börtönt kapott
- Ferdinand Cohen-Blind – 1844-1866, merénylő, ötször rálőtt hátulról Otto von Bismarck
porosz miniszterelnökre, mert demokráciamániás volt, és ellenezte az
osztrák-porosz háborút (és a német egységet), Bismarck szerencsésen
túlélte, a zsidó elvágta a saját torkát az őrsön [41]
- Simion Bughici – 1914-1997, romániai kommunista külügyminiszter Ana Pauker után, miniszterelnök-helyettes
- Michel Debré
– 1912-1996, Franciaország miniszterelnöke (1959-62), valamint védelmi,
külügy-, pénzügy-, oktatásügy-, igazságügyminiszter, katonaként harcolt
a németek ellen, majd az ellenállás tagja lett, Algéria francia
megszállásának folytatásáért, illetve a francia gyarmatok fenntartásáért
harcolt
- Gerhart Eisler
– 1897-1968, keletnémet kommunista politikus, Kínában is segítette a
kommunizmus terjedését, ahol megkapta a "hóhér" becenevet, Amerikában
perbe fogták, úgy menekült el, hogy elbújt egy Angliába induló hajón,
majd az NDK-ba ment, ahol a rádió vezetője, propagandista lett, Eleanor Roosevelt kegyeltje
- Hanns Eisler
– 1898-1962, keletnémet kommunista zeneszerző, a keletnémet himnusz és a
Komintern-induló szerzője, testvérei a kommunista vezető, Ruth Fischer és a kommunista Gerhart Eisler, 1933 után Amerikába menekült, ott 45 után feketelistázták, majd visszatért az NDK-ba, Eleanor Roosevelt kegyeltje
- Kurt Eisner – 1867-1919, a Bajor Szabadállam
elnöke 1918-19, a bajor patkányforradalom vezetője, már korábban 9
hónap börtönbüntetést kapott hazaárulásért, mert sztrájkot szervezett a
hadianyag-termelő munkások között, majd sikeres patkányforradalmat
szervezett Bajorországban, és szabad állammá nyilvánította, a németeket
tartotta felelősnek a háborúért és gyűlölte őket, végül a németbarát
zsidó Anton Arco-Valley meggyilkolta, ami népszerű tettnek számított
- Friedrich Engels - Marx bűntársa
- Ruth Fischer - a németországi kommunista párt egyik vezetője 1924-25 között, amerikai kém [42]
- Stefan Foris
– er. Fóris István, 1892-1946, kommunista újságíró, politikus,
lelkesedett Adyért, a Román Kommunista Párt főtitkára (1940-44),
1946-ban megölték anyjával együtt
- David Frankfurter – horvátországi zsidó gyilkos, aki 1936-ban hidegvérrel meggyilkolta a svájci NSDAP vezetőjét, Wilhelm Gustloffot
annak politikai nézetei miatt, azt mondta, nem személyes okból ölte
meg, hanem azért, mert zsidó, és nincs benne megbánás, 1945-ben
kiengedték, majd Izraelben telepedett le, ahol közmegbecsülésnek
örvendett. [43]
- Joseph Fritzl
- *1935, az "amstetteni rém" Ausztriában, 24 éven át a pincébe zárta
egyik lányát (*1966) és fajtalankodott vele, hét gyermekük született,
egy gyerek meghalt. További hét kis zsidót csinált feleségének. Anyját
szintén fogva tartotta annak haláláig, 1980-ig. Életfogytiglanira
ítélték 2009-ben. Vitatottan zsidó. [44]
- Lea Grundig
– 1906-1977, keletnémet kommunista festő, politikus, hisztérikus
holokausztozó, 1940-ben Palesztinába ment, majd vissza az NDK-ba,
férjével, Hans-szal kommunista propagandista, KB-tag [45]
- Herschel Grynszpan - 17 évesen megölte a párizsi német követet, ezt követte a Kristályéjszaka
- Klaus Gysi
– 1912-1999, keletnémet kommunista politikus, kultuszminiszter,
sértetlenül élt és szervezkedett Németországban a 2. világháború alatt,
fia már az egységes Németországban baloldali politikus [46]
- Fritz Haber
– 1868-1934, Nobel-díjas németországi kémikus, a "vegyiháború atyja",
az I. világháború idején ő vezette be a vegyi fegyverek, mérges gázok
alkalmazását (személyesen irányította az első akciót Ypernnél),
gyakorlatilag ő találta fel a Ciklon-B gázt is, mely a zsidó
szenvedéslegendárium fontos része lett, a háború után megkapta a kémiai
Nobel-díjat, 1933-ban elmenekült Németországból, és elfogadta a cionista
Chaim Weizmann palesztinai állásajánlatát, még zsidó felesége és fia is öngyilkos lett Haber rémtettei miatt
- Kurt Hager
– 1912-1998, keletnémet kommunista politikus, a párt főideológusa,
PB-tag, 1933-ban részt vett a Hitler első beszéde elleni szabotázsban,
újságíróként járt a spanyol polgárháborúban, tagadta az egységes német kultúrát, valószínűleg zsidó
- Julius Jacob Haynau
– kegyetlenkedéseiről hírhedt zsidó „hadvezér”, a „bresciai hiéna”, aki
Olaszországban és Magyarországon öletett meg több 100 embert, szadista
tömeggyilkos, Biszku Béla kategóriájú bosszúzsidó.
- Rudolf Herrnstadt
– 1903-1966, befolyásos keletnémet kommunista politikus, antifasiszta
újságíró, 1933-ban Keletre menekült, 1945 után tért vissza
- Edgar Jaffe – közgazdász, a bajor patkánylázadás utáni Eisner-kormány pénzügyminisztere [47]
- Leo Jogiches – németországi kommunista politikus, részt vett a Spartacus-felkelésben, Rosa Luxemburg szeretője volt, Luxemburg és Liebknecht gyilkosainak felkutatása közben halt meg
- Kasztner Rudolf
- Eltitkolta a munkatáborokat, hogy maga elmenekülhessen, ezzel zsidók
ezreinek deportálását okozta. Valószínűleg az előzőek miatt Izraelben
lelőtték.
- Egon Erwin Kisch
– Csehországból származó németül beszélő újságíró, „a száguldó
riporter”, meggyőződéses kommunista, a sikertelen ausztriai kommunista
„forradalom” egyik vezetője 1918-ban, részt vett az Osztrák Köztársaság kikiáltásában, aktív antifasiszta [48]
- Feliks Kon
– 1864-1941, lengyelül beszélő ukrán kommunista főtitkár (1921),
judeokommunistaként Lengyelország függetlensége ellen volt,
propagandista a lengyel-szovjet háborúban
- Stanislav Kosior – 1889-1939, ukrán főtitkár, szovjet miniszterelnök-helyettes, főtitkárként a holodomor
egyik fő felelőse, 7-10 millió ukrán (köztük 3 millió gyerek)
meggyilkolásában vett részt, a tisztogatások vetettek véget
tevékenységének
- Abba Kovner - *1918-1987, litvániai zsidó, 1945-ben megalapította a "Nakam"
(Bosszúállók) nevű terrorszervezetet, mellyel népes német városok
lakosságát akarta megmérgezni, majd 1946-ban a Langwasseri táborban
Nürnberg mellett 12,000 - 15,000 német hadifogoly kenyerét arzénnal
megmérgezte, több száz megbetegedett a mérgezés miatt. Kovnert nem
büntették meg a tömeggyilkossági kísérlet miatt, csupán visszaküldték
Izraelbe. Izrael-díjas.
- Köblös Elek
– 1887-1938, kommunista újságíró, politikus, a Kommunisták Romániai
Pártja főtitkára 1924-28 között, majd Csehszlovákiában kommunista
PB-tag, letartóztatása után a nemzetközi „Köblös-bizottság” megmentette,
a Szovjetunióban kivégezték
- Leon Lambert – 19. század végi belgiumi bankár, II. Lipót belga király támogatója, ő finanszírozta Kongó
megszerzését, kizsákmányolását és mintegy 10 millió kongói
meggyilkolását, a Rothschildok brüsszeli fiókjának vezetője,
beházasodott a Rothschild-családba, tömeggyilkos
- Gustav Landauer – anarchista-kommunista gondolkodó, a Bajor Tanácsköztársaság biztosa
- Paul Levi – németországi kommunista politikus, a Spartacus Szövetség tagja, a Németország Kommunista Pártja vezetője Luxemburg és Liebknecht halála után
- Max Levien
– kommunista forradalmár, részt vett az 1905-ös oroszországi és 1918-as
németországi "forradalomban", 1919. április 7-én kikiáltotta a Bajor Tanácsköztársaságot, melynek egyik vezetője volt, 1937-ben Sztálin kivégeztette [49]
- Eugen Levine – 1883-1919, a Bajor Tanácsköztársaság második elnöke (1919), 1905-ben részt vett az orosz patkányforradalomban, kommunista forradalmár, diktátor Bajorországban Ernst Toller
bukása után, embereket gyűjtött össze egy külső támadás ellen túszként,
és 1919. április 29-én 8-at kivégeztetett közülük, később kivégezték
- Mikhail Liber – az orosz zsidó párt (Bund) elnöke, részt vett a dicstelen oroszországi forradalmakban [50]
- Karl Liebknecht - németországi kommunista, Luxemburg bűntársa
- Franz Lipp- a Bajor Tanácsköztársaság külügyminisztere, hadat üzent Svájcnak, mert az nem kölcsönzött neki 60 vonatot, vitatottan zsidó [51]
- Rosa Luxemburg - Németországban tevékenykedő zsidó terroristanő
- Artur London – csehszlovákiai kommunista miniszter [52]
- Georges Mandel – franciaországi miniszter, majd a francia ellenállás egyik vezére [53]
- Rudolf Margolius – csehszlovákiai kommunista miniszter, fajtársai végezték ki a Slansky-perben [54]
- Karl Marx
- zsidó rabbik utódja, hazug és álszent ideológiája százmilliók
legyilkolását és rabszolgasorba taszítását tette lehetővé zsidó
terroristák számára a 20. században.
- Hilary Minc – 1905-1974, lengyelországi kommunista miniszter
- Moldetsky
- a Cionista Munkáspárt vezetője, hírhedt kápó, hogy Auschwitzba csalja
a zsidókat, ezt mondta: "Zsidók, vegyétek föl ünneplőtöket, és örömmel
vonuljatok a gyülekezőhelyekre. Senki se maradjon otthon." A zsidók
bosszúból megölték Izraelben. [55] [56]
- Slomo Morel
- 1919-2007, Lengyelországban tevékenykedő szadista koncentrációs
táborvezető Swietochlowicében, tömeggyilkos, legalább 3000 polgári
személy gyilkosa, sokukat széktámlával vert agyon és válogatott
kínzásokat alkalmazott ártatlan embereken, majd a jaworznói átnevelő
tábor parancsnoka, ahol szintén sokat gyilkolt. Egyebek mellett a nőket
tömegesen megerőszakolták egymás előtt a zsidó őrök, kutyaházakba
kényszerítették őket, és megparancsolták nekik, hogy ugassanak. Mikor
1990-ben kiderültek gyilkosságai, gyorsan Izraelbe menekült, amely nem
adta ki Lengyelországnak, a külföldi hatóságok eljárását antiszemitának
nevezve, a zsidó összetartást jellemző módon a legelemibb igazság elé
helyezve. Zsidó hősként halt meg Izraelben. "Az én nevem Morel, és zsidó
vagyok! Az anyámat, apámat, az egész családomat kiírtották (sic!) a
nácik! Megfogadtam, ha túlélem a háborút, mindenért bosszút állok
rajtatok, mocskos nácik! És most eljött az idő, hogy megfizessetek
azért, amit tettetek!" "[Ti, foglyok] mind itt fogtok elpusztulni"
"Auschwitz semmi sem volt [ehhez a táborhoz képest]" "amit a németek
képtelenek voltak elérni 5 év alatt, én azt 5 hónap alatt elérem". [57] [58]
- Erich Mühsam – németországi anarchista író, a Bajor Tanácsköztársaság egyik vezetője, a nemzetiszocializmust gúnyolta darabjaiban, 1934-ben megölték (holttestét egy latrinában találták meg)
- Joseph Nasi
- 1524-1579, spanyolországi zsidó, Portugáliába, Németalföldre,
Franciaországba, Velencébe, majd a török birodalomba ment, ahol I.
Szulejmán és II. Szelim szultán minisztere lett, utóbbit ő vette rá
Ciprus elfoglalására Velencétől, miután Velencében tűzvész pusztított,
ott egy zsidó kolóniát hozott létre, megpróbálta visszatelepíteni a
zsidókat a palesztinai Tiberiasba (az egyik első cionista), különböző
külpolitikai manővereket hajtott végre, Naxos hercege volt [59] [60]
- George Nathan - az első világháborúban harcolt a brit seregben, sejtések szerint ő ölte meg a Sinn Fein-es
Callaghant és Clancyt 1921-ben, a spanyol polgárháborúban a terrorista
nemzetközi brigádok egyik vezetője, ott halt meg 1937-ben, homoszexuális
[61]
- Otto Neurath – ausztriai kommunista gondolkodó, politikus, a Bajor Tanácsköztársaság idején a Gazdasági Központi Hivatal elnöke
- Albert Norden
– 1904-1982, kommunista politikus, a keletnémet propagandagépezet
vezetője, 15 éves korától kommunista, Franciaországba menekült 33-ban,
német- és Hitler-ellenes volt, a háború után visszajött, KB- és PB-tag,
kiadta a Barnakönyvet tovább támadva a nyugatnémet egykori "náci"
politikusokat
- Alexandr Orlov - azaz Leiba Lazarovich Feldbin, szovjet tiszt, a bolsevista titkosrendőrség vezetője a spanyol polgárháborúban, tömeggyilkos
- Ana Pauker - romániai kommunista külügyminiszter, cionista, a kommunizmus egyik fő vezetője Romániában
- Mosa Pijade
- jugoszláv kommunista, Jugoszlávia alelnöke, Tito szellemi atyja,
sokat uszított, a népirtások szellemi vezetője, köztük a délvidéki
mészárlásé, kb. 30-50 000 magyar, és ugyanennyi német szadista
meggyilkolásában, több százezer német elmenekülésében felelős [62]
- Gavrilo Princip - zsidó terrorista, Ferenc Ferdinánd herceg gyilkosa.
- Karl Radek
– (Karl Sobelsohn) – nemzetközi kommunista vezető Németországban,
Lengyelországban és Oroszországban (Komintern, Spartacus-felkelés, stb.)
- Bedrich Reicin – kommunista miniszter Csehszlovákiában a II. világháború után, fajtársai ölték meg a Slansky-per során
- Hans Rodenberg – 1895-1978, keletnémet őskommunista filmrendező, kultuszminiszter, propagandista, KB-tag [63]
- Petre Roman
*1946, Románia miniszterelnöke (1989-1991) a marosvásárhelyi zavargások
idején, amikor a románok rátámadtak a magyarokra (5 ember meghalt),
1989-ben tűnt fel a román hordák televíziófoglalásakor, apja a
kommunista tömeggyilkos, Valter Roman [64]
- Valter Roman
– 1913-1983, er. Neuländer Ernő, romániai kommunista politikus és
terrorista, a román, cseh, francia és spanyol kommunista pártok tagja, Komintern-tag, részt vett a spanyol polgárháborúban, majd a Szovjetunióba ment, a román hadsereg tábornoka lett, miniszter, KB-tag, részt vett Nagy Imre elhurcolásában, fia Petre Roman miniszterelnök
- Jacek Rozanski - a lengyel titkosrendőrség vezetője, szadista tömeggyilkos
- Simcha Rotem
- *1924, Varsó, a varsói fölkelés és a 2. világháború utáni zsidó
halálkommandó vezetője, bevallottan német tiszteket öldösött a
világháború után, Jeruzsálemben él (2011).
- Iván Sisman
– 1351-1395, bolgár cár (1371-1395), féltestvérével folytatott
versengése meggyengítette Bulgáriát, a rigómezei csatát (1389)
elvesztette a törökök ellen, majd Nikápolyba menekült, I. Bajazid szultán elfoglalta Bulgáriát és megölte őt, fia áttért az iszlám vallásra, anyai ágról zsidó
- Rudolf Slansky - kommunista politikus, tömeggyilkos miniszter Csehszlovákiában
- Lazar Stern
- (vagy Manfred Stern, Emilio Kléber tábornok, stb.) tömeggyilkos
terrorista kommunista tábornok a spanyol polgárháborúban a Vörös
Brigádban számos társával, megöltek legalább 80 000 embert, 7000 papot,
szerzetest és apácát, és 12 püspököt
- Eugeniusz Szyr - 1915-?, közgazdász, lengyelországi kommunista KB-, PB-tag, harcolt a spanyol polgárháborúban
- Ernst Toller – 1893-1939, a Bajor Tanácsköztársaság
egyik elnöke (1919) 6 napig, németországi anarchista-kommunista író,
politikus, a bajorországi patkányforradalom résztvevője, támogatta a
spanyol polgárháborúban gyilkoló fajtársait, összes pénzét polgárháborús
"menekülteknek" adta, öngyilkos lett
- Tomás de Torquemada - főinkvizítor Spanyolországban a 15. század végén, kegyetlen tömeggyilkos, több ezer embert öletett meg
- Simone Weil
– 1909-1943, franciául beszélő írónő, marxista, anarchista filizófus, a
spanyol polgárháborúban az anarcho-szindikalista zsidók oldalán
harcolt, majd Londonba menekült, ahol a francia ellenállás tagja volt
- Margarete Wittkowski – 1910-1974, keletnémet kommunista, KB-tag, az állami bank vezetője [65]
- Friedrich Wolf - 1888-1953, keletnémet kommunista író, orvos, Markus és Konrad Wolf apja, orvos a spanyol polgárháborúban, lengyelországi nagykövet
- Markus Wolf
– 1923-2006, a keletnémet titkosszolgálat vezetője, a Stasi egyik
vezetője 34 éven át, az újraegyesítés előtt el akart menekülni, de sehol
sem fogadták be, csak 2 év felfüggesztettet kapott
- Milton Wolff
- az Abraham Lincoln terrorista zászlóalj amerikai vezetője a spanyol
polgárháborúban, szülei Magyarországból illetve Litvániából származnak,
gyilkos önkéntes, bűntársai Frankl Béla, Walter Roman, Rajk László, Gerő
Ernő, George Nathan, Kurt Goldstein, stb.
- John C. Woods - szadista zsidó hóhér a nürnbergi perben "ezeknek a náciknak a felakasztása a legjobb dolog volt, amit valaha is tettem."
- Zalka Máté
– 1896-1937, er. Frankl Béla, író, a Vörös Hadsereg tisztje volt a
Szovjetunióban, ezalatt sok civilt gyilkoltatott meg különös
brutalitással, majd kommunista tábornok a spanyol polgárháborúban, ott
halt meg [66]
- Roman Zambrowski - 1909-1977, lengyelországi kommunista politikus, KB-tag, a háború idején a lengyel hadsereg egyik vezetője
- Leo Zuckermann – 1908-1985, keletnémet kommunista, antifasiszta politikus, államtitkár, Wilhelm Pieck elnök kancelláriájának vezetője, az alkotmány társszerzője, később Mexikóba menekült [67]
- Arnold Zweig
– 1887-1968, keletnémet cionista író, Hitler- és háborúellenes,
Palesztinában telepedett le, majd az NDK-ban kommunista politikus volt
Egyéb régiók
- Solomon Adler
- 1909-1994, angliai-amerikai közgazdász, szovjet kommunista kém, a
kínai polgárháború idején társaival szándékosan tönkretette a kínai
valutát, hogy a kommunisták győzzenek, mikor kiderült, hogy kém,
visszatért Angliába, majd Kínába, ott halt meg
- II. Ahmed – 1643-1695, török szultán (1690-95), uralkodása katonai kudarcokkal terhelt
- Salvador Allende
- 1908-1973, orvos, 1970 és 1973 között Chile kommunista
miniszterelnöke, szabadkővűmes, 1968-ban személyes védelme alá helyezte Che Guevara
gerillahadseregének túlélőit, elnökként nagy államosításokba kezdett,
mellyel tönkretette Chile gazdaságát, az ellene folyó katonai puccs
idején öngyilkos lett, halála után Pinochet került hatalomra 20 évre
- II. Áron – kazár kagán a 10. század elején, a Bizánc által megbízott alánokkal harcolt
- Artemion
- 117-ben a Kitosz háborúban különös kegyetlenséggel lemészároltatta
Ciprus nem zsidó lakosságát, görögöket és rómaiakat, összesen 240 000-et
- Benjámin – kazár kagán 900 körül, sok néppel harcolt
- Máximo Berman - kubai kommunista miniszter, forradalmár
- Bulán
- 8. századi kazár kagán, ő vette fel a zsidó vallást zsidó felesége
tanácsára, a mai zsidóság 90%-a létezésének egyik fő felelőse
- Plutarco Elías Calles – 1877-1945, Mexikó kommunista-szabadkőműves elnöke 1924-28 között, tábornok a mexikói polgárháborúban,
belügyminiszter, elnökként különösen keresztényellenes intézkedéseket
hozott (amiért kitüntetést kapott a szabadkőműves páholytól), emiatt
kitört a Cristero-felkelés,
melynek fegyverszünete alatt otthonaikban megöletett 5000 embert,
bevezette keresztényellenes diktatórikus rendszerét, a Maximatót
(1928-34), a végére 4500-ból 334 pap maradt életben, Jefe Máximóként
kormányzott, ezidőtájt háború- és iparügyi miniszter is, és fasiszta
lett, az általa kinevezett új elnök szembefordult vele, és kitoloncolta
Amerikába, egy ideig még fasiszta maradt, majd támogatta a
tengelyhatalmak megtámadását
- Fidel Castro - Kubai terrorista, 1958 óta vezető
- Raúl Castro - Kuba kommunista elnöke, Fidel Castro öccse
- Che Guevara
- kubai kommunista terrorista, szadista tömeggyilkos, a zsidók később
hősnek állították be, vitatottan zsidó, viselkedése nagyon zsidós
- Dhu Nuwas
- jemeni király, kb. 518 és 525 között kiirtott több 10 000 keresztényt
Jemenben "A keresztény király halála után én lettem Himyár uralkodója
és tervbe vettem mindazok elpusztítását, akik Jézusban hisznek és
tévelygésüket megváltoztatni nem akarják, mindazok elveszelytését, akik
megtagadják hitünk felvételét. Ezért megégettem 280 papot és velük
égettem el elevenen Etióp szolgáikat, akik templomaikat voltak hivatva
védeni. A keresztények templomait mindenfelé zsinagógákká alakíttattam
át. Ezek után 12000 katonával a keresztények erőssége, Najran városa
ellen vonultam, ám ostrommal azt akkor még elfoglalni nem tudtam. Később
béketárgyalásra hívtam a város vezető férfiait, szavamat adtam
sérthetetlenségükre, hogy elibém járulhassanak. Mikor megérkeztek mégis
úgy döntöttem, hogy a keresztényeknek adott szavam megtartása nem
szükséges. Rabul ejtettem mindet és életükért cserében vagyonuk
átadására kényszerítettem őket. (...) felgyújtottam templomaikat és
megégettem benne papjaikat, és mindenkit, aki oda menekült haragom elől.
Az életben maradottakat Krisztus és a kereszt megtagadására
kényszerítettem. De ezek közül sokan konokul ellenszegültek és Jézust
továbbra is Istennek, a Mindenható fiának vallották. Inkább a halált
választották, és vezetőjük a válaszában sok minden dolgot felhozott
ellenünk sértegetni merészelt, ezért elrendeltem az összes fontosabb
vezető férfiú kivégzését soraikból." [68]
- Félix Díaz – 1868-1945, mexikói forradalmár, tábornok, Porfirio Díaz unokatestvére, a zsidó Francisco Madero elnök elleni, az elnök meggyilkolásával végződött lázadás egyik vezetője 1913-ban
- Porfirio Díaz
– 1830-1915, háromszor Mexikó elnöke, diktátor, tábornok, részt vett az
amerikaiak és a franciák elleni háborúkban, 1871-ben egykori vezetője, Benito Juarez
elnök ellen sikertelen lázadást robbantott ki, a következő elnök ellen
is 1876-ban, elnöknek kiáltotta ki magát, majd diktátorként kormányzott
összesen 34 éveig (Porfiriato), mikor bebörtönözte ellenfelét, a zsidó Francisco Maderót, és elcsalta a választást, kitört a forradalom, és Spanyolországba menekült, tömeggyilkos [69]
- Eszter - bibliai alak, Ahasvérus király szeretője, az ő segítségével mészároltak le 75000 perzsát a zsidók az i.e. 5. században
- Fabio Grobart
– másnéven Abraham Simchowitz, 1905-1994, a kubai kommunista párt egyik
alapítója, a patkányforradalom és a kubai kommunizmus egyik fő
figurája, Fidel Castro mentora
- Zaynab Bint al-Harith - medinai zsidónő, aki 629-ben megmérgezte Mohamedet, aki emiatt 3 évvel később meghalt
- Huyayy ibn Akhtab – a medinai zsidó Banú Nadir törzs vezetője Mohamed idején Ka’b ibn al-Ashraf költővel együtt, Mohamed ellen harcolt az Árok-csatában. A legenda szerint tudván, hogy Mohamed a Messiás, azt mondta: Istenemre, ellenségem, amíg élek!. Halála után 627-ben őt követte Abu al-Rafi ibn Abu al-Huqayq, majd az ő halála után Usayr ibn Zarim a törzs élén, illetve Sallam ibn Abu'l-Huqayq és Kinana ibn al-Rabi kincstárnok is vezető volt.
- Vlagyimir Jabotinszkij – oroszországi kommunista forradalmár és az ifjútörök mozgalom egyik vezetője, az Ifjú Török c. újság alapítója, a Zsidó Légió tagja az első világháborúban, majd cionista tömeggyilkos Palesztinában, az Irgun alapítója
- Jonathan – takács, 2000 zsidó élére állva felkelést vezetett Cyrenében 73-ban a zsidó háború idején, illetve közvetlenül utána
- József
– kazár király a 950-60-as években, sokat törődött a zsidósággal, sokat
háborúzott többek közt a ruszok, a besenyők és Bizánc ellen, I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem ellen súlyos vereséget szenvedett
- Ka’b ibn al-Ashraf – a zsidó Banú Nadir törzs egyik vezetője Medinában, Mohamed-ellenes költő, 624-ben Mohamed megölette
- Ka’b ibn Asad - a Mohamedet az Árok-csatában eláruló zsidó Banú Qurayza törzs vezetője Medinában, 627-ben lefejezték
- Meir Kahane
– 1932-1990, ultrarasszista amerikai rabbi és terrorista, később
rasszista képviselő a Knesszetben (a terrorista Kach párt alapítója),
több zsidó terrorszervezetet alapított, a tömeggyilkos Baruch Goldstein és Yigal Amir az ő híve volt. Izraelt a Tigris folyóig képzelte el, az arabok kitelepítésével. 1990-ben megölte az USA-ban egy arab. [70]
- Mustafa Kemal Atatürk
– török katonai vezető, az első török miniszterelnök és köztársasági
elnök az örmény holokauszt idején, tömeggyilkos, vitatottan zsidó [71] [72]
- Lukuasz - (vagy Andreasz), főleg Cyrenében (ma Líbia) és Alexandriában tevékenykedett 116-ban a Kitosz háborúban, Cyrenében megölt több mint 220 000 nem zsidót, társai Julianus és Pappus
- Francisco Madero – 1873-1913, Mexikó elnöke (1911-13), a „demokrácia apostola”, anarcho-szindikalista, a zsidó Porfirio Díaz
diktatúrája ellen fellépve sikeres fegyveres forradalmat hirdetett
1910-ben, Díaz lemondott, és ő lett az elnök, de folyamatosan lázadoztak
ellene egykori társai, akik 1913-ban megölték
- Ramon Mercader – kommunista NKVD-tiszt, ő ölte meg jégcsákánnyal Lev Trockijt Mexikóban 1940-ben, vitatottan zsidó
- Mordechaj
- azaz Márdokeus, bibliai személy, Eszter könyvében a zsidó nép
perzsiai megmenekülésének fő alakja (75 000 perzsát gyilkoltak le a
vezetésével, melyet minden évben a púrimkor ünnepelnek meg a zsidók)
- Mózes - kétséges, bibliai alak, Manethón szerint az i.e. 14. században héliopoliszi pap volt még Oszarsziph (Osarseph) néven, megölt egy egyiptomi tisztviselőt, majd felkelést szervezett a kivetett leprások és nyomorékok serege élén III. Amenhotep fáraó ellen a hükszoszokkal szövetkezve, majd felvette a Mózes nevet
- Obadija
– 8-9. századi kazár kagán, származása szerint is vitatottan zsidó, ő
terjesztette el igazán a zsidó vallást a Kazár Birodalomban
- Enrique Oltuski – 1930-2012, kubai miniszter, kommunista-liberális forradalmár
- Alexander Parvus
– azaz Israel Gelfand, kommunista teológus, részt vett a szovjet
forradalomban és az ifjútörök mozgalomban, szerkesztette a Török Haza c.
újságot, Berlinben halt meg
- Solomon Perel
– író, szélhámos; a németek elől Keletre menekül, mikor elfogják, sok
zsidó csalóhoz hasonlóan németnek tetteti magát, beáll a Wehrmachtba,
többször próbál sikertelenül átszökni a szovjetekhez, a Hitlerjugend
tagja lesz, a háború után Izraelbe megy, és az arabok ellen harcol a
'48-as háborúban
- Diego Rivera - 1886-1957, mexikói kommunista festő, Frida Kahlo✡
férje, a mexikói kommunista párt prominense, 1927-ben részt vett az
oroszországi patkánylázadás 10 éves évfordulójának ünnepén a
Szovjetunióban
- Jakob Rosenfeld – kínai kommunista egészségügyminiszter, orvosként részt vett a kínai „polgárháborúban”
- II. Sápúr
- 309-379, szászánida király 309-től, már születése előttől haláláig, a
rómaiakkal többször háborúzott, elfoglalta Amidát, majd keleten
terjeszkedett, 359-ben legyőzte a rómaiakat és elragadott öt római
provinciát, Flavius Claudius Iulianus
római császár ezért hadjáratot vezetett ellene, mely során a császár
elesett; egész uralkodása alatt üldözte a keresztényeket és a keresztény
vallást, megöletett több mint 10 000-et és több mint száz püspököt
- David Sassoon
- 1792-1864, bagdadi kincstárnok, majd Indiában élt, gyapotkereskedő,
bányatulajdonos, zsinagógaépítő, az ópiumháború után rátette a kezét az
ópiumkereskedelemre, 1853-ban brit állampolgár lett, ő a befolyásos
Sassoon-dinasztia alapítója (apja is iraki kincstárnok volt), David fiai
már bárók voltak. Elias Davidot Kínába küldte az ópium miatt, Albert
átvette az üzletét, unokája beházasodott a Rothschild-dinasztiába. A
Sassoonok Ázsia Rotschildjai. A kínai ópiumháborúkat az ő
ópiumkereskedelmük érdekében vívták, és a ma folyó afganisztáni háború
oka ugyenez. Ópiumjával nagyon sok embert tett tönkre és fosztott ki.
Lásd: Zsidók és a kábítószerkereskedelem
- Yehude Simon
– perui miniszterelnök (2008), 2009-ben Garcia elnökkel együtt
privatizálni akarta az esőerdőket, mikor az indiánok ellenálltak, 34
embert megöltek [73]
- Joe Slovo
– 1929-1995, Yossel Mashel Slovo, hosszú időn át a Dél-afrikai
Kommunista Párt elnöke, harcolt a 2. világháborúban a „nácik” ellen, az
apartheid ellen küzdött (az apartheid utáni helyzetet, amikor évente 30
000 feketék általi gyilkosság történik Dél-Afrikában, jobbnak találta),
az ANC (Afrikai Nemzeti Kongresszus) és annak katonai szárnya egyik
vezetője, az 1983-as Church street-i robbantás felelőse, melynek 19
halálos áldozata volt, a rasszista Nelson Mandela minisztere
- Szenes Hanna
– (1921-1944) magyarul is beszélő katonanő, Magyarország ellen harcolt a
2. világháborúban, de elfogtuk és kivégeztük, Izraelben nemzeti hősnek
tartják
- Mehmet Talát és társai - Ismail Enver pasa, Emmanuel Carasso, Mehmet Cavit (Djavid) bej, pénzügyminiszter, Dr. Nazim, Vlagyimir Jabotinszkij, Alexander Parvus (Israel Gelfand), Marcel Samuel Cohen azaz Tekin Alp, Refik bej, Mustafa Kemal Atatürk stb., az ifjútörök mozgalom vezetői, az egymillió áldozatot követelő örmény holokauszt felelősei
- Joseph Trumpledor – megszervezte a brit Zsidó Légiót az első világháborúban, majd Palesztinába ment, és irtotta az őslakosokat több volt Légió-társával, pl. David Ben-Gurion és Levi Eskol későbbi miniszterelnökökkel és Jichák Ben Cví későbbi államfővel. Légió-tag volt a Rotschild-családból James de Rotschild is.
Atombomba-zsidók
- Hans Bethe
– 1906-2005, Nobel-díjas fizikus, a Manhattan-terv egyik elméleti
vezetője, a Nagaszakira dobott bomba egyik fő felelőse, a hidrogénbomba
megalkotásában is felelős, később Einsteinhez hasonlóan a nukleáris
fegyverkezés ellen lépett fel "Nem vagyok filozófus."
- Felix Bloch – 1905-1983, Svájcból származó Nobel-díjas fizikus, részt vett a Manhattan-tervben
- Niels Bohr
– 1885-1962, dánul beszélő Nobel-díjas fizikus, németellenes, részt
vett az atombomba-programban, noha zsidós álszentséggel ellenezte azt [74]
- Samuel Cohen
- a neutronbomba atyja, melynek célja minél nagyobb emberveszteség
okozása "Kétségtelenül sok tudóst tett volna boldoggá Los Alamosban
atombombák ledobása Németországra, különösen zsidókat, engem is. Milyen
édes lett volna, de ez a bosszú édessége, nem szükségszerűen a
győzelemé."
- Albert Einstein
- Nobel-díjas fizikus, a cionizmus híve, szorgalmazta az atombomba
létrehozását, szinte csak mások ötleteinek kisajátítására koncentrált
zsidó módra, majd kikiáltották zseninek, jellemző, hogy támogatta volna a
német lakosság számának jelentős csökkentését a Morgenthau-terv szerint
"Nem sok minden jut eszembe, amit ezzel szembe állíthatnék." video
- Enrico Fermi – 1901-1954, zsidófeleséges, antifasiszta Nobel-díjas fizikus, vitatottan zsidó
- Richard Feynman – 1918-1988, az amerikai angolt beszélő Nobel-díjas elméleti fizikus
- Otto Robert Frisch – fizikus, 1940-ben elsőként jött rá, hogy lehet praktikusan atombombát létrehozni
- Roy J. Glauber – 18 évesen az egyik legfiatalabb fizikus Los Alamosban, később Nobel-díjat kapott
- Vitalij Ginzburg - a szovjet hidrogénbomba egyik atyja
- Kemény János – 1926-1992, matematikus, informatikus
- Lev Landau - Nobel-díjas szovjet fizikus, részt vett a szovjet atom- és hidrogénbomba-programban
- Lise Meitner – ausztriai atomfizikus, elsőként magyarázta meg a maghasadást 1938-ban
- Neumann János
- matematikus, részt vett az atombomba létrehozásában, olyannyira, hogy
valószínűleg a kísérleti robbantás következményeibe halt bele 1957-ben.
- Robert Oppenheimer - Az atombomba egyik fő megalkotója, melyeket Hirosimában és Nagaszakiban dobtak le 1945. augusztusában.
- Rudolf Peierls
– 1907-1995, fizikus, 1940-ben Otto Frisch és ő rájött, hogy kisebb
tömegű urániumból is lehet atombombát csinálni (Frisch-Peierls
memorandum), ezután jött létre a Manhattan-terv, addig azt hitték, csak
óriási tömegű bombát lehet csinálni és azt hajón szállítani
- Joseph Rotblat – Nobel-békedíjas fizikus, kezdettől dolgozott a bombán, hogy elpusztítsa Németországot, később atombombaellenes lett
- Emilio G. Segré – Nobel-díjas fizikus, az egyik csoportvezető Los Alamosban, a nagaszaki bomba alapanyagának létrehozásában is segített
- Robert Serber – amerikai fizikus, többek közt ő nevezte el a bombákat Little Boy-nak és Fat Man-nek
- Szilárd Leó- fizikus, az atombomba ötlete tőle származik
- Teller Ede - zsidó fizikus és intrikus, a hidrogénbomba atyja. [75]
- Stanislaw Ulam
– 1909-1984, amerikai zsidó matematikus, részt vett a
Manhattan-tervben, fontos szerepet játszott a hidrogénbomba
megalkotásában is
- Wigner Jenő- Nobel-díjas fizikus, atombomba-zsidó
Amerikai zsidó gengszterek, "orosz" maffia [1]
Moses Annenberg - maffiózó, laptulajdonos
| Abe Bernstein - A Purple Gang (bíbor banda) vezére, több családtagja is bandatag volt
| Louis "Lepke" Buchalter - maffiavezér, a Gyilkosság Rt. feje, legalább ezer embert öletett meg, tömeggyilkos
| Mickey Cohen - Los Angeles-i maffiózó, Marylin Monroe-val próbálta zsarolni Kennedyt, Izrael érdekeit szolgálva, l. Marilyn Monroe [76]
| Moe Dalitz - a Clevelend Syndicate vezetője, Las Vegas egyik alapítója
|
Monk Eastman - az egyik első zsidó maffiavezér a századfordulón, az Eastman banda vezetője [77]
| Lou Rhody and Dalitz
| Jack Diamond - neve ellenére vitatottan zsidó
| Ludwig Fainberg
- *1958, izraeli maffiózó, egy szovjet tengeralattjáróval akart drogot
csempészni Amerikába, majd Kanadában is ült prostitúcióért,
visszatoloncolták Izraelbe
| Benjamin "Dopey" Benny Fein - New York-i maffiózó
|
Waxey Gordon
| Gus Greenbaum
| Harry "Big Greenie" Greenberg
| Jake Guzik - Al Capone csaló, spicli könyvelője
| Max "Boo Hoo" Hoff
|
Hyman "Curly" Holtz
| Nathan "Kid Dropper" Kaplan - maffiózó, Five Points Gang
| Philip "Little Farvel" Kovolick
| Louis "Shadows" Kravitz
| Meyer Lansky - maffiavezér, Bugsy Siegel barátja, náci gyűléseket is szétvert, idős korában Izraelbe menekült, de visszatoloncolták, l. Marilyn Monroe
|
Vach "Cyclone Louie" Lewis - maffiózó, az Eastman banda tagja
| Abraham (Abe) Reles - a Gyilkosség Rt. egyik vezetője, bérgyilkos, beköpte társait is, majd kizuhant egy jól védett épületből
| Harry (Nig) Rosen - er. Harry Stromberg, a keleti parti zsidó maffia prominens tagja [78]
| Joe "The Greaser" Rosenzweig - maffiózó, 10 évet ült egy gyilkosságért
| Arnold Rothstein - az első nagy zsidó maffiavezér, megbundázta az 1919-es baseball-világbajnokságot
|
Jacob Shapiro
| Johnny Spanish - er. John Weyler, maffiózó, 17 éves korától gyilkolt [79]
| Jacob "Gurrah" Shapiro - maffiózó, a Gyilkosság Rt. egyik alapítója
| Benjamin "Bugsy" Siegel - hírhedt amerikai maffiózó, bérgyilkos, több ismert gyilkosság fűződik a nevéhez, Las Vegas alapítója, l. Marilyn Monroe
| Dutch Schultz - maffiózó
|
Charles "King" Solomon - bostoni maffiózó
| Joseph "Doc" Stacher
| Harry Strauss - maffiózó, bérgyilkos, a Gyilkosság Rt. egyik vezetője, legalább 30 embert ölt meg, tárgyalásán elmebetegnek tettette magát, kivégezték [80]
| Abraham Telvi - zsidó bérgyilkos, kénsavval megvakította Victor Riesel újságírót
| Harry Tietlebaum
|
Bo Weinberg - Dutch Schultz egyik fő bérgyikosa
| Hymie Weiss - a chicagói ír maffia vezetője O’Banion halála után, tömeggyilkos
| "Big" Jack Zelig - maffiózó, az Eastman banda egyik utolsó vezetője
| Max "Kid Twist" Zwerbach - maffiózó, az Eastman banda tagja, később vezetője [81],
| Abner "Longy" Zwillman
| |
Csalók, sikkasztók, pedofilok, egyéb
Holokauszt-iparosok
Randolph Braham - *1922, Bukarest, 1943-45 között munkaszolgálatos, az USA-ban több mint 60 könyv írója és különféle holokauszt és zsidó múzeumok tanácsadója, Magyarországon két állami kitüntetést kapott "kutatásaiért". [82]
| Adrien Brody - magyarországi gyökerekkel rendelkező zsidó színész, A zongorista című film főszereplője
| Anne Frank - Naplóíró gyerek, egy hírhedt napló állítólagos szerzője, 1945-ben tífuszban meghalt. Apja, Otto Frank forgalmazta a kétséges szerzőjű művet, gondosan elrejtve a kétes pontokat, és lett belőle vagyonos.
| Tomi Lapid - magyar származású izraeli politikus, a Jad Vasem Holokauszt Múzeum vezetője [83] [84] [85]
| Roman Polanski
- holokausztiparos, pedofil, perverz amerikai filmrendező, 1977-ben
megerőszakolt egy 13 éves lányt, majd Franciaországba szökött az
igazságszolgáltatás elől, ahol szabadon élhetett, de például felesége
temetése napján is megerőszakolt egy nőt, a nemzetközi zsidóság
nyomására a svájci hatóságok is elengedték [86]
|
Steven Spielberg - holokausztiparos, a Schindler listája propagandafilm rendezője
| Raoul Wallenberg
- gátlástalan zsidómentő, egyben emberkereskedő, magyarországi zsidók
százait mentette meg esetleges tábori munkavégzéstől, s tette lehetővé,
hogy egy részük bolsevik terroristaként működjön hosszú éveken át.
| Elie Wiesel
- Máramaros megyei hazug zsidó, volt auschwitzi lakos, író, holokauszt
pápa, Nobel-békedíjas csaló, a holokauszt fő kitalálója, nem hajlandó
magyarul megszólalni, ultracionista és Izrael-párti, egyszer azt
tanácsolta, hogy a Moszad rabolja el az iráni elnököt, és állítsák
bíróság elé, mert az Izrael elpusztításáról beszélt Minden zsidónak
valahol a lelkében kellene egy gyűlöleti sávot fenntartani - egészséges,
férfias gyűlöletre - arra, amit egy német megszemélyesít és arra,
amihez a német ragaszkodik. [87]
| Simon Wiesenthal - kétes múltú, csaló, bosszúszomjas nácivadász, életét a "náci háborús bűnösök" felkutatására és megbüntetésére tette fel
| Efraim Zuroff - nácivadász, a Simon Wiesenthal központ elnöke, magyarokat is üldöz "Talán
az egyetlen vigasz Képíró szörnyen frusztráló halálhírével
kapcsolatban... hogy az ügyvédje szerint a per negatívan befolyásolta az
egészségi állapotát..."
|
- Isaac Abrabanel – V. Alfonz portugál és II. Ferdinánd aragóniai király kincstárnoka, 1492-ben 300 000 aranyat ajánlott fel a királynak, ha nem űzi ki a zsidókat Spanyolországból
- Victor Adler – ausztriai szociáldemokrata vezető, marxista, a terrorista Friedrich Adler apja
- Abu 'Afak - 7. századi Mohamed-ellenes költő, Mohamed egyik politikai ellenfele Hidzsászban
- Woody Allen - híres rendező, megrontotta nevelt lányait, elvette 35 évvel fiatalabb nevelt lányát
- Leopold Amery – 1873-1955, brit cionista politikus, gyarmatügyi miniszter, India egyik fő brit vezetője, a Balfour Deklaráció megszövegezője, segített a Zsidó Légió megalakításában, Németország megtámadásának egyik fő propagandistája [88]
- Hannah Arendt
– 1906-1975, zsidó filozófus, a háború előtt elmenekült Németországból,
majd Franciaországból is, a háború után visszaszivárgott és dolgozott a
cionista Youth Aliyah-nál, kommunistákkal, köztük Walter Benjaminnal tartotta a kapcsolatot, hazug módon elítélte Eichmannt és a nemzetiszocializmust, liberális, antifasiszta
- Jacob Barsimson
– az egyik első zsidó, aki Amerika földjére lépett letelepedés
(élősködés) céljából Új-Amszterdamban 1654. augusztus 22-én, októberben
követte őt 23 további zsidó, ezzel elindult Amerika zsidó bűnözők általi
meghódítása
- David Beckham
*1975, félzsidó angol válogatott labdarúgó, az egyik legjobb zsidó
futballista, nőies, ugyanakkor kéjsóvár figura, aki zsidó vérétől hajtva
fűvel-fával csalja feleségét, gyerekeit zsidó iskolába járatja
- Peter Benenson – az Amnesty International Nobel-békedíjas (!) emberi jogi, zsidóvédő szervezet alapítója
- David Berg – a „A Család” nevű szekta alapítója, beceneve „Mózes Dávid”, pedofil, szexuálisan aberrált, a szekta tagja volt Charles Manson is, részben zsidó [89] [90]
- Henri Bergson
– 1859-1941, franciául beszélő Nobel-díjas zsidó filozófus, nem értette
a 30-as évek antiszemitizmusát, sajnálta a zsidókat, ezért, a zsidókkal
szembeni szolidaritásból nem konvertált kereszténnyé [91]
- Eduard Bernstein
– németországi szociáldemokrata politikus és gondolkodó, revizionista
(marxizmus-kritikus), háborúellenes, a "weimari köztársaság" figurája
- Ernst Bloch
– 1885-1977, németül beszélő marxista filozófus, elmenekült Hitler
hatalomra kerülésekor, majd visszatért az NDK-ba, a berlini fal
megépítésekor átment az NSZK-ba
- Franz Boas – 1858-1942, amerikai antropológus, a mai antropológia atyja, tőle származik a fajok tagadása [92]
- Louis Brandeis - az amerikai Legfelsőbb Bíróság tagja, cionista vezető, háborús uszító, Wilson elnök barátja
- Daniel Cohn-Bendit - kommunista, a 68-as anarchista diáklázadás vezetője, majd liberális politikus, pedofil hajlamai is vannak
- Ben Shalom Bernanke – a FED elnöke
- Mihail Botvinnik – háromszoros szovjet sakk-világbajnok, kommunista
- Robert Capa
- 1913-1954, er. Friedmann Endre, szocialista, antifasiszta,
anti-horthysta fényképész, első képe Trockijról készült, kommunista
propagandista a spanyol polgárháborúban, ahol egy marxista bandával
grasszált, leghíresebb képe hamis volt, propagandista Kínában Japán
támadásakor, majd 2. világháborús propagandaképeket csinált, ott volt a
normandiai partraszállásnál, a Szovjetunióban és Izraelben is fényképezett, az indokínai háborúban aknára lépett és meghalt "Robert
Capa hazudozott, megrögzött szerencsejátékos és depresszív iszákos
volt, fogyasztotta a nőket (elsősorban a prostituáltakat). Kihasznált
mindenkit, szószegő volt, és amikor az Egyesült Államok
külügyminisztériuma, azzal a váddal, hogy kommunista, bevonta útlevelét,
feljelentett egyeseket, hogy visszakapja azt." - Phillip Knightley [93]
- Charlie Chaplin
- Israel Thornstein, angliai antifasiszta rendező, színész, kommunista
szimpatizáns, 1952-ben kitilttották az USA-ból, Svájcban halt meg, három
16, ill. 17 éves lányt vett el, zsidó és cigány vér is volt benne,
kiparodizálta Hitlert, tipikus zsidó bohóc
- Noam Chomsky – amerikai anarchista nyelvész, filozófus
- Adolphe Crémieux
– 1796-1880, franciaországi cionista ügyvéd, politikus, szabadkőműves,
48-as forradalmár, az 1848-as forradalom után igazságügyminiszter,
felszabadította a rabszolgákat a gyarmatokon, ő hozta létre az Alliance Israelite Universellét,
a damaszkuszi vérvád idején odautazott és kiszabadította a zsidókat,
ahogy a szaratovi vérvád esetében is, az 1870-es patkányforradalom után
igazságügyminiszter, ekkor törvényt alkotott az algériai zsidók (és csak
a zsidók) francia állampolgárságáról (Crémieux-dekrétum) "Szétszóratva a
többi nemzet között, amelyek emberemlékezet óta ellenségesek a
jogainkkal és érdekeinkkel szemben, mindenekelőtt zsidók vagyunk és
megingathatatlanul azok akarunk maradni. A mi nemzetiségünk az atyáink
vallása, és nem ismerünk el semmilyen más nemzetiséget. (...) Már nincs
messze az a nap, amikor a Föld összes gazdagsága és kincse Izrael
gyermekeié lesz. (...)A zsidókat minden országban kapcsolatba kell
hoznunk a hatóságokkal, hogy egy támadás első hírére egy emberként
állhassunk fel. Hallatnunk kell a hangunkat a minisztériumokban, egészen
az uralkodókig, és történjen, aminek történnie kell." [94] [95]
- Martin van Creveld
– (*1946) hadtörténeti kutató a jeruzsálemi egyetemen „Több száz
atom-robbanófejünk és rakétánk van, minden irányba ki tudjuk lőni őket,
talán Rómára is. Légierőnk eléri a legtöbb európai várost. (...) Megvan a
lehetőségünk arra, hogy a világot magunkkal vigyük a sírba. És
megígérhetem önöknek, ez meg fog történni, mielőtt Izrael eltűnik.” [96] [97]
- Sa’ad al-Dawla
– kb. 1240-1291, muzulmánellenes nagyvezír, orvos, pénzügyminiszter
Perzsiában, tehetséges pénzbegyűjtő volt, vetélytársai megölték
- Hans von Dohnányi – félzsidó ügyvéd, Dohnányi Ernő fia. Több Hitler elleni merényletben vett részt, ezért 1945-ben kivégezték. Egyik fia Christoph von Dohnányi magyarellenes karmester.
- Alfred Dreyfus - francia katonatiszt, nagy valószínűséggel áruló (Dreyfus-ügy, 1894)
- Émile Durkheim – 1858-1917, francia szocialista szociológus, a modern szociológia és kulturális antropológia atyja, Dreyfus-párti
- Burton F. Ellis - szadista vizsgálóbíró a Malmedy perben
(és egyéb háború utáni perekben) zsidó bűntársaival (Shumacker, Byrne,
Ferl, Ellowitz Thon, Kirschbaum, Rosenfeld, stb.). A kivizsgálás során
meg is gyilkoltak néhány gyanúsítottat. [98] [99] [100]
- Szergej Eisenstein - szovjet propagandista filmrendező
- Eve Ensler
*1953, amerikai leszbikus-feminista író, a Vagina Monológok szerzője,
zsidó apja gyermekkorában megerőszakolta, a nők jogaiért, a nők elleni
erőszak elleni tüntetésül létrehozta a szélsőségesen feminista
Egymilliárd nő ébredésé-t
- Jehuda ben Joseph ibn Ezra
– VII. Alfonz kasztíliai király 12. századi kamarása, hatására a király
felhagyott a zsidók diszkriminálásával, és sok zsidót beengedett
- William Fox
– 1879-1952, er. Fried Vilmos, magyarországi származású amerikai
filmgyáros, a 20th Century Fox jogelődjének alapítója, később
elszegényedett, cége csődeljárása idején megvesztegette a bírót, ezért 6
hónapot kapott
- Jacob Frank – 1726-1791, hamis messiás, a frankista mozgalom létrehozója, Sabbatai Zevi hamis messiás reinkarnációjának mondta magát
- Frankel Leó - a Párizsi Kommün egyik vezére, az I. Internacionálé vezetőségének tagja, Marx és Engels közvetlen munkatársa
- Frankfurti iskola, bomlasztó "filozófus"-iskola 1945 után, ismertebb képviselői:
- Theodor Adorno - filozófus, a marxista frankfurti iskola képviselője
- Walter Benjamin – marxista filozófus, 1940-ben menekülés közben lett öngyilkos, barátja volt Lukács György is
- Erich Fromm - Talmud-tanulmányozó, szocialista-"humanista" filozófus, legismertebb műve "A szeretet művészete"
- Max Horkheimer - szociálfilozófus, a Frankfurti iskola alapítója
- Herbert Marcuse
– marxista filozófus, részt vett a Spartacus felkelésben, majd nemzeti
szocializmus ellenes propagandista a 2. világháborúban, a Himler-féle
OSS tagja
- David (Salisbury) Franks – katonatiszt az amerikai függetlenségi háborúban, a hírhedt áruló Benedict Arnold hadsegédje, Kanada legrégebbi zsidó kongregációjának vezetője, hűtlenség gyanúja miatt diszkreditálódott, a rabszolgakereskedő David Franks unokatestvére volt
- Sigmund Freud - a szexuális aberrációkat preferáló hírhedt pszichológus
- Klaus Fuchs - amerikai kém, atomtitkokat juttatott a Szovjetunióba
- Lady Gaga - deviáns amerikai énekesnő, vitatottan zsidó
- Bill Gates - milliárdos kétes programozó, mások ötleteit felhasználva a Microsoft alapítója, vitatottan zsidó
- Uri Geller - nemzetközi csaló, előadóművész
- Allen Ginsberg – amerikai költő, homoszexuális, deviáns, kommunista
- Emma Goldman - nemzetközi anarchista terrorista és felforgató (USA, Szovjetunió, Nyugat-Európa, spanyol polgárháború)
- Nahum Goldmann – Litvániából származó cionista zsidó, a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress) egyik alapítója és elnöke
- Alan Greenspan - 19 évig a FED elnöke
- Ben Hecht
– amerikai cionista forgatókönyíró (Elfújta a szél), aki már 1942-ben 6
millió megölt vagy megölendő zsidóról beszélt, támogatta angol katonák
meggyilkolását Palesztinában [101]
- Moses Hess – 1812-1875, filozófus, Karl Marx és Friedrich Engels mentora, a szocialista (kommunista) és a cionista mozgalom egyik megindítója, asszimilációellenes „A vallás a nép ópiuma.”
- Iskarióti Júdás - Jézus elárulója, a 12 apostol egyike
- Manasse ben Izrael – portugál rabbi (1604-1657), Baruch Spinoza tanítója, Hollandiába menekült, 1655-ben ő győzte meg Cromwellt, hogy engedje vissza a zsidókat Angliába, felesége Isaac Abarbanel dédunokája volt [102]
- Andy Kaufman – 1949-1984, provokatív humorista, tipikus zsidó bohóc
- Friedrich Kaul - 1906-1981, keletnémet kommunista ügyvéd, író, a kommunista kormány ügyvédje, televíziós propagandista, holokausztiparos
- Karl Kautsky – marxista filozófus, „a marxizmus pápája”, Engels barátja, lapot indított a marxizmus népszerűsítésére, részt vett a Második Internacionálén, fukciót töltött be a novemberi forradalom után, miközben azon dolgozott, hogy bizonyító dokumentumokat találjon Németország háborús bűnösségére
- Isaiah L. Kenen – az amerikai AIPAC zsidó lobbista szervezet alapítója
- Jakub ibn Killisz
– 930-991, a pénzügy irányítója az egyiptomi kalifa idején, felvette az
iszlám vallást, majd letartóztatták ellenfelei, de megvesztegette az
őrt és megszökött, és az új kalifa szolgálatába állt, aki meghódította
Egyiptomot, kinevezte vezírré és mindenható főminiszterré, hatalmas
pompával temették el
- Arthur Koestler - 1905-1983. Magyarul is beszélő író, gondolkodó, cionista, kommunista, antifasiszta, a tömeggyilkos Vlagyimir Jabotinszkij titkára, Palesztinába települ 1926-ban, belép a németországi kommunista pártba, propagandista a spanyol polgárháborúban, szex enciklopédiát ír, belép a Francia Idegenlégióba,
megszökik, majd belép az angol hadseregbe. Életrajzírója szerint több
nőt is megerőszakolt zsidó módra, köztük egy ismert ember feleségét,
betegsége miatt öngyilkos lett, és egészséges, fiatal feleségét is
öngyilkosságra kényszerítette, támogatta Izrael megalakítását.
- Bernard Kouchner
- *1939, Franciaországi orvos és politikus, külügyminiszter, aki a
humanitárius segítség ürügyén színeseket hoz Európába és idegen
beavatkozást jogosnak nevez "humanitáriusságra" hivatkozva. Háborús
uszító Irakkal szemben.
- Bruno Kreisky
– osztrák kancellár (1970-1983), szocialista politikus, 1938-ban
Svédországba menekült a munkatáborok elől, azt mondta, hogy szívesebben
látja az államadósságot növekedni, mint emberek tömegeit munkanélkülivé
válni, bizonyos mértékben eladósította Ausztriát
- Kolumbusz Kristóf zsidói - 5 zsidó vette körül Kolumbuszt Amerika felfedezésekor a hajón: Luis de Torres, a tolmács, Marco, a sebész, Bernal, az orvos, Alonzo de la Calle és Gabriel Sanchez. Az utat Gabriel Sanchez aragóniai kincstárnok és a királyi adóügyekkel foglalkozó Luis de Santangelo
zsidók finanszírozták. 1498-ban a zsidók javaslatára állítólag 500
indiánt hurcoltak Spanyolországba, Sevillába, és eladták őket, amiért
Kolumbuszt büntették meg. (Ford: A nemzetközi zsidó) [103]
- Mose Landau - az Eichmann-per vérbírája
- Ferdinand Lassalle
– 1825-1864, németül beszélő jogász, szociáldemokrata politikus,
1863-ban megalapította az első szociáldemokrata (munkás)pártot, a
munkásosztály támogatója, a Kommunista Liga tagja volt. Mivel szerelme
volt férje életjáradékot fizetett egy bárónőnek, két zsidóval ellopatta a
szerződést és egy ékszerekkel teli ládikát. Amikor a szerelme egy
grófhoz ment feleségül, azt párbajra hívta, és a párbajban meghalt.
- Gotthold Ephraim Lessing – 1729-1781, németországi drámaíró, kritikus, a Bölcs Náthán szerzője, Moses Mendelssohn barátja
- Ronald S. Lauder – cionista milliárdos, a Zsidó Világkongresszus elnöke, a zsidó "kultúra" gátlástalan terjesztője, a veje Kevin Warsh, aki a FED egyik vezetőségi tagja volt
- Aaron ben Joseph ha-Levi of Barcelona
(1235 – c.1290) zsidó "gondolkodó", szerinte a nemzsidó rabszolga
örökre rabszolga kell, hogy maradjon; a zsidó nemzet az emberiség
elitje, a zsidók szolgálják az Urat, így joguk van arra, hogy a
nemzsidók kiszolgálják őket. Ha nem tudnak nemzsidó rabszolgákat
szerezni, akkor saját köreikből kell rabszolgákat szerezni, és ezek nem
tudják az Urat szolgálni; ezért a nemzsidó rabszolgáknak örökre
rabszolgának kell maradniuk. [104]
- Kurt Lewin – 1890-1947, szocialista pszichológus, kapcsolatban állt a marxista Frankfurti iskolával, a faji és vallási „előítéletek” (azaz az antiszemitizmus) megváltoztatásával kísérletezett
- Monica Lewinsky - *1973, perverz Fehér Ház-i gyakornok, botrányos szexuális kapcsolatba került Clinton amerikai elnökkel (Lewinsky-ügy)
- Aaron of Lincoln – kb. 1125-1186, angliai zsidó, a leggazdagabb ember Angliában, gazdagabb volt a királynál, rengeteg embert eladósított
- Sigmund Livingston - a Rágalmazásellenes Liga alapítója (ADL, anti-defamation-liga)
- Cesare Lombroso
– 1835-1909, olaszországi kriminológus, primitív, rasszista elmélete
szerint a bűnözők fejformájuk alapján beazonosíthatóak, később hitt a
szellemekben [105]
- Bernard Madoff
- hólabda rendszerű piramisjátékkal dollármilliárdokat lopott el kis-
és nagybefektetőktől, 65 milliárd dollárt lopott úgy, hogy új ügyfeleit
régebbi ügyfelei pénzével fizette ki (köztük ismert személyek is
voltak), a többit ellopta, 150 évre ítélték
- Moses Maimonidész - 12. századi rasszista zsidó rabbi
- Sir Solomon de Medina
– kb. 1650-1730, „A zsidó Medina”, hadi szállító, az első lovaggá
ütött zsidó Angliában, Hollandiában élt, onnan finanszírozta Britannia III. Orániai Vilmos általi 1688-as megszállását, Marlborough hercegének fő hadi szállítója a spanyol örökösödési háború idején, óriási hasznot húzott a háborúkból
- Arthur Miller – 1915-2005, amerikai kommunista-liberális író, felesége Marylin Monroe volt, aki miatta vette fel a gyűlölködő zsidó vallást, fogyatékos gyerekét intézetbe rakta, sosem látogatta meg [106]
- Solomon Molcho – 1500-1532, (másik használt neve Diogo Pires), álmessiás, David Reubeni hírhedt álmessiás híve, V. Károly császár elfogta és megégette
- Montefiore Mózes
– 19. századi angliai üzletember, nagyhatalmú cionistaként pusztított
számos országban, beházasodott a Rotschild-családba. Ő adta ki először a
parancsot: Zsidó testvérek! Magyarországnak és Galíciának a miénknek kell lennie!
- J. P. Morgan - amerikai bankár, FED-alapító
- Joseph ibn Naghrela - granadai vezír, Badis al-Muzaffar
berber királyt kémekkel vette körül és irányította, erőszakos
cselekedeteket hajtott végre a nép ellen, annyira gyűlölték, hogy
1066-ban megölték az arabok 4000 zsidóval együtt
- Samuel ibn Naghrela – 11. századi granadai vezír, fővezér, adószedő, költő, herceg a berber uralom idején, a spanyol zsidóság vezetője, fia Joseph ibn Naghrela
- Gracia Nasi - 1510-1569, portugál bankárnő, örökölte férje, a zsidó Francisco Mendes és sógora, Diogo Mendes
vagyonát (mai árfolyamon kb. 200 milliárd forint), Németalföldre ment,
ahonnan megszökött, mert lányát egy gójjal akarták összeházasítani (így
elvesztette volna vagyonát), végül a török birodalomban telepedett le,
sok királynak ás pápának hitelezett, segített a spanyol és portugál
zsidók menekülésében, támogatta a zsidóságot, rokonával, Joseph Nasival az egyik első cionista volt, aki vissza akarta foglalni Palesztinát [107]
- Alfred Nobel - a dinamit feltalálója, a Nobel-díj alapítója, félzsidó
- Max Nordau – magyarországi születésű cionista vezető, a cionista mozgalom egyik alapítója
- Nostradamus – Michel de Nostredame, 1503-1566, franciául beszélő asztrológus, jós, IX. Lajos
orvosa, pestisdoktor, csaló és kuruzsló, jövővel kapcsolatos
jóslatairól híresült el, egyesek szerint Antikrisztusként jövendölte meg
Napóleont és Hitlert, holott ők kiemelkedő történelmi személyiségnek bizonyultak
- Joseph Oppenheimer - 18. századi württembergi miniszter, sikkasztó, a nép megölte és vasketrecben tette közszemlére holttestét (lásd Jud Süss c. film)
- Carl von Ossietzky – németországi Nobel-békedíjas (!) zsidó újságíró, németellenes (ebben társa Kurt Tucholsky volt), szerinte Németország megszegte a Versailles-i békediktátum előírásait
- Alexandriai Philón – az alexandriai görög-zsidó konfliktus idején 40-ben ő vezette a zsidó küldöttséget Caligula császárnál Apionnal szemben [108]
- Pablo Picasso - nemzetközi festő, a holokausztipar előfutára Guernica című, eredetileg bikaviadalt ábrázoló, utólag átideologizált fércművével
- Jonathan Pollard - Izraelnek kémkedő zsidó kém az USA-ban, életfogytiglani börtönbüntetést kapott
- Karl Popper – Ausztriában született angol filozófus, egy időben marxista, később ultraliberális, a „nyitott társadalom” híve [109]
- Marcel Proust
– 1871-1922, franciául beszélő homoszexuális regényíró, félzsidó,
párbajozott egy kritikussal, mert az kritizálta egyik művét, védte a
zsidó árulót, Dreyfust a Dreyfus-ügyben
- Wilhelm Reich – ismert deviáns, perverz, marxista pszichiáter
- David Reubeni – 1490-1535(?), zsidó kalandor, hamis messiás, kezdetben Mohamed leszármazottjának mondta magát Szudánban, aztán megjelent VII. Kelemen pápa előtt, majd III. János spanyol király elé járult a keleti zsidók nevében, hogy szövetséget ajánljon a török ellen, amit V. Károly császárnak is megtett, az Inkvizíció elé vitték Spanyolországban, ahol valószínűleg kivégezték
- John D. Rockefeller - olajmágnás, FED-alapító
- Julius Rosenberg - és felesége, Ethel Rosenberg, kommunista kémek, 1953-ban kivégezték őket. Sok zsidó volt a szovjet kommunista atomkémek között, mint pl. Morris Cohen és Lona Cohen, Theodore Hall, Harry Gold, David Greenglass, George Koval, Saville Sax, stb.
- Amschel Mayer Rothschid – 1773-1855, bankár, Mayer Amschel Rothschild
legidősebbik fia, apja halála után a bank vezetője, négy testvére
(Salamon, Nathan, Carl, James) Párizsban, Londonban, Nápolyban és
Bécsben alapított bankot
- Carl Mayer Rothschild – 1788-1855, er. Kalman Mayer Rothschild, Mayer Amschel Rothschild fia, a nápolyi fiók alapítója
- Edmond James de Rothschild – 1845-1934, franciaországi bankár, a cionista mozgalom egyik vezetője, Palesztina felvásárlásának elindítója
- James Mayer de Rothschild – 1792-1868, er. Jacob Mayer Rothschild, Mayer Amschel Rothschild 5. fia, a párizsi Rothschild-fiók alapítója
- Lionel de Rothschild – 1808-1879, Nagy-Britannia első zsidó parlamenti képviselője
- Mayer Amschel Rothschild
– 1744-1812, a Rotschild-dinasztia alapítója, öt fia Salamon, Károly,
Nathan, Jakab, Amschel „Engedjétek meg, hogy én adjam ki és ellenőrizzem
egy nemzet pénzét, és nem fogok azzal foglalkozni, hogy kik írják a
törvényeit.”
- Nathan Mayer Rothschild – 1777-1836, az angol fiók megnyitója, Mayer Amschel Rothschild
fia, a waterlooi csata után, mivel előbb tudott a végkimeneteléről,
eladott a tőzsdén, majd fillérekért megvette az angol gazdaságot,
1812-ben rávette Angliát, hogy támadja meg Amerikát, mert azok nem
hosszabbították meg a szerződést a bankjával
- Salomon Mayer Rothschild – 1774-1855, a bécsi fiók megnyitója, Mayer Amschel Rothschild fia
- Jonas Salk
- 1914-1995, amerikai virológus, a gyermekbénulás elleni védőoltás
feltalálója, elmebetegeken, illetve saját családján hajtott végre orvosi
kísérleteket, az egyik legnagyobb zsidó tudományos csaló Einstein és mások mellett [110] [111] [112]
- Chaszdai ibn Saprut
– 10. századi córdobai vezír, az arab kalifa orvosa és jobbkeze, a
nemzetközi zsidóság támogatója, a zsidó Kazár Birodalom vezetőivel is
levelezett
- Jacob Schiff - gazdag amerikai bankár, cionista, Paul Warburg rokona
- Helmut Schmidt – Németország
kancellárja 1974 és 1982 között, szociáldemokrata politikus, félzsidó,
a Wehrmachtban harcolt a 2. világháborúban, saját vallomása szerint
apjával együtt okirat-hamisítással eltussolták származását. Schmidt csak
1984-ben hozta ezeket a tényeket nyilvánosságra, bár küllemén látszott a
származása. Ellenezte, hogy Németországnak is legyen atombombája.
Megjegyzései gyakran németellenes élűek.
- Serakh – Bulán kazár uralkodó felesége, többek közt az ő tanácsára vették fel a kazárok a zsidó vallást
- Joseph Silver
– 1868-1918, „a stricik királya”, bűnöző, nőket terrorizált Londonban,
New York-ban, majd Dél Afrikában, egy afrikai történész szerint ő volt
Hasfelmetsző Jack [113]
- Larry Silverstein
– üzletember, a World Trade Center üzemeltetője lett pár hónappal a
zsidók által szervezett brutális terrortámadás előtt, biztosításaiból
dollármilliárdokat zsebelt be a támadás után [114] [115]
- Susan Sontag
– 1933-2004, amerikai biszexuális feminista író "A fehér ember az
emberiség történetének rákfenéje. A fehér ember, és egyedül ő, minden
önálló civilizációt kiirt, amerre csak jár."
- Soros György
- másnéven George Soros, gazdasági tevékenységeiről hírhedt
világszerte, a tőzsdén tönkretette és megtámadta különböző országok
(angol, olasz, német, magyar, stb.) gazdaságát, ott áll több ellenzéki
megmozdulás mögött, álszent, jótékonykodó szervezeteket hozott létre,
Bilderberg-tag "Az én világlátásomat a második világháború tragikus
tapasztalatai formálták. Amikor Magyarországot megszállta a náci
Németország, és deportálták a zsidókat Auschwitzba. Én elég szerencsés
voltam azzal, hogy édesapám megértette, hogy ami Magyarországon folyik,
az nem normális. Hogy ez távol áll az egyensúlyi állapottól. És ha
követed azokat a szabályokat, amelyeket általában követsz, akkor
meghalsz. Ez volt az én tapasztalatom a második világháborúról, és
alapvetően ezt a tapasztalatot alkalmaztam mind a globális pénzpiacra,
mind pedig politikai nézeteimet tekintve."
- Barbara Spectre
– a svédországi zsidó Paideia intézet korábban Izraelben élő alapítója,
mely zsidókat nevel európai vezetőkké, szélsőségesen rasszista, a
zsidókat vezető népnek kívánja és meg akarja semmisíteni a többi népet a
fajkeveredéssel „Európa nem tanulta meg a multikulturalizmust. Az
átalakulás fájdalmainak vagyunk tanúi. Európa nem lesz egységes, mint a
múlt században volt. Zsidók a változás mozgatói. Nagy változást kell
Európában létrehozni. Most mennek át a multikulturális módba, és
nehézményezik, hogy zsidók vezetik a változásokat. De anélkül a vezető
szerep nélkül és anélkül a változás nélkül Európa nem marad fenn.” [116]
- Ernst Thälmann - németországi kommunista vezető a weimari időkben, vitatottan zsidó [2]
- Kurt Tucholsky – németországi szatirikus zsidó író, németellenes újságíró, a Weimari köztársaság híve, a nacionalizmus ellensége, 1936-ban öngyilkos lett [117]
- Tristan Tzara
– Romániából származó franciaországi zsidó költő, dadaista, nihilista,
kommunista, terroristaként részt vett a spanyol polgárháborúban és a
francia ellenállásban
- Samuel Untermeyer – amerikai milliárdos, aki szent háborút és bojkottot hirdetett Németország ellen 1933. augusztus 7-én
- Manecier de Vesoul – a francia király adóbeszedője a 14. század végén, a nép gyűlölte, a zsidókat jó párszor megrohanták és kiűzték a század során
- Paul Warburg - bankár, FED-alapító
- Adam Weishaupt
– az Illuminátusok (szabadkőműves) rendjének alapítója 1776-ban. Az
illuminátusok világuralomra törekednek, el akarják törölni a
tekintélyelvű rendszereket, a magántulajdont, fel akarják számolni a
hazafiságot, a nemzeti érzést, a családot, a házasságot és a vallást [118]
- Amy Winehouse - deviáns zsidó énekesnő, már 27 évesen meghalt
- Stephen Samuel Wise – a Zsidó Világkongresszus első elnöke, Magyarországon született (eredeti neve Weisz), a nagyapja Fischer Mór, a Herendi Porcelángyár megvásárlója, aki Farkasházy Tivadar felmenője is. Ő mondta: Egyesek kommunizmusnak hívják, én judaizmusnak hívom. 1933. március 24-én ő üzent hadat és hirdetett bojkottot Németország ellen (Júdea hadat üzen Németországnak)
- Luigi Wolff – olaszországi zsidó forradalmár, részt vett az Első Internacionálén, 1871-ben kiderült, hogy III. Napóleon informátora volt, ezután eltűnt [119]
- Paul Wolfowitz - a Világbank volt elnöke, botrányai miatt volt kénytelen lemondani
- Adam Worth
– 1844-1902, amerikai bűnöző, "a bűn Napóleonja", szélhámos az amerikai
polgárháborúban, zsebtolvaj, majd bankrabló New York-ban, maffiafőnök
Londonban, illegális szerencsebarlang-tulajdonos Párizsban, rabló
Dél-Afrikában, Thomas Gainsborough egyik képét is ellopta
- Lazar Zamenhof
– orosz nyelvész, a mesterséges eszperantó nyelv megalkotója, melyet
azért alkoott meg, mert a népcsoportok közti feszültségek és az
antiszemitizmus okát az eltérő nyelvekben látta
- Clara Zetkin - kommunista-feminista vezér Németországban, a nemzetközi nőnap elindítója, részt vett a II. Internacionálén, Németország Kommunista Pártja
képviselőjeként 1920 és 1933 között tagja a német országgyűlésnek,
1932-ben a Reichstag rangidős házelnökeként felszólította az embereket,
hogy harcoljanak a nemzetiszocializmus ellen, 1933-ban a Szovjetunióba
menekült
- Sabbatai Zevi
– 1626-1676, híres hamis messiás, felesége prostituált volt, magát
Messiásnak kiáltotta ki, a szultán végül az iszlám hitre kényszerítette,
követőiből így alakult meg a Dönmeh (konvertáltak), mely az örmény
holokauszt felelőse
- Mark Zuckerberg - milliárdos kétes programozó, mások ötletét lopta el (Facebook),
amiért kártérítést kellett fizetnie. Megbízta 3 egyetemista-társa egy
közösségi oldal szerkesztésével, ő azonban saját magának csinálta meg és
fejlesztette tovább, hónapokig hitegetve őket. A facebook alapítói
nagyrészt zsidók, zsidó legjobb barátját is kitúrta később az üzletből.
Tipikus Einstein-szerű zsidó. "Nem látszik, hogy mi megy benne végbe,
pont ez benne a legfélelmetesebb." "Három hónapon át abban a hitben
ringatott minket, hogy minden rendben van. Ez volt a módszere." [120]
- Stefan Zweig
– 1881-1942, ausztriai németet beszélő író, költő, az első világháború
idején pacifista, háborúellenes, a háború után a német nacionalizmus és
igazságtétel ellen ágált, 1933-ban Londonba menekült, antifasiszta,
antihitlerista volt, a német sikerek hatására Brazíliában feleségével
együtt öngyilkos lett
Rotschildok
- szerkeszt:[121]
- Adelaide Rothschild – 1853-1935, a cionista Edmond James de Rothschild zsidóimádó felesége
- Adolph Carl Rothschild – 1823-1900, nápolyi bankár, apja, a hírhedt Carl Mayer Rothschild halála után átvette a vezetést a nápolyi fiókban, mely halála után megszűnt [122]
- Albert Salomon Rothschild – 1844-1911, bankár, a bécsi fiók vezetője
- Alexandre Louis Philippe Marie Berthier – 1883-1918, angliai herceg, meghalt az első világháborúban, anyja Bertha Clara Rothschild volt
- Alfred de Rothschild – 1842-1918, angliai bankár, a Bank of England vezetője, VII. Edward király barátja
- Alain de Rothschild – 1910-1982, Franciaországban harcolt a németek ellen a 2. világháborúban, ahol megsebesült, és elfogták, később elengedték [123]
- Alix de Rothschild – 1911-1982, er. Alix de Koromla, Magyarországról származó bárónő, Guy de Rothschild felesége, a Youth Aliyah (zsidó gyerekek Izraelbe vándorlását segítő szervezet) elnöke [124]
- Alphonse James de Rothschild
– 1827-1905, franciaországi bankár, a francia ház vezetője, a
francia-porosz háború utáni sarc finanszírozója, a zsidóság támogatója
- Amschel Mayer Rothschid – 1773-1855, bankár, Mayer Amschel Rothschild
legidősebbik fia, apja halála után a bank vezetője, míg négy testvére
(Salamon, Nathan, Carl, James) Párizsba, Londonba, Nápolyba és Bécsbe
ment bankot alapítani, 1822-ben bárói címet kapott, a zsidó vallás
ortodox irányzatát támogatta, zsidóimádó
- Amschel Mayor James Rothschild – 1956-1996, angliai bankár, támogatta Izraelt a Rothschildok alapítványán (Yad Hanadiv) keresztül
- Amschel Moses Rothschild - ?-1755, németországi pénzváltó, kereskedő, Mayer Amschel Rothschild apja
- Anselm Salomon Rothschild – 1803-1874, ausztriai bankár, báró, a Creditanstalt alapítója, az osztrák vasút finanszírozója, zsidó kórházat hozott létre [125]
- Sir Anthony Nathan de Rothschild
– 1810-1876, angliai bankár, az európai vasútépítések finanszírozója, a
zsidó közösség támogatója, az angliai Egyesült Zsinagóga elnöke
- Anthony Gustav de Rothschild
– 1887-1961, angol bankár, üzletember, a brit hadseregben harcolt az
első világháborúban, cionista, 1938-tól segített a németországi
zsidóknak elhagyni „hazájukat”, Eduard Benesnek segített biztonságos helyre menekülni
- Benjamin de Rothschild *1963, gazdag svájci bankár, Izrael támogatója [126]
- Bethsabée de Rothschild – 1914-1999, franciaországi bárónő, 1940-ben elmenekült Franciaországból, és a Szabad Francia Erőkben harcolt a normandiai partraszálláskor, később élt Izraelben is, melyet alapítványokkal támogatott
- Carl Mayer Rothschild – 1788-1855, er. Kalman Mayer Rothschild, Mayer Amschel Rothschild öt hírhedt fiának egyike, mikor az osztrákok elfoglalták Nápolyt, ott alapított bankot, 1822-ben I. Ferenc másik négy testvérével együtt bárói rangra emelte
- Cecilie Anspach – 1840-1912, Gustave de Rothschild felesége, a zsidóság támogatója
- Charlotte Henriette de Rothschild *1955, angliai énekesnő, Japánban igen népszerű
- Charlotte de Rothschild – 1819-1884, angliai bárónő, unokatestvéréhez, Lionel de Rothschildhoz ment hozzá, támogatta a zsidókat és politikus férjét [127]
- Constance de Rothschild
– 1843-1931, angliai bárónő, testvérével, Annie-vel kiadott egy
gyerekkönyvet az Ótestamentumról, a Zsidó Szövetség és a zsidóság
támogatója [128]
- David Mayer de Rothschild
*1978 angliai kalandor, környezetvédő, „lemondott” a család vagyonáról,
a globális felmelegedésipar propagálója, átkelt a Déli- és
Északi-sarkon is, egyszer azt hazudta, hogy a Jupiter közelebb van a
Naphoz, mint a Föld [129] [130] [131]
- David René de Rothschild
*1942, franciaországi bankár, miután államosították a bankját 1982-ben,
1987-ben új bankot alapított néhány rokonával, 2007-ben a francia
Rothschild-fiók felvásárolta az angolt, és ő lett az egyesült bank feje
- Dorothy de Rothschild – er. Dorothy Mathilde Pinto, 1895-1988, James Armand de Rothschild
felesége, a zsidóság és a cionizmus támogatója, a Rothschildok
Izrael-támogató alapítványának vezetője, a tömeggyilkos, országrabló Chaim Weizmann barátja
- Edmond Adolphe de Rothschild
– 1926-1997, svájci báró, bankár, saját bankot is alapított,
kóserbor-készítő, cionista, Izrael nagy barátja „Alapvetően egy
világpolgár vagyok, kötődve Franciaországhoz, ahol születtem, Svájchoz,
ahol szívesen fogadtak, és Izraelhez, mert zsidó vagyok.” [132]
- Edmond James de Rothschild
– 1845-1934, franciaországi bankár, „A híres jótevő”, a cionista
mozgalom egyik vezetője, ő kezdett el palesztin földeket felvásárolni,
pénzzel (legalább 50 millió dollárral) támogatta Izrael későbbi
létrehozását, a Yad Hanadiv alapítvány (a Rothschildok Izraelt támogató alapítványa) létrehozója, harcolt a francia-porosz háborúban [133]
- Edmund Leopold de Rothschild – 1916-2009, angliai bankár, az angol hadseregben és a Zsidó Brigádban szolgált a második világháború alatt
- Édouard Alphonse James de Rothschild
– 1868-1949, franciaországi bankár, a Dreyfus-per idején odáig ment,
hogy párbajozott egy Dreyfus-ellenes ellenfelével, a 2. világháború
idején elmenekült Franciaországból
- Édouard Etienne de Rothschild *1957, franciául beszélő bankár, 1987-ben bankot alapított, a szélsőbaloldali Libération újság tulajdonosa
- Élie de Rothschild
– 1917-2007, franciaországi báró, bankár, 1940-ben a francia hadsereg
hivatalnoka, elfogták a németek, 1944-ben elengedték, közben még
megházasodni is engedték
- Eric de Rothschild *1940, francia nyelvű borász, bankár, báró, a Chateau Lafite tulajdonosa, holokausztiparos, Izrael támogatója [134] [135]
- Elisabeth de Rothschild – 1902-1945, er. Elisabeth Pelletier de Chambure, gazdag francia katolikus család sarja, Philippe de Rothschild felesége, 1941-ben elfogták, amikor hamis engedéllyel akart átkelni a demarkációs vonalon, és Ravensbrückbe vitték, ahol 1945-ben betegségben meghalt, ő az egyetlen Rothschild-áldozata a 2. világháborúnak. Férje, Philippe de Rothschild szerint a „nácik” élve dobták be egy kemecébe, vitatottan zsidó. [136]
- Evelyn Achille de Rothschild
– 1886-1917, bankár és katona Angliában, harcolt a világháborúban
Gallipolinál, majd Palesztinában a törökök ellen, ahol megsebesült és
meghalt
- Evelyn Robert de Rothschild *1931, angliai bankár, többek közt a The Economist elnöke
- Ferdinand James Rothschild
– 1839-1898, báró, liberális politikus Angliában, szabadkőműves, a
zsidók támogatója, sok Rothschildhoz hasonlóan unokatestvérét vette el
- Gustave Samuel de Rothschild – 1829-1911, franciául beszélő üzletember, báró, a zsidó közösség támogatója, héber iskolát alapított [137]
- Gutle Schnaper – 1753-1849, Mayer Amschel Rothschild felesége, halála előtt ezt mondta: „Ha a fiaim nem akarnak háborút, nem lesz.” [138]
- Guy de Rothschild – 1909-2007, báró, franciaországi bankár, üzletember, a francia hadseregben harcolt a második világháborúban, Dunkirknél őt is evakuálták Angliába, majd tovább harcolt a Szabad Francia Erőkben, támogatta a zsidókat
- Hannah Primrose
– 1851-1890, brit grófnő, Nagy-Britannia leggazdagabb nője, egy
antiszemita grófhoz, későbbi miniszterelnökhöz ment hozzá, támogatta a
zsidókat, William Gladstone angol miniszterelnök mondta róla: „Ő
alkalmasnak találná magát a birodalom királynőjének, és azt gondolja,
hogy csak ez a hely elég jó neki.” [139]
- Hannah Mathilde Rothschild – 1832-1924, németül beszélő zeneszerző, bárónő, a zsidó vallás támogatója
- Héléne van Zuylen – 1863-1947, er. Rothschild, leszbikus franciaországi bárónő, író, kitagadták, mert egy katolikus báróhoz ment hozzá
- Isaak Elchanan – 16. századi németül beszélő kereskedő, a Rothschild-családfa legkorábbi visszavezethető tagja
- Jacob Rothschild *1936, angliai bankár, gazdag üzletember, a cionista Rothschild-alapítvány (Yad Hanadiv) vezetője, a médiában is érdekelt, Diana hercegnő és Henry Kissinger barátja
- James Armand de Rothschild
– 1878-1957, franciaországi születésű liberális politikus Angliában, a
francia és a brit hadseregben is szolgált az I. világháború alatt, ill. a
Zsidó Légióban Palesztinában, az izraeli parlament, a Knesszet építtetője
- James Edouard de Rothschild – 1844-1881, angliai báró, zsidó alapítványok elnöke, a zsidó vallás kritikátlan támogatója [140]
- James Mayer de Rothschild – 1792-1868, er. Jacob Mayer Rothschild, Mayer Amschel Rothschild 5. fia, báró, bankár, a párizsi Rothschild-ház alapítója, francia királyok kölcsönzője, hatalmas vagyona volt (Bill Gatesnél
5-ször gazdagabb lenne), unokatestvérét vette el, megvette a híres
Chateau Lafite-ot, mely máig a Rothschildoké, a francia zsidó közösség
vezetője és védelmezője
- Leon Lambert – 1851-1919, belgiumi bankár, Lucie de Rothschild férje, a Rothschildok brüsszeli fiókjának vezetője, II. Lipót
belga király fő támogatója, akitől bárói címet kapott, finanszírozta
Kongó gyarmatosítását, kirablását és kb. 10 millió kongói
meggyilkolását, a belgiumi Central Hebrew Consistory elnöke [141]
- Leopold de Rothschild – 1845-1917, angliai bankár, a zsidóság gyámolítója, az Anglo-Zsidó Szövetség elnöke, 1912-ben túlélt egy merényletet
- Leopold David de Rothschild – 1927-2012, bankár, angol nyelvű zenész, zsidóbarát, sok Rothschildhoz hasonlóan látszólag filantróp
- Lionel de Rothschild
– 1808-1879, angliai bankár és báró, Nagy-Britannia első zsidó
parlamenti képviselője, parlamenti esküjekor visszautasította a Bibliát,
és az Ótestamentummal a kezében mondta el, később úgy mondta, hogy
„Jehova engem úgy segéljen”. Kölcsönzött a krími háborúra, a franciák
számára a poroszoknak járó hadisarc megfizetésére, a brit kormánynak,
Egyiptomnak, stb., benne volt a Szuezi-csatorna építésében is, a brit
zsidóság vezetője, a Nagy Zsinagóga elnöke, Disraeli barátja. [142]
- Lionel Nathan de Rothschild
– 1882-1942, angliai bankár, konzervatív politikus, az angol
Rothschild-ház vezetője volt, ezért nem harcolhatott a világháborúban
két bátyjával (Evelyn, Anthony) ellentétben
- Louis Nathaniel de Rothschild – 1882-1955, bécsi báró, a németek letartóztatták 1938-ban, de végül elengedték, a javait államosították
- Lynn Forester de Rothschild *1954, angliai bankár, Lady, Bilderberg-tag, beházasodott a Rothschild-családba, Hilary Clinton támogatója, vitatottan zsidó [143] [144]
- Maurice Ephrussi – 1849-1916, franciaországi bankár, a zsidó Ephrussi-család tagja, beházasodott a Rotschild-családba
- Maurice de Rothschild
– 1881-1957, francia képviselő, báró, miután 1940-ben nem szavazott a
Vichy-kormány mellett, elvették az állampolgárságát, és Svájcba
menekült, ahol Rothschild-fiókot alapított [145]
- Mayer Amschel Rothschild
– 1744-1812, a Rotschild-dinasztia alapítója , németországi bankár, a
napóleoni háborúkból is meggazdagodott, miközben Angliába települt,
Amerikában is bankot nyitott 20 évre „Engedjétek meg, hogy én adjam ki
és ellenőrizzem egy nemzet pénzét, és nem fogok azzal foglalkozni, hogy
kik írják a törvényeit.” [146]
- Mayer Amschel de Rothschild - 1818-1874, liberális politikus és sportoló
- Mayer Carl Rothschild – 1820-1886, nápolyi bankár, a frankfurti Rothschild-ház vezetője egy ideig, a porosz parlament felső házának tagja [147]
- Miriam Rothschild
– 1908-2005, angolul beszélő természettudós, a 2. világháború idején
az angol kormányt több zsidó beengedésére kérte, mialatt kódtöréssel
foglalkozott, férje egy zsidó katona volt, támogatta a homoszexualitás
legalizálását
- Moses Kalman Rothschild – kereskedő, eredetileg Bauer, Amschel Moses Rothschild apja, állítólag üzleti kapcsolatban állt Jud Süss Oppenheimerrel [148]
- Nathan Mayer Rothschild – 1777-1836, angliai bankár, az angol ház alapítója, Mayer Amschel Rothschild
fia, keresett a napóleoni háborúkon, a waterlooi csata alkalmával
hatalmas összegre és hatalomra tett szert, mivel kémei révén először
tudott a csata végkimeneteléről, ő üzent hadat Amerikának, mikor azok
nem akarták meghosszabbítani a Rothschildokkal kötött szerződést újabb
20 évre, ezért egy évre rá kitört az amerikai-angol háború [149] [150]
- Nathan (Mayer) Rothschild
– 1840-1915, angliai bankár, báró, liberális politikus, a londoni
Rothschild-ház vezetője, a Lordok Házának (felsőház) első zsidó vallású
tagja, a Bank of England irányítója, saját unokatestvérét vette el,
benne volt a keze a Szuezi-csatona építésében, az angliai zsidóság
vezére, a zsidó szabad iskola és az Egyesült Zsinagóga elnöke, támogatta
helyi zsidók házhoz jutását [151]
- Nathaniel de Rothschild – 1812-1870, franciaországi bankár, borász
- Nathaniel Charles Rothschild
– 1877-1923, „Charles”, angol bankár, természettudós, szeretett az
arany gyűjtésével foglalkozni, felesége magyarországi zsidónő volt
- Nathaniel Philip Rothschild *1971, angliai születésű gazdag svájci üzletember, üzleti tevékenysége szerteágazó
- Oliver Rothschild *1951, angliai üzletember
- Pannonica de Koenigswarter
– er. Rothschild, 1913-1988, angliai bárónő, jazz mecénás, anyja a
magyarországi Rozsika Edle von Wertheimstein volt, De Gaulle-nak
dolgozott a világháború idején, amikor férjétől, egy zsidó katonától
elköltözött, a Rothschildok kitagadták
- Philippe de Rothschild
– 1902-1988, franciaországi autóversenyző, borász, író, elhagyta
Franciaországot a németek érkezésekor (feleségét otthagyta, akit
deportáltak, és meghalt), De Gaulle seregében harcolt
- Philippine de Rothschild *1933, gazdag franciaországi borász, bárónő, anyja egy német munkatáborban halt meg [152] [153]
- Robert Rothschild
– 1911-1978, belgiumi diplomata, a Rothschildok távoli rokona, a belga
hadseregben harcolt a 2. világháborúban, a németek elfogták, később
elengedték, elszökött, járt Kínában, Portugáliában, Kongóban, volt
svájci és brit nagykövet, ott volt az Európai Közösség (az EU elődje)
alapításánál (Római Szerződés) [154]
- Rozsika Edle von Wertheimstein – 1870 –1940, nagyváradi gazdag zsidó család sarja, Nathaniel Charles Rothschild felesége [155]
- Salomon James de Rothschild
– 1835-1864, franciaországi bankár, a francia ház vezetője, apja háta
mögött titokban milliókat herdált el a tőzsdén, ezért száműzték, sokat
élt Amerikában, George Stepleton Strong írta róla: „a báró, bár jeles és
milliomos, mértéktelen volt erkölcstelen beszédben és meztelen
fényképekben”
- Salomon Mayer Rothschild – 1774-1855, a bécsi fiók megnyitója, Mayer Amschel Rothschild fia, finanszírozta Ausztria első vasútjának építését
- Victor Rothschild
– 1910-1990, szélsőbaloldali angliai báró, egy marxista szövetségbe
járt az egyetemen, szobatársai kommunista szovjet kémek voltak, a
munkáspárt tagja, az MI5-nál dolgozott a 2. világháború idején, a brit
kormányok tanácsadója, később az angliai Rothschild-ház vezetője
- Walter Rothschild – 1868-1937, angliai bankár, báró, liberális politikus, zoológus, cionista, Chaim Weizmann barátja, az ő címére érkezett a Balfour Deklaráció, állítólag miután egy nő megzsarolta, kénytelen volt átadni gyűjteményének nagy részét egy amerikai múzeumnak [156]
- Wilhelm Carl Rothschild – 1828-1901, nápolyi bankár, báró, a frankfurti fiók vezetője, mely utódja híján megszűnt
Elnökök, kormányzók, királyok, trónbitorlók, pápák
- II. Ahmed – 1643-1695, török szultán (1690-95)
- Salvador Allende - 1908-1973, Chile miniszterelnöke (1970-73)
- II. Anaklét – ellenpápa (1130-1138), II. Incével egyidőben választották meg, Ince elmenekült, III. Lothár német-római császár elfoglalta a Vatikánt, és Anaklét meghalt
- Jurij Andropov – 1914-1984, szovjet főtitkár (1982-84), szovjet államfő (1983-84)
- Mustafa Kemal Atatürk – török miniszterelnök 1920-1920, köztársasági elnök 1923-1938, vitatottan zsidó
- Francis Bell – Új-Zéland miniszterelnöke 1925-ben pár hónapig
- Boleslaw Bierut –1892-1956, Lengyelország elnöke (1944-52), lengyel miniszterelnök (1952-54), lengyel főtitkár (1948-56)
- Léon Blum – 1872-1950, háromszor Franciaország miniszterelnöke (1936-37, 1938, 1946-47)
- Jim Bolger *1935, Új-Zéland miniszterelnöke (1990-97) [157]
- Léon Bourgeois
– 1851-1925, Franciaország Nobel-békedíjas miniszterelnöke (1895-96), a
Népszövetség létrehozásának egyik szorgalmazója, a Népszövetség első
elnöke
- Gordon Brown *1951, brit miniszterelnök 2007-2010 között, vitatottan zsidó [158] [159]
- Plutarco Elías Calles – 1877-1945, Mexikó elnöke 1924-28 között
- David Cameron *1966, brit miniszterelnök (2010-), részben zsidó [160] [161]
- Fidel Castro *1926, Kuba elnöke (1976-2008), első titkár (1965-2011), miniszterelnök (1959-2008), kommunista diktátor [162]
- Raúl Castro *1931, kubai első titkár (2011-), Kuba elnöke (2008-), Kuba miniszterelnöke (2008-)
- Winston Churchill – 1874-1965, brit miniszterelnök 1940-45 és 1951-55 között
- Józef Cyrankiewicz – Lengyelország miniszterelnöke (1947-52), (1954-70), Lengyelország elnöke (1970-72), vitatottan zsidó [163]
- Michel Debré – 1912-1996, Franciaország miniszterelnöke (1959-62)
- Eric Arturo Delvalle *1937, Panama elnöke (1985-88), megpróbálta eltávolítani a tényleges panamai vezetőt, Manuel Noriegát, ezért eltávolították, majd Amerika segítségével bujdosott
- Max Delvalle
– 1911-1979, az első panamai vice-miniszter (1964-68), Panama
tulajdonképpeni elnöke 1967-ben 7 napig, amikor az elnököt
eltávolították, azt mondta, hogy csak két zsidó elnök van a világon,
Izrael elnöke és ő (ami persze nem igaz)
- Porfirio Díaz – 1830-1915, Mexikó elnöke (1876, 1877-1880, 1884-1911) [164]
- Dhu Nuwas - jemeni király kb. 515-525 között
- Benjamin Disraeli
– 1804-1881, rasszista brit miniszterelnök (1868, 1874-80),
pénzügyminiszter, író, fiatal korában tőzsdézett, pártelnöke
megtámadásával vált ismertté, a Konzervatív Párt (!) egyik alapítója,
gyarmatosító törekvései voltak, megszerezte a Szuezi-csatornát,
állítólag azt mondta, hogy a felsőbbrendű zsidó fajnak joga van kiirtani
az alsóbbrendű árja fajokat
- Ruth Dreifuss *1940, Svájc elnöke 1999-ben
- Dwight D. Eisenhower – 1890-1969, amerikai elnök 1953-1961 között
- Kurt Eisner – 1867-1919, a Bajor Szabadállam elnöke 1918-19, a bajor patkánylázadás vezetője
- Laurent Fabius
- *1946, Franciaország szocialista miniszterelnöke (1984-86),
pénzügyminiszter, külügyminiszter, stb., egy időben azzal vádolták, hogy
tudott arról, hogy orvosok AIDS-szel fertőztek meg embereket
- Jan Fischer *1951, Csehország miniszterelnöke (2009-10), kommunista politikus, apja „holokauszt”-túlélő
- Alessandro Fortis – 1842-1919, olasz miniszterelnök (1905-1906)
- Mikhail Fradkov *1950, orosz miniszterelnök 2004-2007 között
- Pierre Mendés France – 1907-1982, Franciaország miniszterelnöke 1954 és 1955 között
- Malcolm Fraser
*1930, miniszterelnök Ausztráliában 1975-1983 között,
multikulturalizmus-támogató, négertámogató, dél-afrikai
apartheid-ellenes, fehérellenes Zimbabwe kapcsán, amivel a fehérellenes,
tömeggyilkos Mugabét segítette hatalomra
- Salomón Lerner Ghitis – perui miniszterelnök 2011-től
- Efraín Goldenberg *1929, perui miniszterelnök (1994-95)
- Camille Gutt – az IMF első elnöke
- Sir Joshua Hassan
– 1915-1997, Gibraltár első miniszterelnöke (1964-69, 1972-87), a
gibraltári kormányzat fő kialakítója, ellenezte Gibraltár
visszaszolgáltatását Spanyolországnak
- Paul Hirsch – 1868-1940, porosz miniszterelnök 1918-1920 között, külügy- és pénzügyminiszter
- Francois Hollande *1954, Franciaország elnöke (2012-), vitatottan zsidó
- Nyikita Hruscsov
– 1894-1971, szovjet első titkár (1953-64), szovjet miniszterelnök
(1958-64), ukrán első titkár (1938-47, 1947-49), ukrán miniszterelnök
(1944-47)
- Paul Hymans – 1865-1941, a Népszövetség 2. elnöke, két alkalommal elnöke, belga igazságügy- és külügyminiszter, szabadkőműves
- Arszenyij Jacenyuk - *1974, ukrán miniszterelnök (2014) a 2014-es orosz-ukrán válság idején, gazdasági és külügyminiszter, tagadta zsidóságát [165]
- Janet Jagan – Guayana elnöke (1997-1999)
- Borisz Jelcin – 1931-2007, Oroszország elnöke 1991 és 1999 között, alkoholista, vitatottan zsidó [166] [167]
- VII. Jóannész – 1370-1408, bizánci császár (1376-79, 1390)
- II. József – 1360-1439, konstantinápolyi pátriárka (1416-1439), Iván Sisman bolgár cár fia
- Lazar Kaganovics – 1893-1991 ukrán főtitkár (1925-28), első titkár (1947)
- Lev Kamenyev – 1883-1936, Szovjet-Oroszország első elnöke 1917-ben (12 napig)
- Léon Kengo
*1935, er. Leon Lubicz, háromszor a zairei miniszterelnöknek megfelelő
pozíciót töltötte be (1982-86, 1988-90, 1994-97), az 1996-os kongói
polgárháború alatt is, 2003-ban pénzmosással vádolták meg Belgiumban,
félig lengyel zsidó, félig tuszi, a hírhedt Belga Kongóban született
- Alexandr Kerenszkij
– 1881-1970, az orosz Ideiglenes Kormány miniszterelnöke az 1917-es
februári forradalom után, anyai ágon (Adler) valószínűleg zsidó
- John Key – Új-Zéland miniszterelnöke 2008-tól [168]
- Szergej Kirienko *1962, orosz miniszterelnök 1998-ban, nagyapja nagy kommunista volt
- Feliks Kon – 1864-1941, ukrán főtitkár 1921-ben
- VI. Konstantin – 771-805, bizánci császár (780-797), vitatottan zsidó
- Stanislav Kosior – 1889-1939, ukrán főtitkár, első titkár (1919, 1920, 1928-1938)
- Aleksander Kwasniewski
*1954, Lengyelország elnöke (1995-2005), besúgó, kommunista politikus,
kommunista ifjúsági miniszter, sportminiszter, a kommunista párt
utódpártjának vezetője, egy baloldali bűnöző képviselő börtönbüntetését
felfüggesztette, egy brutális gyilkosnak és bankárnak, Peter Vogelnek amnesztiát adott, az európai tolerancia tanács elnöke, vitatottan zsidó
- Christine Lagarde – az IMF vezetője 2011-től, francia pénzügyminiszter [169]
- IV. Leó – 750-780, „Leó, a kazár”, bizánci császár (775-780), vitatottan zsidó, anyja kazár volt
- Vlagyimir Iljics Lenin
– 1870-1924, szovjet miniszterelnök (1922-24), a Népbiztosok Tanácsának
első elnöke (1917-1924), tömeggyilkos, az első kommunista diktátor
- Eugen Levine – 1883-1919, a Bajor Tanácsköztársaság második elnöke (1919)
- Juan Lindo – 1790-1857, Salvador elnöke (1841-42), Honduras elnöke (1847-52)
- Andrej Lukanov
– 1938-1996, Bulgária utolsó kommunista miniszterelnöke 1990-ben,
őskommunista miniszter, működése nagy korrupcióval járt, sikkasztással
vádolták, egy ismeretlen merénylő vagy bérgyilkos lőtte le
- Luigi Luzzatti – 1841-1927, olasz miniszterelnök (1910-1911)
- Francisco Madero – 1873-1913, Mexikó elnöke (1911-13)
- Nicolas Maduro *1962, Venezuela baloldali elnöke 2013-ban Hugo Chavez halála után, külügyminiszter, alelnök, szakszervezeti vezető, a Dél-Amerika-szerte befolyásos Madurók egyike
- Ricardo Maduro *1946, Honduras elnöke (2002-06), a Bank of Honduras vezetője
- David Marshall – Szingapúr első főminisztere 1955-ben [170]
- Wilhelm Marx
– 1863-1946, kétszer német kancellár (1923-25,1926-28), porosz
miniszterelnök (1925), békepárti az első világháború alatt, majd
üdvözölte a versailles-i békét, valószínűleg zsidó
- René Mayer
– 1895-1972, Franciaország miniszterelnöke (1953), pénzügyminiszter
(2), munkaügyi miniszter, gazdasági miniszter, védelmi miniszter,
igazságügyminiszter
- Alfred Moisiu *1929, Albánia köztársasági elnöke (2002-2007) [171]
- José Lopez Portillo – 1920-2004, Mexikó korrupt elnöke (1976-82), államosította a bankokat [172]
- Jevgenyij Primakov
– *1929, orosz miniszterelnök (1998-99), szovjet kommunista politikus,
KB-tag, majd az orosz kémszolgálat vezetője, külügyminiszter "A
kommunista párt betiltásáról teljesen negatív a véleményem"[173]
- Petre Roman *1946, Románia miniszterelnöke (1989-1991)
- Franklin Delano Roosevelt – 1882-1945, amerikai elnök 1933-1945 között
- Theodore Roosevelt – 1858-1919, Nobel-békedíjas amerikai elnök 1901-1909 között [174]
- Jorge Sampaio – *1939, Portugália köztársasági elnöke 1996 és 2006 között, Lisszabon polgármestere, nagyanyja szefárd zsidó
- Nicolas Sarkozy *1955, Franciaország elnöke 2007-2012 között
- VI. Sándor
– 1431-1503, római pápa (1492-1503), több ezer Spanyolországból és
Portugáliából kiűzött zsidót engedett be a Vatikánba, sokat kártyázott,
bujálkodott, tivornyázott, vitatottan zsidó (az első Borgia)
- II. Sápúr – 309-379, szászánida király (309-379)
- Yehude Simon *1947, perui miniszterelnök (2008-09)
- Iván Sisman – 1351-1395, bolgár cár (1371-1395)
- Sidney Sonnino – 1847-1922, olasz miniszterelnök (1906)
- Dominique Strauss-Kahn - IMF főzsidó (2007-11), nőcsábász, erőszaktevő
- Jacob Sverdlov – 1885-1919, Szovjet-Oroszország második elnöke 1917-19-ben, a Párt vezetője (1917-18)
- Joszif Sztálin – 1878-1953, szovjet diktátor, szovjet főtitkár 1922-52 között, szovjet miniszterelnök 1941-1953
- Ernst Toller – 1893-1939, a Bajor Tanácsköztársaság első elnöke (1919) 6 napig
- Simone Veil – az Európa Parlament zsidó elnöke (1979-1982), „holokauszt”-túlélő [175]
- Julius Vogel – 1835-1899, Új-Zéland miniszterelnöke
- Roy Welensky – 1907-1991, a Közép-afrikai Föderáció
(Zimbabwe) utolsó miniszterelnöke (1956-1963), védelmi miniszter,
külügyminiszter, paradox módon a fehér felsőbbrendűség képviselője,
mikor Dél-Rodézia kivált, Londonba távozott
- Zurab Zhvania – 1963-2005, Grúzia miniszterelnöke 2004-05, miniszter, korábban Eduard Sevardnadze elnököt segítette, majd ellene fordult
- Yukhym Zvyahilsky
*1933, de facto ukrán miniszterelnök (1993-94), 20 millió dollár
ellopásával vádolták elnöksége idején, ezért Izraelbe menekült 3 évre
- Adiabenei királyok
- Izraeli királyok
- Kazár királyok
- Magyarországi trónbitorlók
- Aba Sámuel – Magyarország királya (1041-44), vitatottan zsidó
- Antall József – miniszterelnök 1990-1993 között
- Bajnai Gordon – miniszterelnök 2009-2010 között
- Fock Jenő – kommunista miniszterelnök (1967-75)
- Gerő Ernő – kommunista első titkár Rákosi után
- Göncz Árpád – köztársasági elnök 1990-2000 között
- Grósz Károly – 1930-1996, Magyarország kommunista miniszterelnöke (1987-88), főtitkár (1988-89), vitatottan zsidó
- Gyurcsány Ferenc – miniszterelnök 2004-2009 között
- Horn Gyula – miniszterelnök 1994-1998 között
- Kádár János – kommunista miniszterelnök kétszer (1956-58, 1961-65), első titkár, főtitkár (1956-1988), vitatottan zsidó
- Kállai Gyula – kommunista miniszterelnök (1965-67)
- Kun Béla – a Tanácsköztársaság tényleges vezetője
- Mádl Ferenc – köztársasági elnök 2000-2005 között
- Medgyessy Péter – miniszterelnök 2002-2004 között
- Münnich Ferenc – kommunista miniszterelnök (1958-61)
- Nagy Imre – kétszer kommunista miniszterelnök (1953-55, 1956), a forradalom miniszterelnöke, vitatottan zsidó
- Orbán Viktor - háromszor miniszterelnök (1998-2002, 2010-2018), vitatottan zsidó és cigány
- Rákosi Mátyás – kommunista főtitkár, első titkár, miniszterelnök (1952-53)
- I. Salamon – 1053-1087, magyar király (1063-74), vitatottan zsidó
- Sólyom László államelnök – köztársasági elnök 2005-2010 között
- Straub F. Brunó – 1914-1996, az utolsó kommunista államfő (1988-89), vitatottan zsidó
- Szakasits Árpád – kommunista köztársasági elnök (1948-50)
Magyarországi személyek
Tömeggyilkosok, gyilkosok
- Aba Sámuel – Magyarország 3. királya (1041-44), az első választott király, István idején palotaispán (nádor), IX. Benedek
pápa kiátkozta, keresztényellenes volt, eltörölte István és Orseolo
Péter törvényeit, meg akarta adóztatni a nemességet és papságot,
miközben az alacsonyrangú társadalmi csoportokkal szimpatizált, III. Henrik német-római császár ölte meg a ménfői csatában, vitatottan zsidó [176]
- Aczél György - kommunista, cionista politikus és kulturális ideológus, Magyarország elárulója 1956-ban
- Ágoston Péter - külügyi és igazságügyi népbiztos, Tanácsköztársaság
- Antall József
- hazaáruló miniszterelnök a rendszerváltás idején, aki megmentette a
zsidó gyilkosok életét és újra átadta nekik Magyarországot, félzsidó
- Antos István – 1908-1960, kommunista pénzügyminiszter, MSZMP KB-tag [177]
- Apró Antal - tömeggyilkos kommunista politikus, hazaáruló
- Barta Lajos
– 1878-1964, író, háborúellenes újságíró, a Tanácsköztársaság idején
irodalompolitikai szerepet vállalt, megírta a Forradalom c.
propagandadrámát, az illegális kommunista mozgalom tagja, Londonba
menekülvén antifasiszta agitátor, 1946-ban hazatért, hogy végre a
kommunizmusban élhessen
- Bauer Ervin – 1890-1938, kommunista orvos, biológus, a Tanácsköztársaság
idején politikai szerepet vállalt, a bukás után elmenekült, 1925-től a
Szovjetunióban élt, 1938-ban kivégezték feleségével együtt. Testvére Balázs Béla, felesége Kaffka Margit✡ és Szilárd Stefánia✡ (Szilárd Leó testvére), jó barátja volt Lukács György✡ [178]
- Bauer Miklós
- 1921-2008, "körmös Bauer", ellenálló, majd rögtön belépett az ÁVO-ba,
gyakran tépte le a foglyok körmét, betegesen szadista volt, sokféle
kínzási módot alkalmazott, több embert megölt „kihallgatás” közben
- Betlen Oszkár – 1909-1969, er. Bettelheim, újságíró, Betlen János
apja, kommunista szervezkedő, küldött a Kommunista Ifjúsági
Internacionálé világkongresszusán, Szlovákiában is szervezkedett, majd
Dachauban, Buchenwaldban és Auschwitzban dolgozgatott, a Szabad Nép
főszerkesztője, az MDP Központi Vezetőségének póttagja egészen 1956-ig,
56 után az ellenforradalom tényét bizonyító "fehér könyv" egyik
szerkesztője "Volt a szerkesztőségben egy súlyos pszichopata, egy
titokzatos, vagy titokzatosságot játszó kíméletlen alak, bizonyos Betlen
(...) nekem mindig az volt és ma is az a gyanúm, hogy ő intrikálta ki a
laptól Losonczyt is, Vásárhelyit is, mint nem igazán "megbízható
elemeket" - eltávolítva azokat, akik útjában álltak a főszerkesztői
fotel elérésében." (Méray Tibor✡)
- Biszku Béla
- kommunista tömeggyilkos, belügyminiszter az 1956-os megtorlások
idején, az akasztások fő felelőse, később is büszke volt a tettére, a
2010-es években is csupán azért indult ellene eljárás, mert helyeselte
maga és társai egykori bűneit, gyilkosságait
- Bárd Károly - szemkiverő ÁHV-s
- Berei Andor – 1900-1979, kommunista politikus, Farkas Vladimir
apósa, már 17 évesen belépett a szociáldemokrata pártba, KMP-tag,
illegális kommunista, a Szovjetunióba kerül, Belgiumban sokáig folytat
kommunista tevékenységet, az Országos Tervhivatal elnöke, az Új magyar
lexikon szerkesztője
- Bojta (Burger) Béla
– 1899-1969, ügyvéd, ellenálló, megszervezője, majd elnöke a
tömeggyilkosságokat ellenőrző Népbíróságok Országos Tanácsának, az
Országos Ügyvédi Tanács elnöke
- Bokányi Dezső
– 1871-1940, kommunista politikus, tagja a Károlyi-kormánynak, részt
vett a béketárgyalásokon, a Tanácsköztársaság idején munkaügyi és
népjóléti népbiztos, a Vörös Hadsereg egyik vezetője, majd a
Szovjetunióba került, ahol Sztálin kivégeztette
- Böhm Vilmos
- 1880-1949, szociáldemokrata politikus, aktívan részt vett a
patkányforradalmakban, a tanácsköztársaság idején hadügyi és
szocializálási népbiztos, a Vörös Hadsereg főparancsnoka, Nyugatra
emigrált
- Csapó Sámuel – 1883-1947, kommunista politikus, a Szlovák Tanácsköztársaság szocializálási népbiztosa, valószínűleg zsidó [179]
- Cserny József - a vörösterror egyik vezetője, tömeggyilkos, sokan vitatják zsidó származását
- Czigány Dezső – festő, 1937-ben öngyilkos lett, előtte kiirtotta a családját (lányát és 2 éves unokáját is)
- Czinege Lajos - kommunista honvédelmi miniszter, hazaáruló, aktívan részt vett az 56-os forradalom leverésében, egyesek vitatják zsidóságát
- Erdei Ferenc
- 1910-1971, szociológus, kommunista miniszter a legvadabb rákosista
években, a szövetkezetesítés egyik élharcosa, 56-os forradalmi
miniszterelnök-helyettes, vitatottan zsidó
- Erdélyi Mór - közélelmezési népbiztos, Tanácsköztársaság
- Faludy György - gyakorló biszexuális költő, a tengelyhatalmak ellen harcolt a világháborúban, felrobbantotta Gömbös Gyula
szobrát, majd 90 éves korában elvett egy 19 éves lányt "Érvet és tényt
nem ösmer, csak érzelmet,/abba magát fejbúbig beleássa,/s nyilatkozik,
parancsol, jósol, lódit,/hiszen magyar. Ez a foglalkozása." (Szélsőjobb)
"Úgy mellesleg, néhány szatírát írtam a magyar fasiszta vezérek ellen;
az egyik egy Csilléry András nevű képviselő. Amikor maliciózus titkára
ebéd után átnyújtotta neki a róla szerzett költeményemet, melyet a
szociáldemokrata párt röplap formájában terjesztett, szívrohamot kapott,
és lefordult székéről – amit életem egyik legnagyobb sikerének
tekintettem." [180] [181]
- Farkas Mihály - 1904-1965, er.: Löwy Hermann, az ÁVH vezetője, Farkas Vladimir apja
- Farkas Vladimir - 1925-2002, ÁVH-s tiszt, tömeggyilkos, Farkas Mihály fia
- Fenyő János - maffiavezér a 90-es években, megölték
- Fischer József
– 1901-1995, építész, szociáldemokrata politikus, az 56-os forradalom
minisztere, részt vett a patkányforradalmakban, 1944-ben dezertált a
hadseregből
- Fock Jenő – kommunista vezető, a Minisztertanács elnöke, 2001-ben halt meg büntetlenül
- Földes László
- 1914-2000, hazaáruló kommunista politikus, partizánként a
nyilas-házat felrobbantó csoport vezetője volt, majd állítólag 56-ban a
Kossuth téri vérengzésre részben ő adott tűzparancsot (több 100 halott),
tömeggyilkos, szerepet vállalt a hazaáruló Kádár-kormányban, KB-tag,
fia Földes László (Hobo) „Tűz a fasisztákra!” [182]
- Friss István
– 1903-1978, KMP-tag, a Kommunista c. lap főszerkesztője, MSZMP KB-tag,
az erőltetett iparosítás és az első ötéves terv egyik felelőse
- Gábor Andor – 1884-1953, kommunista író, költő, antimilitarista, részt vett a proletárdiktatúrában, ismerte Kun Bélát, Ausztriába menekült, 1925-ben onnan is kiutasították, majd Franciaországból is, a Szovjetunióba ment, a háború után a Lúdas Matyi főszerkesztője lett
- Gellért Oszkár – 1882-1967, költő, író, a Nyugat munkatársa, Károlyi Mihály, majd a Tanácsköztársaság sajtóirodájának vezetője volt
- Gerő Ernő
- 1898-1980, sz. Singer Ernő, kommunista politikus, miniszter,
NKVD-tiszt, a „barcelonai hóhér”, a Tanácsköztársaság alatt a Kommunista
Ifjúmunkások Szövetségében dolgozott, a nemzetközi felforgatót 1924-ben
kiadták a Szovjetuniónak, a Kommunista Internacionálé egyik vezetőjeként nyugati országokban tevékenykedett, a spanyol polgárháborúban egy nemzetközi brigád parancsnoka volt, ahol a polgárháborúban harcoló anarchisták likvidálásában vett részt, ő ölette meg Andrés Nin marxista vezetőt is, 1945 után a kommunista elnyomás egyik vezetője, 1956-tól a párt első titkára, megszervezte az MTA párthűvé tételét [183]
- Gobbi Hilda – 1913-1988, kommunista, leszbikus színésznő, részt vett az ellenállásban
- Göncz Árpád
- 1922, katonakorában megszökött az egységétől és partizánként harcolt a
Táncsics-zászlóalj tagjaként a befogadó ország ellen, hazaáruló, később
a magyarellenes SZDSZ prominens tagja és köztársasági elnök Európa segíts! Az információ rab, mint a kommunista időkben. - mondta köztársasági elnökként [184]
- Grósz Károly - 1930-1996 kommunista miniszterelnök, hazaáruló, vitatottan zsidó
- Gyurcsány Ferenc - 1961, kommunista KISZ-főtitkár, privatizációból lett milliárdos, Apró Antal
unokájának férje, miniszterelnök (!), a magyarok ellen uszított 2004
decemberében, magyarokat veretett, kínoztatott 2006-ban a forradalom 50.
évfordulóján, eladósította az országot "Majdnem beledöglöttem, hogy
másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E
helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este." "Nyilvánvalóan végighazudtuk
az utolsó másfél-két évet." "Az a személyes sztorim, hogy változtassuk
meg ezt a kurva országot..."
- Gyurkó Lajos
– 1912-1979, primitív kommunista tábornok, vitatottan zsidó. 1956-ban
több sortűz felelőse (Eger, Tiszakécske, Kecskemét, Kiskőrös, stb.),
többször repülőgépekkel lövette a békés tömeget. Október 25-én
tankágyúval lövetett a tömegbe Kecskeméten, 3-an meghaltak, másnap
megint sortűzt rendelt el. 1956. október 27-én Tiszakécskén
repülőgépekkel lövetett a tömegbe, aminek 17 halálos áldozata volt. Majd
több sortűz következett (pl. Kiskőrös, Csongrád), a cigánytelepet is
repülőkkel lövette. 20 elfogott tüntetőt kivégeztetett. Október 31-én a
Szovjetunióba menekült. November 4-én visszatért, többek között szerepe
volt a december 8-iki salgótarjáni sortűzben. Bíróként részt vett a
megtorlásban, majd a Határőrség parancsnoka, visszaélései miatt végül
benzinkutasként végezte.
- Hamburger Jenő - 1883-1936 földművelésügyi népbiztos, Tanácsköztársaság
- Haubrich József - 1883-1939 hadügyi népbiztos, Tanácsköztársaság
- Hevesi Gyula
- 1890-1970 1919-es népbiztos, Kossuth-díjas vegyészmérnök, a KMP
lapját, az Internationalé-t szerkesztette, a Tanácsköztársaság idején
KB-tag és szociális termelési biztos, majd külföldre menekül, a
Szovjetunióba utazik, 1938 és 1946 között munkatáborban van, a háború
után az MTA alelnöke, 1956 után MSZMP KB-tag
- Hidas István – er. Háder István, 1918-2002, kommunista energiaügyi miniszter, illegális kommunista, ellenálló, nagy valószínűséggel zsidó
- Himler Márton
- köztörvényes sikkasztó és szadista fejvadász 1945 után, pénzért
juttatott "háborús bűnösöket" akasztófára, tömeggyilkos-társai: Sombor-Schweinitzer József, Granville (Grosz) György "hadnagy", Herczog-Knight "hadnagy", Friedmann László, Stern Dezső, Czobor István, Bochkor Márton, Izrael Márton, stb.
- Hirossik János – 1887-1950, kommunista politikus, részt vett a Tanácsköztársaságban, a Szlovák Tanácsköztársaság kereskedelmi népbiztosa, ellenálló, vitatottan zsidó [185]
- Hollós Ervin
– 1923-2008, véresszájú sztálinista aktivista, politikus, illegális
kommunista, az 56 utáni megtorlások egyik vezetője, többek közt Kristóf László csendőrt 56-ban bosszúból koncepciós perben halálra ítéltette, majd amikor Kristófot 2006-ban rehabilitálták, beszédet mondott Ságvári Endre csendőrgyilkos emléktáblájánál, III/III-as csoportfőnök, 56 után az ellenforradalmi propaganda résztvevője
- Horn Gyula
- 1932-2013 szadista pufajkás gyilkos 56-ban, mikor azt hazudta, hogy a
forradalmárok megölték a bátyját, részt vett a Nyugati téri
tömeggyilkosságban, majd kommunista politikus, külügyminiszter, a
kommunizmus bukása után (!) miniszterelnök. Átvágott egy utólag
felépített szögesdrótszakaszt a határnyitáskor 1989-ben
külügyminiszterként, mire fajtársai mítoszt teremtettek köré, mintha ő
bontotta volna le a határt. Nagy tiszteletnek örvendett ezután a
zsidóbűnöző. "Pufajkás voltam. Na és?" "A felkeléssel együtt
sok bűnöző került szabadlábra, akik veszélyeztették a biztonságot. Én a
pufajkás osztagban (Steppenjackenbrigade) a törvényes rendet védtem"
Kádár személyi titkára mondta róla: "Esküszöm magának, hogy aberráltak
ezek a fiúk! Hogy valami nincs rendben! Én ezt komolyan mondom. Hogy
lehet például egy Horn Gyula most jobboldali? Ő, aki pufajkás volt –
nagyon kegyetlen pufajkás, hisz a pici emberek általában kegyetlenek,
hisz megalázottak és emiatt sok olyan jött ki belőlük, amire nincs más
magyarázat, - szóval karhatalmista volt és mivel a bátyját nagyon
kegyetlenül gyilkolták meg az ellenforradalmárok (sic!), a Gyula nagyon
kemény volt. Ő vágott, lőtt, mint a bolond." [186] [187] [188]
- Horváth Imre – 1901-1958, kommunista külügyminiszter 1956-1958 között (kivéve a forradalmat), a Tanácsköztársaság idején Korvin Ottó mellett dolgozott, majd illegális kommunista [189]
- Horváth Márton
– er. Schiller, 1906-1987, kommunista politikus, KMP-tag, felforgató,
többször ült börtönben, kitiltották Budapestről, 1942-ben betegséget
színlelt, ezért kiengedték a börtönből, a Békepárt (kommunista párt)
tagja, MDP PB- és KV-tag
- Illés Béla
– 1895-1974, kommunista író, újságíró, kommunista újságokba írt, a
Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg politikai tisztje, 1919-ben
külföldre menekült, 1923-ban a Szovjetunióba utazott, szovjet őrnagyként
harcolt Magyarország ellen a 2. vh-ban, részt vett Budapest ostromában,
kijelentve, hogy a szovjet katonák számára "a magyar nők is a szabad
zsákmány körébe tartoznak". Ő találta ki az 1848-49-es szabadságharcban
részt vevő Alekszej Guszev alakját, aki kritizálta a szovjet
beavatkozást, ezért felakasztották, még utcát is elneveztek róla. Illés
sohasem ismerte be, hogy hazudott.
- Incze Jenő – 1901-1969, kommunista külkereskedelmi miniszter
- Jász Dezső – 1897-1981, kommunista író, újságíró, a spanyol polgárháborúban
Juan de Pablo néven tábornok, a Köztársasági Hadsereg hadműveleti
főnöke, majd Franco győzelme után a francia ellenállás egyik vezetője,
később valószínűleg szovjet ügynök [190] [191]
- Kádár János - hazaáruló jellemtelen tömeggyilkos 1956-ban, kommunista főtitkár, sokan vitatják zsidó származását
- Kállai Gyula - magyarellenes kommunista miniszterelnök
- Kalmár Henrik - német népbiztos, Tanácsköztársaság
- Kardos György
– 1918-1985, kommunista ÁVH-alezredes, már érettségije előtt illegális
kommunista, Theresienstadtban dolgoztatták, 45-ben egyből belépett az
MKP-ba, 56-ban a felkelők ellen harcolt, a Magvető igazgatója, Aczél György barátja [192]
- Kelen József - er. Klein József, Korvin Ottó marxista bátyja, 1918-ban antimilitarista, a KMP egyik alapítója, a Tanácsköztársaság termelési népbiztosa, majd a Szovjetunióban töltött be kommunista fukciókat, a sztálini tisztogatások áldozata lett 1938-ban
- Kiss Árpád – 1918-1970, kommunista miniszter, 1944-ben munkaszolgálatra hívták be, de megszökött [193]
- Kiss Károly
- kommunista politikus, az MDP Politikai Bizottságának tagja,
külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes Rákosi idején, majd 56 után is
PB-tag a hazaáruló kormányban
- Korvin Ottó - er. Klein Ottó, marxista, majd az antimilitaristák és galileisták vezetője, a KMP
alapító tagja. A Tanácsköztársaság kikiáltását követően a belügyi
népbiztosság politikai osztályának vezetésével bízták meg, s a
tanácsállam védelmi apparátusát is megszervezte, tehát a kommunista
terror egyik irányítója volt, a Tanácsköztársaság bukása után Budapesten
az illegális KMP megszervezésén dolgozott, kivégezték.
- Kossa István
– 1904-1965, er. Kósa, szociáldemokrata, majd kommunista politikus,
nehézipari, gépipari és pénzügyminiszter, a forradalom
pénzügyminisztere, a Kádár-kormány pénzügyminisztere, közlekedés- és
postaügyi miniszter, KB-, PB-tag, vitatottan zsidó
- Kovács Gyula – 1875-?, er. Strasser, baloldali politikus, háromszor rálőtt Tisza Istvánra 1912. június 7-én, majd fejbe lőtte magát, de túlélte, vitatottan zsidó [194]
- Kovács István
– 1911-?, kommunista politikus, illegális kommunista, KMP-tag,
partizánakciókat szervezett a nyilasok és „náci megszállók” ellen, MSZMP
KB-tag
- Kun Béla - 1886-1938, er. Kohn Béla, kommunista politikus, a Tanácsköztársaság vezetője, többször volt börtönben, sikkasztott, 1916-ban fogságba került, Moszkvában kommunista politikus lett, ismerte Lenint is, 1918-ban fegyverrel harcolt németek, csehek, nemzetiek ellen, 1918-ban visszatért, megalapította a KMP-t,
1919-ben államcsínyt hajtott végre, kikiáltva a judeokommunista
Tanácsköztársaságot, Trianon fő felelőse lett, a vörösterror irányítója,
több mint 1000 magyart végeztetett ki, a Szovjetunióba menekült, ahol a
Krímben több 100 000 embert végeztetett ki Rozalia Zemliacska✡-val
együtt, és népirtást követett el a tatárok ellen, támogatta az osztrák,
olasz kommunistákat, a judeokommunisták németországi garázdálkodását
személyesen szervezte meg, 1938-ban Sztálin kivégeztette, unokája Kun Miklós
- Kunfi Zsigmond - újságíró, közoktatásügyi népbiztos, Tanácsköztársaság
- Landler Jenő - a Tanácsköztársaság biztosa, nemzetvesztő
- Léderer Gusztáv csendőrfőhadnagy és felesége, Lédererné Schwartz Mária – vitatottan zsidók, 1925-ben brutálisan meggyilkolták Kodelka Ferenc
hentesmestert, az asszony gazdag szeretőjét a pénzéért, aki az
asszonyra hagyta a vagyonát, a csendőrt kivégezték, Mici néni 25 évet
kapott, a vörös hajú nő második férje zsidó volt [195]
- Lékai János
- 1896-1925, er. Leitner, kommunista merénylő, nemzetközi felforgató,
újságíró, író, 1918. október 16-án sikertelen merényletet követett el Tisza István ellen, a Galilei-kör tagja, Korvin Ottó
munkatársa, a patkányforradalom idején kiengedték a börtönből,
osztályvezető a Tanácsköztársaságban, aztán elmenekült és az USA-ban élt
[196] [197]
- Linder Béla
- a Károlyi-kormány hazaáruló honvédelmi minisztere, Trianon egyik fő
felelőse, szétzüllesztette a hadsereget, majd Jugoszláviába menekült
- Lőwinger Béla - és a többi Lenin-fiú, mint Braun Mór, Huber Béla, Kerekes (Kohn) Árpád, Köves János, Leviritz Antal, Lőbl Mór, Lukács László, Max Miksa, Oswald József, Schön Gábor, Szamuely László, Groó Géza, Holtzmann Lipót, Löscher Márton, Steier Aladár, Steiger János, Ausch Vilmos, Radó Lipót, és sokan mások
- Lukács György - 1885-1971, er. Löwinger György, marxista filozófus, kommunista politikus, a Tanácsköztársaság népbiztosa, a KMP
tagja, a Vörös Hadsereg politikai biztosaként 8 embert főbe lövetett,
majd elmenekült az országból, 1945 után kommunista képviselő, majd az
56-os forradalmi kormány tagja (!), több magyar tudós, művész (pl. Nemes
Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Hamvas Béla) tönkretételéért felelős
- Major Ákos - vérbíró 1945 után, Major Tamás testvére, ő és vérbíró-társai (pl. Bojta (Burger) Béla, Feleki, Jónás stb.) meggyilkoltak négy magyar miniszterelnököt, Jány Gusztávot és még legalább 150-200 ártatlan embert
- Marosán György
– 1908-1992, agresszivitásáról híres szociáldemokrata, majd kommunista
politikus, miniszter, a kommunistákkal való egyesülés híve volt,
1950-ben fajtársai bebörtönözték, de 1956 elején szabadult, és a
Minisztertanács elnökhelyettese lett, október 23-án a tömegbe lövetést
követelte, a forradalmárok elfogták, de sajnos elengedték, a
salgótarjáni sortűz (131 áldozat) felelőse volt, tömeggyilkos, őt sem
akasztották fel 1989-ben "Mától kezdve lövünk"
- Mező Imre – 1905-1956, sz. Mehrel Izsák, kommunista politikus, a belga kommunista párt tagja, részt vett a spanyol polgárháborúban és a francia ellenállásban, az MDP KV tagja, 1956-ban a Köztársaság téri csatában halt meg
- Mérei Ferenc - zsidó pszichológus, Magyarország ellen harcolt a 2. világháborúban a Vörös Hadseregben
- Münnich Ferenc
- miniszterelnök, nemzetközi kommunista tömeggyilkos, "Flatter Ottó
őrnagy" néven terroristaként harcolt a spanyol polgárháborúban
- Nagy Imre
– kommunista miniszterelnök, élelmezési miniszter (a „beszolgáltatások”
vezetője), a forradalom miniszterelnöke, kivégezték. (Születésekor
egyik keresztszülője Schwarcz Ilona, a bába neve Rausenbergné.) 1918-ban
belépett a Vörös Gárdába, és kommunista lett, sok időt töltött a
Szovjetunióban. Egyesek szerint részt vett a cári család
meggyilkolásában. Vitatottan zsidó. [198] [199]
- Nagy László - 2002-ben nyolc embert ölt meg a móri bankfiókban, ezenkívül még legalább egy postást is Móri mészárlás Móri bankrablás
- Nezvál Ferenc
– 1909-1987, kommunista miniszter, KMP-tag, 1929-ben 2 és fél év
börtönt kapott, Budapest alpolgármestere, az 56-os forradalom (!)
városgazdálkodási minisztere, ugyanakkor nemzetellenes tevékenységet
folytatott, 1957-1966 között igazságügyminiszter, a megtorlás egyik
véres kezű vezetője
- Nógrádi Sándor
– 1894-1971, KMP-tag, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben
harcolt, majd Csehszlovákiában és más országokban folytatott kommunista
tevékenységet, Franciaországban a Fasizmus- és a Háborúellenes
Világbizottság titkára, harcolt Szlovákiában a szovjetek oldalán,
kommunista államtitkár, vezérezredes
- Pallagi Ferenc *1936, kommunista ÁVH-s, az utolsó állambiztonsági főcsoportfőnök
- Pető László - ÁVH-s, a "tökös Pető", fia Pető Iván "liberális" politikus
- Pogány József
– 1886-1939, kommunista politikus, újságíró, a Tanácsköztársaság
népbiztosa, Ady költészetének híve, háborúellenes műveket írt, részt
vett a patkányforradalmakban, Tisza István
egyik gyilkosa, hadügyi, külügyi és közoktatási népbiztos, majd
elmenekült az országból, a SZU-ban tevékenykedett, majd az USA-ban az
amerikai kommunista párt egyik vezetője volt, Sztálin kivégeztette
"Pogánynál kifogástalanabb ördög még a purgatóriumban sem
szerepelhetett, és Pogány mellett még Kun Béla is egy dzsentlemennek a
benyomását keltette." (Göndör Ferenc)
- Péter Gábor
- 1906-1993, tömeggyilkos, primitív kommunista politikus (alig tudta
elvégezni a 4 elemit), az ÁVO, majd az ÁVH vezetője, a háború utáni
kivégzések, kínzások és koncepciós perek felelőse, fajtársai
bebörtönözték, 1959-ben szabadult, sosem vonták felelősségre
- Piros László – kommunista katona, politikus, a forradalom előtt két évig belügyminiszter, büntetlenül halt meg 2006-ban
- Pór Bertalan
– 1880-1964, festő, a kommunisták bebörtönzése megrázta, 1919. március
21-ét már mint a magyar nép szabadságának hajnalát üdvözölte, a
Tanácsköztársaság idején a a Művészeti Direktórium egyik vezetője és
plakátokat tervez (Világ Proletárjai Egyesüljetek), a bukás után
Szlovákiába emigrált, járt Franciaországban és a Szovjetunióban, Károlyi Mihály körével tartotta a kapcsolatot, részt vett a francia ellenállásban [200]
- Pór Ernő – 1888-1939, részt vett a Tanácsköztársaságban, a Szlovák Tanácsköztársaság külügyi népbiztosa, a KMP alapító tagja. [201] [202] Pór Ernőn, Münnich Ferencen, Hirossik Jánoson és Csapó Sámuelen túl zsidógyanús népbiztosok "Szlovákiában": Fleischer Gusztáv, Fehér Ferenc, Ungár Miklós, Jakab Lajos. [203]
- Princz Gyula - ÁVH-s verőlegény, részt vett a Rajk-perben, halálra kínozta Ries Istvánt, Szeder Ferencet és Szücs Ernőt
- Radó Sándor
– 1899-1981, térképész, geográfus, kommunista titkosügynük. A
Tanácsköztársaság alatt a Vörös Hadsereg komisszárja, a németországi
fegyveres kommunista mozgalom egyik vezetője, a sikertelen hamburgi
felkelés után (1924) a SZU-ba ment, majd vissza Németországba,
Francisországba (1933), végül Svájcba, ahol a SZU nyugati hírszerzésének
vezetője, Magyarország ellen dolgozott, a háború után a Gulágon
dolgoztatták 1955-ig, majd visszatért. MTA-tag.
- Rajk László - 1909-1949, kommunista politikus, belügyminiszter, részt vett a spanyol polgárháborúban,
1944-ben az ellenállási mozgalom egyik vezetője, részt vett az ÁVO
létrehozásában és a koncepciós perek lefolytatásában, 1949-ben fajtársai
végezték ki, fia a magyarellenes ifj. Rajk László „építész”
- Rajnai Sándor
– 1922-1994, kommunista ÁVH-alezredes, megszökött a katonai
munkaszolgálatról, MKP-tag lett, ő tartóztatta le az 1956-os forradalom
vezetőit, részt vett a Nagy Imre-perben, a III/1. csoportfőnöke, MSZMP
KB-tag, 1992-ben Izraelbe távozott
- Rákosi Mátyás
- 1945-1953, a judeokommunista terrorrendszer bevezetője és vezetője,
tömeggyilkos, korábban a Tanácsköztársaság népbiztosa, a KMP alapító
tagja, Bécsbe menekült, onnan örökre kitiltották, a Szovjetunióba ment,
visszatért, letartóztatták és életfogytiglanra ítélték, majd elengedték
azzal a feltétellel, ha azonnal a Szovjetunióba távozik, 1945 után
miniszter, főtitkár, első titkár, 1952-ben miniszterelnök, 1956-tól a
Szovjetunióban élt, nem engedték vissza
- Reinhold Alfréd – író, Radnóti barátja, a Haladás c. folyóirat alapítója, trockista pártot alapított, a Magyar Kommunista Párt tagja, miután kiutasították, az angol hadseregben vezérkari tisztségig vitte, aktívan részt vett a „nácitlanításban”
- Révai József
– Lederer József, 1898-1959, a Rákosi-korszak négyesfogatának tagja,
annak fő ideológusa, az első világháborúban háborúellenes, a Galilei-kör tagja, KMP-tag, Korvin Ottó
mellett forradalmi szervezkedést folytatott, 1918-ban elmenekült, a
Szovjetunióban is élt egy darabig, 1945 után a Szabad Nép főszerkesztője
lett, a Párt főtitkár-helyettese, 1956-ban a Szovjetunióba menekült,
majd minél keményebb megtorlást, illetve Rákosi visszatérését követelte
- Révész Géza
– 1902-1977, kommunista honvédelmi miniszter, a Tanácsköztársaság
idején a Vörös Hadseregben harcolt, a Szovjetunióba kerülvén vörös
katonaként harcol a magyar fronton a magyarok ellen, MSZMP KB-tag,
vezérezredes
- Ries István - igazságügyminiszter 1945 után, a zsidó terroristák gyilkosságainak idején, 1950-ben zsidótársai agyonverik a váci börtönben.
- Rónai Zoltán - igazságügyi népbiztos
- Rosenberg Ibolya - hírhedt, szadista ÁVH-s
- Eduardo Rózsa-Flores
– 1960-2009, kalandor, színész, író, a Mazsike zsidó egyesület alapító
tagja, a Magyar Iszlám Közösség alelnöke, a magyar "szélsőjobboldal"
tagja, volt KISZ-titkár, részt vett a horvát függetlenségi háborúban,
innen két nyugati újságíró meggyilkolásával is kapcsolatba hozták, a
Szocialista Ifjúsági Szövetség tagjaként tüntetést akart szervezni Kádár
mellett 1989-ben, Bolíviában ölték meg egy az elnök elleni merénylet
állítólagos résztvevőjeként [204] [205]
- Rusznyák István – kommunista politikus, az MTA elnöke 1949 és 1970 között
- Ságvári Endre
- 1913-1944, kommunista csendőrgyilkos, 1937-ben részt vett a Tompa
utcai nyilasház elleni támadásban, amiért 3 évet ült, belépett a KMP-be,
ellenálló lett, 1944-ben csendőrök akarták őrizetbe venni, ő azonban
rájuk lőtt, kettejüket megsebesítette, egyiküket megölte, majd elfutott,
de a csendőrök lelőtték. Az egyik csendőrt 1959-ben kivégezték.
Ságváriból fajtársai utóbb hős mártírt csináltak. "Harminckét nevem
volt, találjátok ki, melyik az igazi." [206]
- Sallai Imre – kommunista politikus, antimilitarista, majd a Tanácsköztársaság idején a belügyi népbiztosság politikai osztályának vezetője, a bukás után Bécsbe, majd Moszkvába menekült, 1932-ben Fürst Sándorral együtt kivégezték
- Schönfeld Judit - ávós, a szadista Bauer Miklós felesége
- Schwarz Salamon
- tiszaeszlári sakter, társai Buxbaum Ábrahám, Wollner Hermann, Braun
Lipót, Lusztig Sámuel, Weiszstein Lázár és Junger Adolf, akik
feltehetőleg rituálisan meggyilkolták Solymosi Esztert Tiszaeszláron
1882-ben, felmentették őket
- Sinkó Ervin
– 1898-1967, költő, író, részt vett az 1919-es budapesti
Munkástanácsban, a Szovjetház, majd Kecskemét parancsnoka, majd Bécsbe
szökött, Jugoszláviában telepedett le
- Sík Endre – 1891-1978, kommunista külügyminiszter, újságíró, a marrano Sík Sándor testvére, 1915-ös fogságba kerülése után a szovjet kommunista párt titkára lett, 1945-ben tért csak vissza
- Sólyom László
– kommunista katona, 44-ben reaktiválta magát, hogy harcolhasson
Magyarország ellen, később budapesti rendőrfőkapitány, a honvédség
vezérkari főnöke, fajtársai végezték ki 1950-ben
- Stöckler Lajos – rabbi, a Zsidó Tanács és a budapesti gettó vezetője 1944-től
- Szabados Sándor – közoktatásügyi népbiztos, Tanácsköztársaság
- Szakasits Árpád
- a Tanácsköztársaság idején belügyi osztályvezető, majd együttműködik a
kommunistákkal, felszámolja pártját, kommunista pártelnök és
köztársasági elnök lesz, leszármazottai később a liberális és "zöld"
pártokban folytatják munkáját
- Szamuely Tibor
– 1890-1919, újságíró, szociáldemokrata, majd kommunista politikus,
szadista tömeggyilkos, az I. vh idején a magyar hadifoglyok közt
kommunista propagandát folytatott, akik nem léptek be a vörös
hadseregbe, azokat meggyilkolta, visszatérve a KMP KB tagja,
közoktatásügyi népbiztos a Tanácsköztársaság idején, a Lenin-fiúk nevű
terrorszervezet vezetőjeként páncélvonatával járta az országot és
akasztott fel több száz ártatlan embert. Egy 16 éves fiút például azért
végeztetett ki, mert édesapja kivégzése után azt mondta: „maga nem bíró,
hanem vadállat!” Ausztriába menekült, de ott megállították, ezért
öngyilkos lett. „Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!”
- Szántó Béla - hadügyi népbiztos, Tanácsköztársaság
- Szántó Zoltán - 1893-1977, kommunista politikus, Szántó Béla
testvére, a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének főtisztje,
hadosztály-politikai biztos, 8 évre ítélik, részt vesz a Kommunista
(Harmadik) Internacionálén, 56-ban a forradalom (!) minisztere
- Székely Béla - pénzügyi népbiztos, Tanácsköztársaság
- Szerencsés Imre
– vagyis Salamon ben Efraim vagy Fortunatus Imre, II. Lajos szefárd
zsidó kincstárnoka, sokat sikkasztott, és ez nagy mértékben hozzájárult
az 1514-es parasztfelkelés kitöréséhez, Nándorfehérvár 1521-es elestéhez
és a mohácsi vészhez, ill. személyesen megöletett egy vérváddal élő magyart a zsidókkal
- Szűcs Ernő
– 1908-1950, er. Süss Ernő, kommunista ÁVH-ezredes, illegális
kommunista, a Szovjetunióba megy, NKVD-tag, harcolt a világháborúban,
később ÁVH-sként részt vett a kínzásokban és a koncepciós perekben,
saját koncepciós pere idején fajtásai (valószínűleg Farkas Vladimir és társai) agyonverték
- Tasnádi Péter - maffiózó, a zsidó maffia feje, 2011-ben 7 évre ítélték
- Tausz János – 1911-1988, belkereskedelmi miniszter közvetlenül a forradalom előtt, majd később 9 évig, MSZMP KB-tag
- Tömpe András – 1913-1971, illegális kommunista, önkéntes főhadnagyként harcol a spanyol polgárháborúban,
1944-ben szakaszából átszökött a szovjet csapatokhoz, partizánként
tevékenykedett, megszervezte a magyar államrendőrség politikai
rendészeti osztályát az Andrássy út 60-ban (az ÁVO mellett), majd
feleségével 12 évre Dél-Amerikába küldték hírszerzőként, közben
nagykereskedőként meggazdagodott, hazatért, és a hírszerzés vezetője
lett, majd kelet-németországi nagykövet. Öngyilkos lett.
- Tömpe István – 1909-1988, kommunista politikus, illegális kommunista, részt vett a spanyol polgárháborúban, partizán a világháború idején, MSZMP KB-tag, a Magyar Rádió és Televízió elnöke, Tömpe András öccse [207]
- Trautmann Rezső – 1907-1995, kommunista politikus, építésügyi miniszter, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, vitatottan zsidó [208] [209]
- Ungár Lajos - szadista ÁVH-s, lánya Ungár Klára fideszes, majd SZDSZ-es képviselő, Schmidt Mária apósa, aki a Terror Háza vezetőjeként az ő gaztetteit is bemutatja
- Vajda Tibor *1924, szadista ÁVH-s őrnagy, meglopta a letartóztatottakat, több embert agyonvert, így valószínűleg Bárdy Magda✡
férjét is, amikor Bárdy 1993-ban felismerte az Ausztráliában
álfogtechnikusként élő Vajdát, és a sajtóhoz fordult, Vajda beperelte, Kuncze Gábor✡ belügyminiszteréktől kapott is egy igazolást, hogy az ÁVH-nál nem volt kínzás, de a pert elvesztette
- Vágó Béla - belügyi népbiztos, Tanácsköztársaság
- Varga Jenő - pénzügyi népbiztos, Tanácsköztársaság. Zsidógyanús népbiztos még pl. Fiedler Dezső, Lengyel Gyula, Guth Antal, Illés Artúr, Kondor Bernát, Diénes Sándor, Preusz Mór, Bíró Dezső, Seidler Ernő, Vincze Sándor, vagyis 1-2 kivétellel mindegyik
- Vas Zoltán
- sz. Weinberger Zoltán, 1903-1983, részt vett a tanácsköztársasági
zsidóuralomban, harcolt a Vörös Hadseregben, a kommunizmus egyik
gazdasági vezetője, az ötéves tervek kidolgozója, Budapest
polgármestere, a forradalom idején kormánybiztos, a ludovikás tisztikar
szétrombolója
- Várnai Zseni
– 1890-1981, sz. Weisz Eugénia, munkásmozgalmi költő, első és
legismertebb verse a Katonafiamnak c. propagandavers, 1943-44-ben egy
antifasiszta csoport vezetője
- Vida Ferenc - 1956-os vérbíró, többi közt a Nagy Imre-perben, cionista [210]
- Zöld Sándor
– 1913-1951, kommunista belügyminiszter, illegális kommunista, az
ellene folyó koncepciós per hírére feleségével, anyjával és két
gyermekével együtt öngyilkos lett (pontosabban megölte őket, majd
önmagát), vitatottan zsidó
Csalók, sikkasztók, pedofilok, egyéb
- Angyal István
- a Tűzoltó utcai felkelőcsoport vezetője 56-ban, elszánt marxista,
kommunista, antidemokrata volt, kivégezték. A szintén kivégzett Nickelsburg László Baross téri felkelőparancsnok is zsidó kommunista volt, továbbá Szirmai Ottó, Krassó György, Földes Gábor, Vásárhelyi Miklós, Lukács György, Gimes Miklós, Donáth Ferenc, Piros László, Nyers Rezső, Münnich Ferenc, Nezvál Ferenc, Apró Antal, Marosán György, Heltai György (ők mind részt vettek a forradalomban!), stb.
- Bacsó Béla
- szocialista író, a Népszava újságírója, háborúellenes, írt a
megtorlások ellen, ezért lett a későbbi igazságtétel, zsidó szóval
"fehérterror" áldozata
- Balázs Béla
– 1884-1949, költő, író, a Tanácsköztársaság idején tagja az Írói
Direktóriumnak, majd elmenekül, belépett a Német Kommunista Pártba, majd
Moszkvába utazott, hogy filmet készítsen a Tanácsköztársaságról, jó
barátja volt a tömeggyilkos Lukács Györgynek
- Ballagi Mór
– 1815-1891, er. Bloch Móric, teológus, nyelvész, királyi tanácsos,
református presbiter, az első zsidó akadémikus, képviselő, a zsidók
elismertetésének propagálója, 1841-ben egy magyar zsidó tanítóképző
felállítását javasolta, részt vett a forradalomban testvérével, Ballagi Károllyal egyetemben
- Beregi Oszkár – 1876-1965, színész, részt vett a Tanácsköztársaságban
- Berény Róbert
– festő, grafikus, a Művészeti Direktórium tagja a Tanácsköztársaság
idején, kommunista plakátokat tervezett (legismertebb a ’’Fegyverbe!
Fegyverbe!’’ című)
- Bibó István
– 1911-1979, fél- vagy negyedrészt zsidó gondolkodó, az 56-os
forradalom államminisztere, megpróbálta valahogy megmagyarázni az
antiszemitizmust (Zsidók és antiszemiták), kevés sikerrel
- Bíró Lajos
– író, újságíró, külügyi államtitkár a Károlyi-kormányban, az Írói
Direktórium tagja, az Írói Szakszervezet elnöke a Tanácsköztársaság
idején, 1919-ben emigrált
- Bródy Sándor
– az egyik első jelentősnek kikiáltott, tehetségtelen zsidó író,
zsidóimádó újságíró, rokonszenvezett a Tanácsköztársasággal, majd Bécsbe
menekült
- Csemegi Károly – 1826-1899, er. Nasch Károly, 48-as "honvéd", jogász, államtitkár, politikus, a Kúria elnöke, a magyar büntetőtörvénykönyv, a Csemegi-kódex
megalkotója, mely feltűnően alacsony büntetési tételeket alkalmaz a
zsidó jellegű, intellektuális és gazdasági bűncselekmények esetén
(uzsora, csalás, cégbedöntés, országba beszivárgás, stb.) [211] [212]
- Devecseri Gábor
– 1917-1971, író, költő, műfordító, a 2. VH után belépett a kommunista
pártba és az irodalompolitika egyik irányítója lett, Sztálint és Rákosit
dicsőítő verseket írt [213]
- Déry Tibor
- 1894-1977, író, 1918-ban belépett a kommunista pártba, majd tagja az
Írói Direktóriumnak, 1934-ben Bécsben részt vett a Schutzbund
felkelésében, majd menekülni kényszerült, 1945-ben megint belépett a
kommunista pártba, a Magyar Írószövetség vezetőségének tagja
- Eörsi István – er. Schleiffer Ede, író, Eörsi Mátyás nagybátyja, Lukács György tanítványa, sztálinista volt, Sztálin halálakor dicsőítő verset írt, később SZDSZ-közeli lett
- Erdélyi Ágnes – 1914-1944, er. Glatter Ágnes, marxista-kommunista költő, író, Radnóti Miklós féltestvére
- Erdős Péter – 1925-1990, kommunista popzenei cenzor, többek közt a CPg együttes tagjainak börtönbe juttatója, "holokauszt"-túlélő, lánya Hankiss Ágnes zsideszes politikus
- Ernuszt János – Mátyás király kincstartója és bizalmasa, hűtlen kezelés miatt Mátyás elvette a bányáit [214]
- Ernuszt Zsigmond – kincstartó, pécsi püspök, sikkasztó, Ernuszt János fia [215] [216]
- Esterházy Péter
- a legjelentősebb kortárs írónak beállított magyargyalázó fércműíró,
beteges plagizátor, tagadja zsidóságát "Nehogy megrohadjon a magyar. Az
összement magyart a savó leöntése és Trianon után túrónak használhatjuk
(...) - Ki tartson magyart? Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart tartson,
ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami
bizonytalan származású magyart." (Így gondozd a magyarodat)
- Donáth Ferenc
- kommunista politikus, különböző funkciókat töltött be 45 után, majd
részt vett az 56-os forradalomban, később a Nagy Imre-perben elítélték,
fia az MSZP-s cionista "lelkész" Donáth László
- Feinsilber Róbert
– „Róbert bácsi”, jemeni zsidó anyja 12 évesen szülte meg a 13 éves
apától, tipikus zsidóbűnöző (álszent élősködő), közismert, ételt
osztogató bácsi volt Budapesten a 20-as években, aki az adományokat
elsikkasztotta és két házat vett a pénzből, 1930-ban kiutasították
- Fényes Adolf – 1867-1945, festő, a Tanácsköztársaság idején a Művészi Végrehajtó Bizottság tagja
- Fenyő Miksa – szül. Fleischmann Miksa, a Nyugat alapítója, részt vett a Galilei Kör
megalakulásában, a Hadik-kormány minisztere, az antifasiszta
tevékenységet folytató Gyáriparosok Országos Szövetségének
vezérigazgatója
- Fischer Mór – 1799-1880, ügyeskedő porcelánfestő, 1839-ben vagyonával betársult a herendi porcelánt gyártó Stingl Vincéhez, egy év múlva már egyedüli tulajdonos volt, Farkasházy Tivadar ükapja
- Földes Gábor
– 1923-1958, kommunista színész, rendező, a háború alatt többször is
megszökött a deportálásból, munkaszolgálatból, 56-ban kivégezték
- Fürst Sándor – kommunista politikus a két világháború között, a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja, 1932-ben Sallai Imrével együtt kivégezték
- Füst Milán – zsidó író, költő, a Tanácsköztársaság idején politikai és jogászi szerepet vállalt, egyik vezetője volt az Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetségének
- Garami Ernő – politikus, kereskedelemügyi miniszter a Károlyi-kormányban, a Népszava és a Szocializmus c. lap főszerkesztője
- Gelléri Andor Endre – író, költő, novellát írt a kommunista Fürst Sándor és Sallai Imre kivégzésének emlékére, közvetlenül büntetőtáborozása után halt meg
- Germanus Gyula
– 1880-1979, orientalista, nyelvész, Törökországban részt vett a zsidó
„ifjútörök” mozgalomban, amiért majdnem kivégezték, a kommunizmus idején
képviselő, muzulmán hitet vett fel
- Gimes Miklós - kommunista újságíró, majd az 1956-os forradalom "mindenese", kivégezték
- Hajós Alfréd
– szül. Guttmann Arnold, olimpiai bajnok úszó, szabadkőműves építész,
tervei alapján "holokauszt"-emlékmű épült a Kozma utcai izraelita
temetőben (1949), holokausztiparos
- Hatvany Lajos - antihorthysta zsidó laptulajdonos, író, a Nyugat főszerkesztője, az "utolsó mecénás", szabadkőműves, 19-ben elmenekült
- Háy Gyula
– 1900-1975, drámaíró, a Tanácsköztársaság alatt a Közoktatásügyi
Népbiztosságon dolgozott, majd elmenekült, belépett a Magyarországi
Kommunista Pártba, Ausztriába emigrált, ahonnan az 1934-es szocialista
felkelésben való részvétele miatt kiutasították, majd a Szovjetunióba
ment, később visszajött
- Heltai Jenő – tehetségtelen, szabadkőműves író, újságíró, Herzl Tivadar unokatestvére
- Herz Ármin – 19. századi hajózási "vállalkozó", téliszalámigyáros, az olaszoktól nyúlta le a szalámikészítés módszerét
- Hofi Géza - zsidó "humorista" bohóc, a Kádár-rendszer kegyeltje
- Horn Ede – eredeti neve Eichorn Ignác, 19. századi politikus, a 20 000 zsidó honvéd legendájának kitalálója
- Ignotus – szül. Veigelsberg Hugó, a Nyugat alapítója és főszerkesztője, cionista, szabadkőműves
- Ignotus Pál – szül. Veigelsberg Pál, Ignotus fia, szerkesztő, író, szabadkőműves, a Tanácsköztársaság idején a diákok direktóriumának tagja, Landeszmann György főrabbi magyarellenes előfutára "A magyar rongy nép..."
- Janikovszky Béla – 1919-1978, ellenálló, részt vett a Gömbös-szobor felrobbantásában, ÁVH-s tiszt, a Rajk- és a Sólyom-per kínzásainak vezetője, Janikovszky Éva férje, nagy valószínűséggel zsidó [217]
- Janikovszky Éva – 1926-2003, gyerekkönyvíró, költő, a Móra Kiadó vezetője (cenzor), férje Janikovszky Béla szadista ávós [218] [219] [220]
- Jászi Oszkár
- a Károlyi-kormány kisebbségi ügyekkel megbízott minisztere,
szabadkőműves, anti-horthysta, 1919 után a bécsi magyarellenes
"emigráció" vezető figurája
- Karinthy Frigyes - író, költő, műfordító, gúnyzsidó, ill. zsidóvédő szabadkőműves, felesége, Böhm Aranka, Auschwitzban azt kiabálta, hogy ő a legnagyobb magyar (sic) író özvegye, és engedjék szabadon
- Kármán Tódor
– 1881-1963, fizikus, a patkányforradalmak után tért "haza", és
közoktatási népbiztos lett a Tanácsköztársaságban, aztán elmenekült [221]
- Kertész Ákos - különösen magyarellenes újságíró, író, Landeszmann rabbi követője "A
magyar genetikusan alattvaló. (...) boldogan dagonyázik a diktatúra
pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot (...) se tanulni, se dolgozni
nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van, legyilkolni azt,
aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire."
- Kertész Imre - irodalmi érték nélküli holokausztiparos, magyarellenes, plagizáló Nobel-díjas "író" többé
semmiféle nemzeti szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az
úgynevezett „magyarsággal”, azaz nincs magyar identitásom
- Kiss József – tehetségtelen zsidó író, költő, cionista, többek közt verset írt a tiszaeszlári vérvád ellen
- Klebelsberg Kuno
- kultuszminiszter, tagadta zsidó származását, noha az köztudott volt
"Közismert dolog, hogy a numerus claususról szóló törvényjavaslatot én a
parlamentben nem szavaztam meg... Tudott dolog az is, hogy mihelyt a
politikai viszonyok alakulása folytán erre a lehetőség nyílt, én az
eredeti törvényből eltávolítottam azt, ami a zsidóságra nézve fájdalmas
és sértő volt." [222]
- Komját Aladár
– 1891-1937, er. Korach Aladár, kommunista költő, újságíró,
antimilitarista, forradalmi egyén, kiadta az Internacionálé c. lapot,
1921-ben kitoloncolták, a spanyol internacionalistákhoz írt verse a
'Nemzetközi brigád indulója'
- Komlós Aladár – 1892-1980, író, irodalomtörténész, Galilei Kör-tag, a Kasztner vonaton hagyta el az országot, zsidópárti
- Korda Sándor – újságíró, rendező, a Tanácsköztársaság idején a filmgyártás művészeti vezetője, Amerikába menekült
- Lajta Béla – zsidó építész, szabadkőműves, számos zsidó épületet tervezett gátlástalanul
- Landeszmann György - magyarellenes budapesti főrabbi, Kanadába menekült "Ha
felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit magyar kultúrában, amit ha
kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bőgatya és a
fütyülős barack."
- Tom Lantos - magyarellenes amerikai intrikus
- Litván György - kommunistabarát történész, az SZDSZ alapító tagja
- Lőw Lipót – 1811-1875, rabbi, a zsidók emancipációs mozgalmának vezetője
- Major Tamás
– kommunista színész, ellenálló, antifasiszta, országgyűlési képviselő,
évtizedekig a Nemzeti Színház önkényeskedő igazgatója, testvére vérbíró
volt
- Medgyessy Péter
- a magyart is csak törő, dadogó egykori miniszterelnök, infantilis
országeladósító, 2002-ben megünnepelte Erdély elszakítását a román
miniszterelnök társaságában, szigorúan titkos kémelhárító tiszti múltját
azzal magyarázta, hogy a KGB ellen harcolt, természetesen nem mondott
le
- Mendel Jakab – zsidóprefektus (a zsidók vezetője) Mátyás uralkodása idején
- Méray Tibor - (*1924) kommunista író, újságíró (Szabad Nép), 56-ban emigrált, Franciaországban él
- Moholy-Nagy László
– 1895-1946, sz. Weisz László, festő, ipari formatervező, 1919
márciusában ő is aláírta a magyar aktivisták közös forradalmi
nyilatkozatát, később elmenekült Magyarországról, majd Németországból is
- Molnár Ferenc – 1878-1952, er. Neumann Ferenc, író, három felesége közül kettő zsidó volt, (Vészi Margit✡, Darvas Lili✡), külföldre menekült, sokszor írt zsidó témákról, a Pál utcai fiúk-ban is sok a zsidó
- Molnár Gál Péter - hírhedt homoszexuális kritikus és besúgó
- Nagy Bella - 1879-1947, színésznő, Jókai Mór
második felesége, született Grosz Bella. 1899-ben húszéves korában
vette el az akkor 75 éves Jókai, ami nagy közfelháborodást keltett.
Ezután Bella visszavonult a színészi pályától, és Jókait zsidó módra
kiforgatta vagyonából. Az örökséget és a szerzői jogokat is
megkaparintotta 1904-ben. [223] [224]
- Németh Sándor - a Hit Gyülekezete nevű zsidóimádó szekta vezetője, zsidó propagandista "vallás" ürügyén
- Nyiszli Miklós - holokausztiparos orvos, 1946-ban megjelentetett egy hazugságokkal teli könyvet Auschwitzról
- Osvát Ernő – szül. Róth Ezékiel, az Írói Direktórium elnöke a Tanácsköztársaság alatt, a Nyugat egyik főszerkesztője [225] [226]
- Petri György - keresztényellenes zsidó költő (az Isten tömi Máriát...-féle vers írója)
- Pick Márk
– 1843-1892, szalámigyáros, a Pick Szalámigyár alapítója, mely ma is
nagy szeletet hasít ki a piacból, a legenda szerint lefizetett egy olasz
hentesmestert, hogy tegye tönkre a helyi olasz szalámigyárat, majd
ezután őt alkalmazta új gyárában, így szerezte meg a receptet, ami nem
szokatlan eljárás egy zsidótól [227]
- Polányi Károly – gazdaságtörténész, szociálfilozófus, a cionista Galilei-kör első elnöke, Károlyi Mihály támogatója
- Popper Péter – ismert zsidóbarát pszichológus, Horn Gyula személyes tanácsadója [228] [229] [230]
- Purjesz Lajos
– újságíró, lapszerkesztő, pacifista propagandista a háború alatt, majd
a Károlyi-kormány tagja, a hivatalos magyarországi szabadkőműves lap
szerkesztője, a Tanácsköztársaság bukása után a megtorlás ellen lépett
fel
- Radnóti Miklós
- (er. Glatter Miklós), magyarul beszélő marxista, kommunista,
antifasiszta költő, 1931-ben elítélték vallásgyalázás miatt, támogatta a
zsidó kommunisták tömeggyilkosságait a spanyol polgárháborúban,
háborúellenes volt, feleségét nyíltan csalta annak barátnőjével,
munkaszolgálat során halt meg "Világképem kialakulására nagy hatással volt Marx műve" [231] [232]
- Raj Tamás – budapesti cionista főrabbi, SZDSZ politikus
- Ranschburg Jenő – ismert gyermekpszichológus, antifasiszta, Gyurcsány Ferenc híve
- Rejtő Jenő
– er. Reich Jenő, verekedős, világcsavargó zsidó ponyvaregényíró, a
polgári iskolából kicsapták, mert állítólag szájon vágta antiszemita
tanárát, gyakran látogatta az idegszanatóriumokat, 1943-ban egy ukrajnai
büntetőtáborban halt meg [233] [234]
- Scheiber Sándor – 1913-1985, nyelvész, irodalomtörténész, a rabbiképző igazgatója, szélsőségesen zsidópárti
- Sólyom László államelnök
– köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, aki megsemmisítette a
történelmi igazságtételről szóló törvényt, ezzel megvédte a kommunista
gyilkosokat, a holokaszttagadást tiltó törvény aláírója
- Solti György *1912-1997 zongorista, karmester, rágalmazó, a magyar népet "milliós nagyságrendû gyilkosoknak" nevezte.
- Somogyi Béla
- újságíró, a Népszava szerkesztője, államtitkár a Károlyi-kormányban,
bírálta a felelősségre vonást, zsidó szóval "megtorlást", ezért méltán
lett a későbbi igazságtétel, zsidó szóval "fehérterror" áldozata
- Spiró György
- magát írónak képzelő degenerált, magyargyűlölő és gúnyoló "Jönnek a
dúlt-keblü mélymagyarok megint, füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a
szarból, (...) Ó, ha gyilkolni szabadna újra, csámcsogva, hersegve
szívnák a vért - miért is? ki tudja. Trianonért? - (...) nekünk kell
jönnünk, pár csenevésznek, hogy bebizonyitsuk: nemcsak a szemetek tudnak
magyarul." (Jönnek)
- Straub F. Brunó – 1914-1996, az utolsó kommunista államfő (1988-89), biokémikus, az Akadémia alelnöke, MKP-, MDP, MSZMP-tag, a Magyar Auschwitz Alapítvány örökös tiszteletbeli elnöke, vitatottan zsidó [235] [236]
- Szabó Ervin - anarchoszindikalista könyvtárigazgató, sokak szerint a Tanácsköztársaság szellemi előfutára, meg akarta gyilkolni Tisza Istvánt, de nyomoréksága miatt társára hagyta a feladatot [237] [238]
- Szende Pál – zsidó politikus, a nemzetvesztő Károlyi-kormány pénzügyminisztere
- Szepesi György
– *1922, er. Friedländer György, rádiós sportkommentátor, az MLSZ
elnöke, állítólag Galambos néven besúgó a sportolók mellett, sokszor
teljesen mást mondott, mint ami a pályán történt, "forradalmi" beszéde
1956-ban, melyet a "sportolók nevében" mondott: "A nemzet becsülete,
sportolóink sok-sok jövõbeli sikere forog most kockán! Mi nem egymás
vérét akarjuk ontani! Mi a magyar fiatalság szebb, boldogabb,
egészségesebb életét kívánjuk megteremteni. (...) Mindehhez azonban
rendre, nyugalomra, az oktalan vérontás megszüntetésére van szükségünk.
Értsétek meg, hogy azok, akik most rombolnak, gyilkolnak, rabolnak, akik
a ti békés tüntetéseteket vérfürdõvé akarták változtatni, a magyar
ifjúság jövõjét próbálják tönkretenni! Ne engedjétek!" [239]
- Szerb Antal
– zsidó író, irodalomtörténész "Jóformán csak egy faj van: a zsidó; a
többi mind keverék és meghatározhatatlan. A zsidó a legősibb faj, és a
legtisztább faj (...)Hogy a zsidó vallás nem egyetemleges, az is mutatja
legkülönb vallás-voltát. A többi mind az összes, keveredő, korcsosodó,
elpusztuló fajok számára vallás, a zsidó vallás egy halhatatlan fajnak,
az Isten választott népének vallása. A zsidók mindenkor érezvén
választott voltukat, nem hagyhatták el hitüket másik hitért, mely
mindenféle népek hite lehetett; szuperioris voltuk szuperioris
öntudatának kifejezője vallásuk." "Aki zsidók véréből kisarjadt, az
szükségszerűen megváltoztathatatlanul zsidó, ha az összes faji
jellegvonások ellentéte lenne is és ha a legvadabb gyűlölője is
fajának." "Minden egyéniség-hajhászatom mellett megmaradok kaméleonnak."
[240]
- Teka - 13. századi kamaragróf, a kincstár vezetője IV. Béla
idején, birtokát is eladta, hogy kincstári machinációit kiegyenlítse,
1235-ben kivándorolt a zsidótörvények miatt, és zálogüzletekkel
foglalkozott Bécsben, a tatárok elleni vereség egyik fő felelőse
- Thuz János
– horvát bán, I. Mátyás keresztapja, részt vett a Vitéz János vezette
Mátyás elleni összeesküvésben, 1480-ban Mátyás beidézte egy ügyben, mire
Velencébe menekült 60 ezer arannyal [241]
- Thuz Oszvald – zágrábi püspök, Thuz János testvére, részt vett a Mátyás király elleni összeesküvésben
- Amerigo Tot
- szobrász (eredeti neve Tóth Imre), Magyarország és szövetségesei
ellen harcolt a második világháborúban, a Kádár-korszak külföldi
csatlósa
- Trebitsch Ignác
– 1879-1943. Kalandor, kettős ügynök, tipikus zsidó csaló, a
Rotschildok távoli rokona. Presbiteriánus lelkész Kanadában, majd az
anglikán egyház tagja, angol képviselő, majd galíciai és romániai
olajmágnás, hamisítás miatt Amerikába menekül, 3 évet ül Angliában,
kapcsolatba kerül német és magyar nemzeti mozgalmakkal, részt vesz a
Kapp-puccsban, majd elárulja a németeket a franciáknak, Kínába utazik és
ott tevékenykedik, majd buddhista szerzetes lesz. Róla mintázták Buzgó
Mócsingot [242]
- Ullmann Mór – az első magyarországi kereskedelmi bank alapítója 1842-ben, a kor egyik leggazdagabb embere
- Vámbéry Rusztem – szabadkőműves jogász, politikus, Vámbéry Ármin fia, a Károlyi-kormány tagja, a népbiztosok pere és a Rákosi-per védője
- Vásárhelyi Miklós
- a Nagy Imre-perben elítélték, majd a magyarellenes SZDSZ alapító
tagja, a Soros Alapítvány elnöke, lánya a szélsőségesen magyarellenes Vásárhelyi Mária
- Vázsonyi Vilmos – zsidó ügyvéd, politikus, antibolsevista, zsidóimádó, elmenekült a 18-19-es patkányforradalmak és a párbajok elől
- Vészi József
– 1858-1940, író, újságíró, politikus, 1905-ben a miniszterelnökségi
sajtóiroda főnöke, miniszteri tanácsos, több újság főszerkesztője,
zsidóvédő, az 1919-ben létrejött Magyar Zsidók Országos Szövetsége
elnökségi tagja
- Wahrmann Mór – az első zsidó vallású országgyűlési képviselő Magyarországon, 1882-ben párbajozott Istóczy Győzővel, az Antiszemita Párt vezetőjével
- Weiss Manfréd
– 1857-1922, báró, nagyiparos, konzerv- és lőszergyártó, a háború
idején még tovább gazdagodott, a Magyar Zsidók Országos Szövetsége
elnökségi tagja, a Tanácsköztársaság idején öngyilkosságot kísérelt meg,
mert elvették a gyárát, bűntársa testvére, Weiss Berthold
- Weltner Jakab – újságíró, a Károlyi-kormány, azaz az ún. Magyar Nemzeti Tanács
minisztere, melyben szintén sok volt a zsidó (az első
Károlyi-kormányban pl. Weltner, Bíró, Jászi, Kunfi, Garami, Böhm,
Purjesz, Szende)
- Wertheimer Sámson
– 1658-1724, Magyarország és Morvaország németországi eredetű
főrabbija, a császári udvar főintézője, a Habsburgok bankárja és
hadiszállítója többek között a spanyol örökösödési háború
és a Rákóczi-szabadságharc idején, Oppenheimer Sámuel (Joseph Süss
Oppenheimer unokatestvére) volt a bűntársa, nagyon meggazdagodott a
háborúkból, tíz katona strázsált a háza előtt, Esterházy Pál hívta Magyarországra
- Zelk Zoltán - félművelt kommunista költő, Sztálint és Rákosit dicsőítő verseket írt, a kommunizmus egyik kiemelt költője volt
- Zemplényi György
- 1952-1999, tipikus zsidó szélhámos, mindenkit átvert Magyarországon
(részben a Magyar Úszószövetség elnökeként) és másutt, volt ortodox
zsidó és keresztény álpap, sokat jótékonykodott (mások pénzéből),
nemzetközi körözés alatt állt, több százmillió forintnyi összeget csalt
ki másoktól főleg Magyarországon és Izraelben, a magyar hatóságok
elengedték kapcsolatai miatt, homoszexuális [243] [244]
- Zerffi Gusztáv – 1820-1892, er. Hirsch Gusztáv. Hírlapíró. Támadta a népies irányt, majd honvédnek állt, és Schweidel József segédtisztje lett, ezután évtizedekig a bécsi titkosrendőrség fizetett ügynöke volt, a forradalmi emigráció, főként Kossuth Lajos
ellen végzett aknamunkát, Konstantinápoly, Párizs, London következett,
ahonnan becsületsértési per miatt Bukarestbe szökött, és osztrákellenes
cikkeket írt. Trebitsch Ignác-szerű alak, a 48-as opportunista zsidó honvédek mintapéldánya.
Kortárs zsidók Magyarországon
A lista sokkal hosszabb is lehetne, szinte minden ismert zsidó
morális bűnözőnek tekinthető. Kevésbé jelentős magyarellenes, csaló,
törvényszegő, erkölcstelen zsidók százai ismertek még.
Tömeggyilkosok, gyilkosok
- Bajnai Gordon - országrabló, egy ideig miniszterelnök, sokak szerint legalább 10 ember életébe került gazdasági tevékenysége
- Biszku Béla - vadul magyargyűlölő tömeggyilkos, 1956 után a bosszúállás jelképe.
- Engel Zoltán – szociopata rendőrgyilkos, aljas bűnöző, 2003-as rendőrgyilkossága idején lebénult
- Geréb Ágnes
- orvos és szülésznő, kétséges módszereket vet be magyarok ellen,
haláleset is történt működése következtében, 2012-ben 2 év letöltendő
börtönbüntetést kapott, mert meghalt egy csecsemő szülés közben,
miközben el volt tiltva foglalkozásától
- Gergényi Péter - rendőrtiszt, fajtársai hű kiszolgálója, aki a magyarokra támadt október 23-án
- Gyurcsány Ferenc- országrabló bűnöző, egy ideig miniszterelnökként lövette ki magyarok szemét, a KISZ egykori főtitkára, az Apró-klán tagja
- Lasz György - az IN-KAL Security erőszakszervezet vezetője
- Szemjon Mogiljevics – „Szeva bácsi”, nemzetközileg ismert, titokzatos maffiavezér, Magyarországon is tevékenykedett
- Németh Gábor
- (másnéven Móse David),*kb. 1975, bűnöző, csaló, gyilkos, gazdag
fajtársait gyilkolta meg Thaiföldön, izraeli-magyar kettős állampolgár
- Nyers Rezső
- volt bolsevista főelvtárs, miniszter, a Kádár-kormány közellátási
kormánybiztosa, a rendszerváltáskor az MSZMP, majd az MSZP elnöke,
1998-ig képviselő, nem vonták felelősségre
- Tasnádi Péter - maffiózó, a zsidó maffia feje, 2011-ben 7 évre ítélték
- Weiszdorn Róbert - a 2002-es szadista móri tömeggyilkosság egyik elkövetője
- Zoltai Gusztáv - volt partizán, munkásőr, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója
Csalók, sikkasztók, pedofilok, egyéb
- Aczél Endre - magyarellenes, kommunista újságíró, valószínűleg besúgó volt Acsády fedőnéven
- Andrassew Iván - magyarellenes újságíró
- Apró Piroska - Apró Antal kommunistagyanús lánya, Gyurcsány Ferenc anyósa
- Bárándy György - obskúrus zsidó ügyvéd, besúgó
- Bárándy Gergely - Gulág-relativizáló, holokausztiparos politikus
- Bencsik András - zsideszes újságíró
- Bartus László - szánalmasan magyarellenes újságíró
- Bajtai Zoltán - rádiós, aki kiirtaná a keresztényeket
- Bakáts Tibor - piti tolvaj Mert ő (ti. Jézus) egy fattyú. Tehát akárhogy, hát húzzuk, vesszük, vagy magyarázzuk, Krisztus egy fattyú.
- Bauer Tamás - magyarellenes liberális SZDSZ-politikus, igazságosnak tartja Trianont,
szülei szadista kommunista ÁVH-sok voltak "Nem gondolom, hogy a
trianoni békeszerződés aláírása sorstragédia lenne." "Tisztelt
Országgyűlés! Gyáva az a politikai tényező, alantas az az eljárás,
amikor a fiú politikai szerepvállalása miatt, az apát igyekszenek
megtorolni! (...) Mint négy nyelven beszélő jogász, sohasem volt
verőlegény, nem volt kihallgató tiszt, hét év alatt összesen kétszer
bízták meg kihallgatással, többek között Ries István kihallgatásával,
akit azonban sohasem kezelt úgy, soha semmilyen szerepe Ries István
halálában nem volt. (...) Öregségére az a szerencsétlenség érte, hogy a
fia és kollegája az SZDSZ politikusa lett és a rendszerváltás
körülményei között 10 éve ki van téve Csurka István, Kövér László és
mások alantas támadásainak."
- Benedek Fülöp - államtitkár, hűtlen kezeléssel vádolják
- Berkowitz Salamon - a Traubisoda hamisítója, büntetlen
- Joav Blum - sukorói ingatlancsaló
- Bodnár Dániel - az EMIH vezetőségi tagja, a Tett és Védelem Alapítvány (zsidó gárda) elnöke, nácivadász, zsidóbűnözésvédő, magyarellenes [245] [246]
- Bokros Lajos - hírhedt pénzügyminiszter
- Bolgár György - pornószerző kommunista, magyarellenes újságíró [247]
- Csintalan Sándor - Izrael-barát maffiagyanús személy
- Czeizel Endre-orvos, genetikus, gyerekei homoszexuálisok, köztörvényes
- Dániel Péter - antifasiszta, botrányosan viselkedő ügyvéd, tipikus zsidó, többek közt vörös festékkel leöntötte Horthy Miklós faszobrát, az 56-os halálra ítélt Wittner Máriát prostituáltnak nevezve gyalázta, ketchuppal kente össze az alkotmány egy példányát
- Dávid Ibolya - MDF-es politikusként a zsidó érdekek képviselője, köztörvényes kiszivárogtató
- Demján Sándor - milliárdos üzletember
- Demszky Gábor - túlliberális, antifasiszta politikus, 20 éven át Budapest cionista polgármestere, gyanús ügyei is ismertek
- Dessewffy Tibor - ultrabaloldali szociológus, aki gyalázta a székely himnuszt [248]
- Deutsch Tamás
*1966, a Fidesz egyik vezére a buta zsidó típusból, nyíltan zsidó
(szefárd), obszcén politikus, magyarellenes sportminiszter, az MTK✡
elnöke, szabados magánéletű, Jobbik-ellenes "szégyellje magát mindenki,
aki egy 17 éves sportoló életveszélyes sebesülése kapcsán nem az
együttérzés, hanem a gyalázatos cigányozás hangján szólalt meg" [249]
- Dési János - nyíltan cionista, cigányfajvédő újságíró
- Dobrev Klára - Gyurcsány Ferenc magyarellenes felesége, Apró Piroska lánya
- Donáth László
- magyarellenes, cionista, antifasiszta álkeresztény lelkész, MSZP
politikus "mert magától értetődő, hogy a veleszületett faji
jellegzetességek, vagy adott esetben választott karaktermotívumok
közösségi megélése révén válik az ember élete igazivá, teljessé, vagy
konkréttá." [250]
- Draskovics Tibor - pénzügyminiszter a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányban, majd terrorizmussal fenyegető, hazug igazságügyminiszter [251]
- Eörsi Mátyás - antifasiszta jellegű egykori SZDSZ-es politikus, a szadista ávós gyilkos, Bauer Miklós üzlettársa, a magyarokat szidta a dunaszerdahelyi magyarverés után, miután egy magyar kómába került "Szégyelljük magunkat azért, hogy a magyar szurkolók megsértették a vendéglátókat."
- Esterházy Péter
- magát írónak képzelő degenerált magyarrágalmazó, művészete humorosnak
szánt, obszcén bohóckodásból, nyelvtani bakikból, másoktól szó szerint
átvett hosszú szövegrészekből áll "(az őszödi hazugságbeszéd) Ha kicsit
nyugodtan elolvassuk a szövegét, az egy nagyon is erkölcsi alapozású
szöveg."
- Farkasházy Tivadar - magyarellenes, kétes újságíró
- Fekete János bankár - bankár, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese a szocializmus alatt
- Feldmájer Péter - a Mazsihisz cionista elnöke
- Félix Péter - Turul-gyalázó újságíró
- Richard Field - a magyarellenes, zsidó LMP támogatója, cigányfajvédő
- Fischer Ádám - magyarellenes "karmester"
- Fischer Iván - magyargyalázó "karmester"
- Fodor Gábor - a magyarellenes SZDSZ álszentségéről híres egykori elnöke, a látszólag békés, értelmes, valójában aljas zsidó típusa "A
Metész-tüntetés ügyében egyetértettem Kuncze Gáborral. Ha egy bírósági
tiltás ellenére tüntetnek, akkor ott a rendőrségnek fel kell lépnie - a
lehető legbékésebb eszközökkel. (Riporter:)- Idős embereket
gumibotoztak. - Én ilyesmiről nem tudok. Sokan sokfélét mondanak, de az
azóta eltelt hetek alatt egyetlen vádat sem tudtak bizonyítani." [252] [253]
- Fok Balázs - kislányverő gátlástalan zsidó Így kér bocsánatot
- Fónagy János - cionista Fidesz-politikus, kétévesen "holokauszttúlélő" volt
- Forró Tamás - riporter, vállalkozó, érintett volt a Kulcsár-ügyben, másfél év felfüggesztettet kapott
- Földesi-Szabó László - kiemelkedően közhasznú alapítvány élén folytatott gazdasági tevékenységet, adócsaló
- Zvi Frank - ingatlanos izraeli üzletember, Club Aliga
- Fröhlich Róbert - főrabbi a magyar nép hadseregében
- Fürst György - hűtlen kezeléssel gyanúsított terézvárosi alpolgármester
- Gál György - köztörvényes politikus, panamában vett részt
- Gálvölgyi János - magyarellenes műsorokban szereplő zsidó "színész"
- Uri Geller - hírhedt előadóművész, szélhámos
- Gerő András - szélsőséges, antifasiszta történész, Gerő Ernő unokaöccse
- Geszti Péter - magyarellenes, SZDSZ-es kötődésű énekes, az álmagyar Nemzeti Vágta alapítója
- Glatz Ferenc - az MTA volt magyargyalázó elnöke "A magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást." (A magyarok krónikája) "Ezek
a primitív hordák, akiknél a gyermek és nőgyilkosság régi tradíció,
görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén a sokkal
műveltebb szláv törzsek szavait lopták el..." (2007. augusztus 20., Duna TV) [254]
- Göncz Kinga - hivatalában is magyarellenes külügyminiszter, Göncz Árpád lánya
- Gordon Gábor az Élet Menete alapítója, holokausztiparos
- Gréczy Zsolt - szélsőségesen baloldali, antifasiszta újságíró, Gyurcsány utolsó csatlósa
- Gusztos Péter - magyarellenes, Prohászka Ottokárt gyalázó SZDSZ-politikus
- Gyárfás Tamás - szefárd zsidó sportriporter, NOB-alelnök, a Nap-Kelte producere
- Hack Péter - Hit Gyülekezete szektás, a holokauszttagadást tiltó törvényt támogató SZDSZ-es politikus
- Hagyó Miklós - korrupt, tolvaj főpolgármester-helyettes
- Hajós András - magyarellenes műsorokban szereplő énekes
- Halák László - a MÚOSZ cionista vezetője
- Hanti Vilmos - a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke
- Haraszti Miklós - cionista SZDSZ-alapító
- Harsányi László - a Holokauszt Központ igazgatója
- Havas Szófia - kommunista MSZP politikus, kórházvezető, ellenforradalomnak tartja 56-ot, rokona a pufajkás Horn Gyulának "Én
például 1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a
börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon
forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztolyokkal köröző
fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944-ben zsidókra
vadászva." [255]
- Hegedűs Zsuzsa - álmagyar szociológus, Orbán Viktor tanácsadója
- Hell István - magyarellenes, cigányfajvédő újságíró
- Heller Ágnes
- korrupt kommunista "filozófus" "A zsidók esetében a nácizmus nem az
„ellenséget" akarta kiirtani, ahogy a Szovjetunió, hanem egy népet,
amely ráadásul a monoteizmus hagyományainak a megtestesítője. A
holokauszt valójában Isten elleni harc volt. (...) Ezért tehát a kettő
(kommunizmus és "nácizmus" - a szerk.) nem összehasonlítható egymással."
[256]
- Helmeczy László - ügyvéd, Fidesz-képviselő, a Centrum Párt alapító tagja, alelnöke, MDF és Együtt-PM✡-jelölt,
az MLSZ alelnöke (!), a "cigánygyilkosságok" egyik sértettjének
képviselője, a Hír TV kapcsán keveredett büntetőügybe, büntetlen
- Heltai Péter - romániai besúgó
- Hernádi Judit - magyarellenes műsorokban szereplő zsidó színésznő
- Hesz Máté - hírhedten agresszív, magyarellenes akcióban részt vett vízilabdázó
- Hiller István - a kommunista gyilkos Ságvári Endrét
méltató MSZP politikus "(Ságvári) akkor sem adta meg magát, akkor sem
adta fel a harcot, amikor 60 évvel ezelőtt csendőrök törtek rá" "szükség
van az emlékezésre. Szükség van arra, hogy tudjuk, a fasiszta elnyomás
veszélye ellen kötelességünk harcolni. Mindenáron." "a felejtés
életveszélyes. A felejtés erőt adhat azoknak, akik Ságvári gyilkosait
fel akarják menteni. Azoknak, akik a nyilasok rémtetteit ma plakátokra
festik." "nem felejtjük Ságvárit és nem felejtjük azokat az egykori
ifjakat, akik mellette harcoltak. Büszkén vállaljuk velük a közösséget."
- Horn Gábor
- magyarellenes SZDSZ-es politikus "Higgyék el, fontosabb az, hogy mi
lesz az SZDSZ-szel annál, hogy mi lesz ezzel az országgal. És ezt nagyon
őszintén mondom." [257]
- Horváth Csaba - túlzottan zsidóbarát MSZP-politikus
- Horváthné Fekszi Márta - büntetőügyekbe keveredett zsidó államtitkár
- Hunvald György - volt VII. kerületi polgármester, panamával foglalkozott, az MTK elnöke
- Iványi Gábor - "keresztény" lelkész (a Turul:) "dülledt szemű mesebeli tojószárnyas" (a jobbikos kereszt:) "tűzifa és nem krisztuskereszt"
- Juszt László
- szélsőségesen baloldali újságíró, pénzbüntetésre és fegyverei
elkobzására ítélték az egyébként az igazság bajnokaként tetszelgő
Jusztot, mert 2002-ben lelőtt egy nyulat és egy őzet [258]
- Kaiser Ede - bűnöző
- Kapolyi László - a privatizációból meggazdagodott milliárdos üzletember
- Karsai László - holokausztiparos történész, Karsai Elek fia.
- Keleti Györgyi - bolsevista környezetből jövő pornó bűnöző
- Kende Péter - szélsőbaloldali szociológus, aki még a Szögi Lajost agyonverő cigányokat is védte, rendkívül rosszindulatú [259] [260] [261]
- Kenedi János - kontraszelektált történész, nem zárható ki, hogy besúgók, ügynökök aktáit semmisítette meg jó zsidó szokás szerint
- Kertész Ákos - magyarellenes újságíró [262]
- Kertész Imre
- magyartalanságáról, tehetségtelenségéről ismert "író", aki pusztán
azért kapott Nobel-díjat, mert a "holokauszt"-ról írt, sokak szerint
ellopta 56-ban emigrált barátja művét, amiből évekig megélt
- Kis János
- a nemzetvesztő SZDSZ első elnöke, "filozófus", a címervitában azt
mondta, felőle akár micisapka is lehet a címer, csak döntsék el végre
- Kóka János - gazdag, kétes üzletember, vezető SZDSZ-politikus
- Koltai Gábor - büntetőügyekbe keveredett filmrendező, Koltai Róbert fia
- Koltai Lajos - operatőr, rendező, holokausztiparos (Sorstalanság)
- Komoróczy Géza - magyargyalázó "történész"
- Konrád György - magyarellenes író, a külföldön a magyarokról terjesztett valótlanságairól hírhedt, besúgta saját sógorát
- Kornis Mihály
- zsidó író, híres mondása: "mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket,
mint ti minket", továbbá sokan neki tulajdonítják egymás lezsidózását Spiró Györggyel, és az emlékezetes medencés jelenetet
- Kőszeg Ferenc - az SZDSZ alapító tagja, a "jogvédő" Magyar Helsinki Bizottság elnöke
- Kovács Lajos - a Főtáv Zrt. hűtlen kezeléssel és csalással vádolt volt vezérigazgatója
- Kovács László
- kommunista, szélsőségesen magyarellenes, szabados magánéletű
külügyminiszter, a "23 millió román"-ozásról híresült el "Azt mondja,
hogy mi 23 millió román munkavállalóval riogattuk az országot. Soha nem
mondtuk azt, hogy 23 millió román munkavállaló fog idejönni, a
csecsemőkre soha nem gondoltunk." [263]
- Köves Slomo - cionista, ortodox zsidó rabbi
- Naftali Kraus - rasszista zsidó író, újságíró, Izraelben él [264]
- Krausz István - a MAZSIHISZ egykori alelnöke, piti tolvaj
- Krausz Tamás - kommunista történész, relativizálja a kommunizmus bűneit
- Kulcsár Attila - hírhedt sikkasztó álbróker
- Kuncze Gábor
- a magyarellenes SZDSZ egykori vezetője, aki a rendőrök által brutális
összevert Révész Máriuszon gúnyolódott, a 'megélhetési bűnözés'
kifejezés megalkotója, az 1997-es METÉSZ (gazda)tüntetést törvénytelenül
verette szét brutálisan (öregasszonyokat húztak végig a földön),
hivatala idején adott igazolást a Belügy egy Ausztráliában élő ÁVH-s
gyilkosnak, hogy az ÁVH nem kínzott embereket. ...és olyan mély
letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy
legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik...
- Kunos Péter - sikkasztó sakkozó
- Lázár János - agresszív szefárd zsidó, álmagyar Fidesz-politikus
- Lendvai Ildikó - kommunista cenzor, magyarellenes MSZP politikus, cenzorként betiltotta a Tiszatáj c. irodalmi lapot
- Paul Lendvai- magyargyűlölő és rágalmazó, Ausztriában élő újságíró, önként lett besúgó
- Lomniczi Zoltán - cionista jogász, a gazdaállam Legfelsőbb Bíróságának elnöke is volt
- Magyar Bálint - a nyíltan magyarellenes SZDSZ egykori vezetője, megpróbálta tönkretenni a magyar oktatásügyet
- Magyar György - ügyvéd, rendszeresen aljas bűnözőket véd
- Majsai Tamás
- református lelkész "El lehet temetni példának okáért a "náci"
Horthyt, kísérgetni lehet István király tetemcafatját és soha nem
használt tökfedőjét, kongatni lehet a vészharangot különféle
nemzetszaporulati ügyekben vagy mondjuk eutanázia- (veszélyben az utolsó
kenet!) és hálószobakérdésekben."
- Martonyi János - revízióellenes zsidó külügyminiszter Magyarországon, állítólagos Bilderberg-tag (a zsidó világkormány tagja)
- Mécs Imre - kaméleon jellemű SZDSZ-es, majd MSZP-s politikus, miután az MSZP jogelődje halálraítélte
- Medgyessy Péter - országeladósító miniszterelnök
- Mesterházy Attila - az MSZP Izrael-barát elnöke
- Mészáros Tamás
- újságíró, 1971-ben többrendbeli lopásért 6 hónap börtönbüntetésre
ítélték, de közkegyelemben részesült zsidósága (hivatalosan kóros tudati
állapota) miatt. Ahova csak a Televízió forgatócsoportjával ment,
mindenhonnan ellopott valamit (Szász Endrétől, a Mátyás-templomból, a
Derkovits-teremből, stb.). [265] [266]
- Moldova György - kommunista író, aki tagadja Kádár és a kommunizmus bűneit [267]
- Molnár Csaba - MSZP, majd DK-politikus "2006-ban egy feldühödött, eszement csőcselék megpróbálta széjjelverni Budapest belvárosát." (a 2006-os rendőrterrorról) [268]
- Nádas Péter
- magyarellenes író "...(az őszödi hazugságbeszéd) az én véleményem
szerint nagyszerű beszéd, a retorika egyik csúcsa - beleszámítva az
összes nem szalonképes kifejezéseket, amelyeket nem neveznék se
obszcénnek, se trágárnak, egyszerűen azért nem, mert a helyükön vannak.
(...) Bizonyos érzéketlenséget mutatott, amely demokratikus politikus
számára nem azért nem megengedhető, mert morálisan nem elfogadható, mert
mindenki úgy hazudik, ahogy akar, mindenki a saját hazugságáért maga
felelős." "A magyar állam nem egyszerűen csak egy csődöt került el, a
magyar állam már nem létezik"
- Németh Péter - szélsőbaloldali újságíró, Gyurcsányék egyik kedvence
- Németh Sándor - a Hit Gyülekezete zsidóimádó szekta vezetője, zsidó propagandista
- Noé Krisztina - antifasiszta "író", feljelentette a Magyar Szigetet
- Aliza Bin Noun Izrael cionista nagykövete Törvénnyel fojtani el az igazságot
- Novák Attila - a Magyarországi Cionista Szövetség elnöke
- Oberlander Baruch - ortodox haszid zsidó vallási vezető, a Chabad-Lubavics irányzat magyarországi megteremtője és vezetője
- Juli Ofer - izraeli ingatlannal foglalkozó üzletember, Gresham-palota botrány [269]
- Ormos Mária - kommunista történész
- Paizs Miklós - hírhedt zsidó művész "a fattyú házasságon kívüli gyermeket jelent, Jézus az egy zsidó fattyú volt, ilyen egyszerű, nem?" [270]
- Para-Kovács Imre - magyarellenes újságíró, cigányfajvédő
- Pető Iván- SZDSZ politikus, igazságtétel-ellenes, nyíltan kommunista bűnösöket védett a rendszerváltás idején, többek között apját, Pető László
ávóst, akinek ÁVH alezredesi címe helyett raktári osztályvezetőt
diktált be a Parlamenti Almanach évkönyvébe "a demokratikus
berendezkedésű államokban ilyen kérdés nem létezik, utólagos
igazságtétel"
- Pokorni Zoltán- fideszes politikus, a holokauszt emléknap megálmodója
- Princz Gábor - bűnöző, a Postabank egykori vezérigazgatója
- Rácz Károly - alias Terry Black, transzvesztita művész, MSZP
- Rajk László - építész, SZDSZ-politikus, apja a gyilkos Rajk László belügyminiszter volt
- Regős Péter - a magyar zsidók világszövetségének szóvivője, patologikus magyargyűlölő "Szerintem
a magyar az egy alacsonyabbrendü faj. Igérem, hogy ahol csak tehetem,
életem minden területén ártani fogok és akarok Önöknek."
- Rejtő E. Tibor - bankár, a Kulcsár-ügyben felmentették [271] [272]
- Rényi-Vámos Krisztina - A Budapest Airport volt jogi igazgatója, feltehetőleg bűnöző.
- Rogán Antal - álmagyar, holokausztozó Fidesz politikus, Jobbik-ellenes
- Sándor Klára - egykori magyarellenes SZDSZ-es politikus
- Sas József - adócsaló színházigazgató
- Schiff András
- magyarellenes zongorista, Magyarországot náciként állítja be
külföldön, ahogy sok más balliberális zsidó "Öngyilkosság lenne
hazamennem, oda, ahol le akarják vágni a kezemet. (sic!)" "A
kormányzattal szemben csak a szélsőségesek jelentenek alternatívát, ami
viszont a hitlerizmus felé vezető út, szóval sok sikert hozzá. Az
emberek persze azt mondják, ugyan már, közel sem olyan rossz a helyzet,
mint Hitler Németországában. Jó, legyen nekik: gázkamrák tényleg
nincsenek." [273]
- Schiffer András -*1971, a zsidópárt (LMP) elnöke, a magyarellenes, cigány-, zsidó- és bűnözővédő TASZ egyik vezetője, dédapja a nemzetgyilkos Szakasits Árpád✡. 1989-ben tagja a Gyurcsány Ferenc vezette kommunista Új Nemzedék Mozgalomnak, majd az Ijfú Szocialisták mozgalmának megalapítója. "(Ságvári Endre) Életét adta Magyarország függetlenségéért." [274]
- Simor András - az MNB (a gazdaállam nemzeti bankja) volt elnöke, MSZP közeli pénzügyi machinációk zsidó szereplője, magyarellenes "A devizahiteleseket nem lenne helyes megmenteni, mert a magyaroknak végre meg kell tanulniuk, hogy nincs ingyen ebéd."
- Sólyom László államelnök - volt államelnök, zsidó érdekek képviselője, aláírta a holokauszttagadás-törvényt
- Soros György - tőzsdei spekuláns
- Spiró György - magát írónak képzelő degenerált, magyargyűlölő és gúnyoló
- Steiner Pál - cionista politikus
- Stohl András - drogos színész, köztörvényes karambolózó, 10 hónapot kapott
- Suchman Tamás - mélyzsidó MSZP-politikus, volt privatizációs miniszter őrjöng
- Surányi György - a Magyar Nemzeti Bank volt zsidó elnöke
- Szabó György
- cionista Fidesz politikus, magyar-izraeli kettős állampolgár, a
Hollán Ernő utcai magyarellenes tüntetés szervezője, a Mazsök elnöke [275] [276]
- Szabó Zoltán - az MSZP zsidó politikusa
- Szabó István - filmrendező, holokausztiparos, volt besúgó "Életem legbátrabb, legvakmerőbb cselekedete volt az állambiztonsági munka."
- Szegedi Csanád
- a nemzeti radikális párt alelnöke volt, majd kiderült, hogy zsidó,
amit letagadott, kirúgták a pártból, és szélsőségesen zsidópárti lett,
felvette a zsidó vallást, még körül is metéltette magát
- Szekeres Imre - az MSZP-vezetés sötét figurája, nyíltan alkoholista
- Székely Gábor - Szerencsejáték Zrt. gyanús vezérigazgatója
- Székely Péter - a Magyar Kommunista Munkáspárt főpolgármester-jelöltje, Székely Gábor fia
- Székhelyi József - zsidó színész, a Himnuszt gyalázta 2005-ben SZDSZ-gyűlésen
- Sziebert György - a BKV volt jogi igazgatója, feltehetőleg korrupt bűnöző
- Szigeti Péter - kommunista OVB elnök, a 2010-es választási botrány felelőse, a tömeggyilkos Che Guevara tisztelője
- Szilvásy György - obskúrus titkosszolgálati miniszter
- Tamás Gáspár Miklós
- kommunista-anarchista filozófus, magyarellenes, Ságvári Endre
judeokommunista csendőrgyilkosról: "Polgárháborús konfliktusban halt
hősi halált - s ebben a polgárháborúban neki és szövetségeseinek volt
igazuk, nem pedig a kollaboránsok csendőrségének."
- Toepler Zoltán - deviáns, állatkínzó rendező
- Tátrai Miklós - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatója
- Tóta W. Árpád- obszcén, magyargyűlölő újságíró, Index
- Tölgyessy Péter - az SZDSZ ex-elnöke
- Uj Péter - zsindexes újságíró [277]
- Ungár Klára - a magyarellenes SZDSZ egykori tagja, homoszexuális, antifasiszta
- Ungvári Tamás - szélsőséges, cionista író
- Ungváry Krisztián - Holokausztállító történész
- Ungváry Rudolf - magyarellenes író, Ungváry Krisztián apja "A kurva anyját annak, aki az én magyarságomat kétségbe meri vonni!"
- Vágó István - obskúrus, SZDSZ-es kötődésű műsorvezető
- Vámos György - *1954, "kereskedő", 1990 után Ausztriában Jörg Haider
radikális jobboldali Osztrák Szabadságpártjának tagja, Fidesz-közeli
újságíró, műsorvezető (Magyar Hírlap, Echo TV), Mazsihisz-alkalmazott
(amikor nem a Mazsihiszt szidja), a KDNP Izraelita Műhelyének
megalapítója, tipikus zsidó "jellem" [278]
- Varga Tamás - a Fidesz volt gazdasági tanácsadója, milliárdos csalásért 3 évet kapott, Hollandiába menekült, majd sokáig ott élt
- Vári György - cionista, magyarellenes újságíró, blogger
- Várszegi Gábor - zsidó milliárdos, MTK-tulajdonos
- Vásárhelyi Mária - magyarellenes szociológus "lámpaernyő"
- Veres János - köztudottan erőszakos egykori pénzügyminiszter lefejeli a kamerát fenyegetőzik
- Vermes Péter
- hírhedt nemzetközi csaló, szélhámos, a Batthyány Társaság elnöke,
több elfogatóparancs van érvényben ellene, jelenleg Izraelben él,
tipikus zsidóbűnöző [279]
- Vértes András - a GKI gyanús zsidó elnöke [280]
- Vince Mátyás - az MTI zsidó elnöke
- Ron Werber - izraeli választási tanácsadó, az MSZP kampányfőnöke, a 2002-es negatív kampány kitervelője
- Wieszt János - korrupt politikus
Zsidó bűnök
Rituális gyilkosságok
Az általában felsorolt eseteknek kb. egy tizede szerepel az alanti listán (nagy részük gyerekgyilkosság)
Mikor
| Hol
| Gyilkosság
|
414
| Inmesztár
| Részeg zsidók keresztre feszítenek egy gyereket
|
1144
| Norwich
| A tizenkét éves William rituális meggyilkolása pészahkor
|
1168
| Gloucester
| (Szent) Harold rituális meggyilkolása
|
1181
| Bury St Edmunds, Suffolk
| A fiatal (Szent) Robert rituális meggyilkolása
|
1235
| Fulda
| Gyerekek
|
1255
| Lincoln
| A kilencéves (Szent) Hugh rituális megölése
|
1285
| München
| Két gyerek vérét lecsapolják
|
1475
| Trient
| A 29 hónapos Simon
megölése pészahkor. A gyilkosok Sámuel zsidó, ennek fiai Izrael és
Mózes, Mózes fiai Moher és Bonaventura. A gyereket tűkkel szurkálják,
nyakából, karjából és combjából darabokat vágnak ki, vérét egy edénybe
eresztik. A haldokló testet kifeszítve tartják, a keresztre feszítéshez
hasonlóan. Vallatáskor azt mondták: bármikor meg lehet egy gyereket
ölni és a vérét venni, azonban Istennek kedvesebb, ha ezt húsvét
környékén teszik. Szükséges , hogy a gyereket megkínozzák és
megfeszítsék, különben nem hatásos a vére.
|
1494
| Nagyszombat
| Egy kisfiú ereit felvágják, a hullát feldarabolva elássák
|
1529
| Bazin, Pozsony megye
| Meilinger György fiát elrabolják, vérét tollszárral kiszívják, meggyilkolják,
|
1569
| Witow, Lengyelország
| Egy zsidó, Jakob von Lezyka megveszi egy özvegyasszony kétéves gyerekét és kegyetlen módon meggyilkolja
|
1840 február 5
| Damaszkusz
| P. Sardegna Tamás, kapucinus atya megölése
|
1882 április 1
| Tiszaeszlár
| A 13 éves Solymosi Eszter rituális meggyilkolása
|
1899
| Polna, Csehország
| Hülsner Lipót zsidó zsibárus megöli Hruza Ágnes 19 éves fiatal
nőt, vérét lecsapolják, Halálra ítélik, a zsidó sajtó új tárgyalást
követel ki, ahol kiderül, hogy 1898 július 17-én már ugyanígy megölt egy
Klima Mária nevű lányt. Halálra ítélik, ezt életfogytiglanira
változtatják, és 9 év múlva a zsidók kihozzák a börtönből a kétszeres
gyilkost.
|
1910
| Shiraz, Irán
| Gyerekek
|
1912
| Oroszország
| Mendel Beljiszt azzal vádolják, hogy a 12-éves Andrej Rurcsinszkijt megölte egy rituális vallási szertartáson. [281]
|
1932
| Paderborn, Németország
| Megölnek és földarabolnak egy Kaspar Maria nevű kisleányt
|
1946 május 22
| Kunmadaras
| A tömeg bizonyítva látta, hogy zsidók kolbászt csináltak
keresztény gyerekekből. Emellett éppen a helyi tanító ellen folyt a
zsidó népbíróság terrorpere. A tömeg 3 zsidót megölt, 15-öt
megsebesített. A zsidók bosszúból első fokon a 3 fő tettest halálra
ítélik, 56 személyt 2 évtől életfogytig tartó kényszermunkára ítélik. A
végső ítélet: egy személy életfogytiglani fegyház, egy személy két és
fél év, egy személyt fölmentenek, a további 56 személyt pedig 5 hónaptól
nyolc évig tartó fegyházra ítéli el a zsidó terrorbíróság. [282]
|
1998 április 1
| Körmend
| Megölnek egy Zsófi nevű kislányt egy bérházban. Letartóztatnak
egy tanúnak jelentkező Tánczos Gábor nevű fiatalembert, akiből kétséges
módszerekkel az előzetesben csikarnak ki "vallomásokat". A fiatalembert
10 évre leültetik. A valódi tettest máig sem derítették ki, a
gyilkosság módja egyezik a zsidó gyilkolási móddal, azaz átvágták a
torkát, és a gyilkosság idején a városban sok idegenből jött haszid
zsidó tartózkodott, akik aztán el is távoztak onnan. [283] [284] [285] [286]
|
Kútmérgezés, szentséggyalázás
Mikor
| Hol
| Akció
|
1333
| A bodeni tó mellett Kostnitzban
| Kútmérgezés
|
1305
| Korneuburg
| Két zsidót ítéltek halálra a szent ostya meggyalázása miatt.
Ekkor Zerklinus nevű zsidó ugyanis egy buta napszámossal karácsonykor
ellopatott egy szent ostyát; a napszámos megáldozott, de rögtön kiköpte a
szentséget s elvitte a zsidónak, amiért 3 forintot és egy új ruhát
kapott. A zsidó eldugta a szent ostyát és három éven keresztül minden
nap meggyalázta egy Áron nevű zsidó társaságában. A napszámosnak később
őrjítő lelkifurdalása támadt s följelentette a két zsidót. Így kerültek a
máglyára.
|
1345
| Elzász
| Kútmérgezés
|
1369
| Brüsszel
| Egy Jonathán nevű gazdag zsidó egy Louvain János nevű
kikeresztelkedett zsidónak 500 tallért adott, hogy neki egy konszekrált
ostyát lopjon. A szent ostyákat ott is összeszurkálták a zsidók és több
kiváló történetíró könyve szerint vércseppek jelentek meg a szúrások
helyén. A művek idézését helyszűke miatt mellőznünk kell.
|
1420
| Bécs és Enns
| Négy szent ostyát ellopattak, összeszurkáltak, tűzbe dobtak és azt a keresztényt, akivel a lopást elkövettették, megölték.
|
1640
| Boroszló
| Az elvetemült sekrestyéssel 30 ezüstért több szent ostyát lopattak ki a tabernákulumból, és azokat undokul meggyalázták.
|
1919
| Budapest
| Zsidók átkozzák, gúnyolják és leköpik a szentséget a körmeneten
|
2000
| Budapest
| Zsidó fiatalok keresztet fűrészelnek a Felvonulási téren, helyére vörös csillagot rajzolnak.
|
Háborúk, forradalmak, uzsora, gyilkosságok, népirtások, nemzsidók üldözése
- Oszarsziph (későbbi nevén Mózes) héliopoliszi pap felkelése a kivetett leprások és nyomorékok élén Egyiptomban a hükszoszokkal szövetkezve - i.e. 14. század, III. Amenhotep fáraó kiűzi őket Egyiptomból (forrás: Manethón)
- Az antiszemitizmus, zsidógyűlölet megteremtése és elterjesztése
- a zsidó nép kialakulása pillanatától napjainkig tart a zsidók tettei
következményeként, ami számos zsidóellenes atrocitást eredményezett,
melyek azonban eltörpülnek a zsidó bűnök mellett
- Uzsorakölcsönzés, adóbehajtás, pénzváltás az ókortól kezdve napjainkig – az uzsorázást szinte csak a zsidók űzik
- Rabszolgakereskedelem – a zsidók minden időben jelentősen
kivették részüket a rabszolgakereskedelemből, nem zsidó rabszolgákat
adtak-vettek, egyeseket zsidó hitre kényszerítették közülük
- A zsidók a világ számos országába betelepülnek az idők
folyamán, ha kedvezőbbek a feltételek, akkor továbbállnak – idővel
szinte minden fejlettebb országot megkaparintanak
- Jójákim júdai király fellázad Babilon ellen az egyiptomi segítségben reménykedve - kb. i.e. 600, Nabukodonozor
beveszi Jeruzsálemet (i.e. 597), a zsidó királyt, a júdai elitet és kb.
10 000 zsidót Babilonba deportáltat, kifosztja a templomot
- Zedekiás júdai király lázadása Babilon
ellen - kb. i.e. 590, Nabukodonozor i.e. 586-ban beveszi Jeruzsálemet, a
várost nagyrészt lerombolja Salamon templomával együtt, nagyon sok
zsidót Babilonba hurcol, Júda Babilon tartománya lesz Yehud Medinata
néven
- Gedáliás
zsidó bábkirályt megölik a zsidók és lázadásokat folytatnak - i.e. 582
és környéke, Nabukodonozor újabb deportálásokat hajt végre, Júda
tartományi státuszát is megszünteti
- 50 000 zsidó visszatér a "babiloni fogság"-ból Júdába a Babilont elfoglaló Nagy Kürosz perzsa király engedélyével - i.e. 538
- Perzsa holokauszt - i.e. 485 és 465 között, 75 000 áldozat, akiket a zsidók öltek meg különböző városokban, és amit minden évben megünnepelnek púrimkor
- Az egyiptomi Elephantiné szigetén bárányokat áldoznak a zsidók,
miközben az egyiptomiak Hnum kosistenének a központi szentélye is ott
állt – i.e. 410, az egyiptomiak felforgatják a zsidó templomot, a zsidók
megöletik a helyőrség vezetőjét
- Makkabeus-felkelés - i.e. 167-164, a zsidók nem fogadták el a görög, nem az ellenségeskedésre épülő vallást, ezért fellázadtak
- Vérengzés a Jambri fiai
nevű törzs menyegzőjén – kb. i. e. 160, a zsidók bosszúból mindenkit
(300 embert) megölnek és kirabolnak egy menyegzőn a Makkabeus-felkelés
idején
- I. Démétriosz Szótér szeleukida király meggyilkolása – i. e. 150, Alexandrosz Balasz imposztor a zsidók támogatásával ölte meg Démétrioszt
- A zsidók a trónkövetelő Diodotosz Trüphont támogatják II. Démétriosz szeleukida királlyal szemben, cserébe önállóságot kapnak – kb. i.e. 145
- A zsidók elfoglalják Ashkelont, Gazát és Beth-zurt – kb. 145
- A Hasmoneus Királyság megalapítása – i. e. 140, a makkabeus Simon Tasszi alapítja meg a Makkabeus-felkelés után (i. e. 37-ig állt fenn)
- Simon júdeai királyt meggyilkoltatja saját veje – i.e. 135
- János Hürkanosz júdeai király hódításai Szíriában, kihasználva a Szeleukida Birodalom pártusokkal szembeni vereségét – kb. i.e. 129
- János Hürkanosz júdeai király elfoglalja Samariát – i.e. 113, a samariaiakat rabszolgasorba vetik
- János Hürkanosz júdeai király idumeus és transzjordániai területeket foglal el – i.e. 110, zsidó hitre kényszerítik a legyőzötteket
- Alexandrosz Janneusz
júdeai király elfoglalja az egész partszakaszt, Galileát,
Nyugat-Samariát, Észak-Transzjordániát, és egy év ostrom után Gázát –
kb. i.e. 100
- Alexandrosz Janneusz III. Kleopátrát támogatja fiával, IX. Ptolemaiosz egyiptomi királlyal szemben – kb. i.e. 100, IX. Ptolemaiosz a Jordán menti csatában vereséget mér rá
- Nabateus-zsidó háború – kb. i.e. 95, a nabateusok királya, I. Obodasz legyőzi a zsidókat, és visszaszerzi elrabolt területeit
- Zsidó polgárháború Alexandrosz Janneusz júdeai király idején – kb. i. e. 95, 6 évig tartott és 50 000 zsidó halt meg. III. Démétriosz
szeleukida királytól is segítséget kértek a lázadók, de végül mégis a
zsidó királyt támogatták. Janneusz 800 lázadót feszíttetett keresztre,
miután családjukat megölte.
- Trónharcok II. Hürkanosz és II. Arisztobulosz között – i.e. 67-63, a rómaiak bevonulnak, és elfoglalják Júdeát
- II. Antigonosz utolsó zsidó király Róma-ellenes lázadása és uralkodása – i.e. 42-37
- Jézus meggyilkolása - kb. i.u. 33, a zsidók keresztre feszítették-feszíttették Jézus Krisztust
- Nero keresztényüldözése - kb. i. u. 64-68, felesége, a zsidó hitre áttért, prozelita Poppea (és annak zsidó tanácsadói) ösztönzésére Nero császár a keresztényeket vádolja meg a római tűzvész okozásával, és üldözi, irtja őket, ekkor hal meg Szent Pál és Szent Péter is [287] [288] [289] [290] [291]
- Pál apostol kivégzése - i. u. 64
- Szent Péter keresztre feszítése - i. u. 67
- Zsidó-görög összecsapások Alexandriában - i.u. 68
- Első zsidó háború
- i.u. 66-70, kb. 1 millió áldozat, a zsidók három pártra szakadtak,
egymással is kegyetlenkedtek sok rémtettet elkövetve, és még vereségük
előtt is fölényeskedtek a rómaiakkal szemben
- Jonathan, a takács lázadása Cyrenében - i.u. 73
- Az alexandriai zsidók az i.e. 4. századi Abderai Hekataiosz nevében meghamisított művet adnak ki a zsidók történetéről - ezt később a zsidó Josephus Flavius✡ is felhasználja
- Kitosz háború
(római-zsidó háború) - 115-117, a zsidók a Római Birodalom különböző
pontjain (Ciprus, Cyrene, Alexandria, etc.) egyszerre kezdtek
vérengzésbe a nem zsidó lakossággal szemben, legalább fél milliót
megöltek
- Cyrenei népirtás
- (ma Líbia) i.u. 116, 220 000 áldozat, a zsidók megették áldozataik
húsát, megitták vérüket és beleiket övként magukra tekerték Dio Cassius szerint
- Ciprusi holokauszt
– i.u. 117, 240 000 áldozat, a világ egyik legszörnyűbb holokausztja a
többségbe került zsidó lakosság részvételével, a zsidók elkezdték
kiirtani Ciprus nem zsidó lakosságát
- Bar Kohba-lázadás
(második - vagy harmadik - zsidó háború) - 132-35, kb. 600 000 áldozat,
a hamis Messiás, Bar-Kohba vezetésével a zsidók fellázadtak Róma ellen
- Keresztényüldözések Perzsiában - kb. 337-343, a zsidó II. Sápúr szászánida király dupla adót vet ki a keresztényekre, és megölet kb. 10 000-et, köztük több mint száz püspököt
- A 351-52-es zsidó felkelés - a felkelést a zsidók egybekötötték a nem zsidók meggyilkolásával, Flavius Constatius Gallus császár leverte őket, több várost leromboltak a rómaiak, több ezer zsidót kivégeznek [292]
- A 414-es alexandriai atrocitások - éjszaka megöltek néhány keresztényt a zsidók, a zsidókat kiűzik
- Első szamaritánus felkelés - 484, Bizánc, Samaria. Mint általában, a keresztények ellen is irányult.
- Második szamaritánus felkelés - 495
- Jemeni keresztényüldözés - kb. 518-525, a zsidó Dhu Nuwas jemeni király üldözte a keresztényeket, többek között Najranban szadista módszerekkel megöletett kb. 20 000-et
- Harmadik szamaritánus felkelés - 529-530, ez a legerőszakosabb felkelésük, sok keresztényt megöltek a zsidó-szamaritánusok
- Negyedik szamaritánus felkelés - 556, a zsidókkal szövetkezve sok keresztényt megöltek
- Zsidó lázongás Antiochiában - 610, különösen szadista módon gyilkolják meg II. Anasztáz pátriárkát és sok keresztényt
- A 613-as zsidó felkelés és megszállás a Bizánci Birodalomban - kb. 613-627, a helyi zsidók Bizáncot elárulva, a perzsákat segítve elfoglalták Palesztinát
- Jeruzsálemi népirtás
– 614, a zsidók Chosroes perzsa királytól Jeruzsálem elfoglalása után
potom áron kb. 90 ezer keresztény foglyot vesznek, és mindet kegyetlenül
lemészárolják.
- A zsidó Banú Qaynuqa törzs megszegi a Mohameddel kötött megállapodást - 624, Medina, kiűzik őket
- A zsidó Banú Nadir törzs is megszegi a Mohameddel kötött megállapodást - 625, Medina, őket is kiűzik
- Árok-csata - 627, a zsidó Banú Nadir törzs több arab törzzsel együtt Medina és Mohamed ellen vonul, a medinai zsidó Banú Qurayza törzs pedig elárulja Mohamedet a csatában, 700 zsidót lefejeznek
- Khaibari csata - 629, a zsidó Banú Nadir törzs arab szövetségeseivel utoljára harcol Mohamed ellen, a zsidók ismét vereséget szenvednek
- Mohamedet megmérgezi egy zsidó nő, Zaynab Bint al-Harith a khaibari csata után bosszúból, ezért hal meg Mohamed 3 évvel később - 629, Jézus mellett tehát valószínűleg Mohamedet is zsidók ölték meg [293]
- Az elűzött zsidók csatlakoznak Hilderic gróf Wamba nyugati gót király elleni felkeléséhez – 672
- Ibéria mór elfoglalásakor a zsidók a mórok oldalára álltak a
gótokkal szemben, a városok (így Toledo) kapuit is megnyitották előttük –
711-től
- A zsidók európai keresztény rabszolgákat adnak el a muszlimok által elfoglalt Ibériában (Al-Andaluszban) – 8-15. század
- A kazárok felveszik a zsidó vallást – 8-9. század, a kazárok leszármazottai alkotják a zsidóság 90%-át
- A kazárok kiterjesztik hatalmukat a krími gótok földjére – 787
- A kazárok felépítik Sarkelt a magyarok ellen – kb. 830
- A világ zsidósága a Kazár Birodalomba özönlik – 9-13. század
- A kabarok fellázadnak a kazárok ellen a zsidó vallás miatt, és a magyarokhoz menekülnek – 9. század
- A kazárok az úzokkal szövetkeznek a besenyők ellen, ezért a
besenyők nyugatra menekülnek, akik miatt a magyaroknak el kell hagyniuk
Etelközt – 9. század vége
- A kazárok elfoglalják Kijevet – 862
- Rusz-kazár csata – 913
- Rusz-kazár csata – 941
- A kazárok a Krímben pusztítanak, a gótok a ruszoktól kérnek segítséget – 962
- A ruszok és más népek súlyos csapást mérnek a Kazár
Birodalomra, mely zsugorodik és meggyengül – 965, elfoglalják Sarkelt,
pár évvel később lerombolják a fővárost, Itilt
- Bizánc és a Kijevi Fejedelemség újabb csapást mér a Kazár Birodalomra – 1016
- Joseph ibn Naghrela ténykedése Granadában – végül 1066 körül a nép megölte 4000 zsidóval együtt
- Hódító Vilmos behívja a zsidókat Britanniába – 1070
- A reconquista idején Ibériában a zsidók átálltak a keresztények oldalára, amikor azok már győzni látszottak
- II. Henrik
angol király elfoglalja Írországot a zsidók finanszírozásával – 1170,
ezzel megkezdődik Írország 800 éve tartó zsidó-angol megszállása,
terrorja, melynek több millió ír esik áldozatául
- Muhi csata - 1241, pénzügyi és morális züllesztés, és egy zsidó (Tikk vagy Tika úr) árulása a haditervről
- Pestisjárvány – 1347-53, a zsidók sok helyen mérgezték a
kutakat és terjesztették a járványt, Európa lakosságának harmada-fele
meghalt, világszerte kb. 100 millió áldozat
- Kasztíliai polgárháború - 1366-69, több 10 000 áldozat, a
zsidók nagy hatalomra tettek szert, és a királyt támogatták a nemesek
ellen
- A zsidók tevékenysége a késő középkori Franciaországban – a
zsidókat többször is kiűzték a 14. században, miután hatalmas uzsorát
szedtek Manecier de Vesoul és társai vezetésével, és pénzhamisításukkal rontották a pénzt
- A zsidók tevékenysége a középkori Spanyolországban - 14-15.
század, álkeresztényekként (marranusok) beépültek a legmagasabb körökbe
is, bomlasztottak, a végén a spanyolok kiutasítottak 200 000 zsidót
1492-ben
- Torquemada zsidó főinkvizítor rémuralma Spanyolországban - 1481-1498, sok 1000 máglyahalált halt áldozat (igaz, majdnem mind zsidó volt)
- Az 1514-es Dózsa György-féle parasztfelkelés kirobbantása – miután Szerencsés Imre elsikkasztja az eredetileg keresztes hadjáratra szánt pénzt, több 1000 áldozat
- A mohácsi vész - 1526, Szerencsés Imre zsidó kincstárnok ürítette ki a magyar államkasszát, így nem volt elegendő pénz a védekezésre
- 1526-ban a budai zsidók átálltak az ellenség oldalára, majd a
törökök elé siettek, és jelképesen átadták Szulejmánnak a város kulcsát
- Buda török elfoglalása után a zsidók visszaszivárognak a városba – 1541
- II. Szelim szultán elfoglalja Ciprust zsidó tanácsadója ösztönzésére - 1571
- Holland-portugál háború - 1588-1654, a zsidók a portugálok
ellen harcoltak, a portugálok győztek Amerikában, Afrikában, a hollandok
Ázsiában
- Tizenöt éves háború – 1591/93-1606, a zsidók a törökök oldalán harcoltak, azelőtt és azután is Buda összes ostromakor a zsidók a törökök oldalán álltak [294] [295]
- Az udvari zsidók intézményének létrejötte - a 16-17. századtól
sokszor egy-egy zsidó állt egyes európai államok uralkodói mögött,
segítették pénzügyileg [296]
- Rabszolgakereskedelem
Afrika és az USA között 1600-1800 között - több 10 millió, akár több
mint 100 millió halálos áldozat, kb. 11 millió életben maradt rabszolga,
a főbb rabszolga-kereskedők, mint mindig, most is a zsidók (pl. Aaron Lopez, Isaac da Costa, David Franks, Hayman Levy)
- Harmincéves háború - 1618-48, a 17. század világháborúja, zsidók finanszírozták, 8 millió áldozat [297]
- A zsidók a hollandok oldalán harcoltak a portugálok ellen Brazíliában - 1630-54, a zsidókat utána kiűzték
- A Whitehall Konferencia Angliában - 1655. december 4-18., az 1290-es Kiutasítási Rendelet után döntenek a zsidók visszaengedéséről. Manasse ben Izrael rabbi győzte meg leginkább Cromwellt [298] [299]
- A zsidók a törökök oldalán harcolnak a magyarok és keresztények
ellen Buda visszafoglalásakor – 1686, a zsidók mindig figyelmeztették a
törököket, hol fognak támadni a keresztények [300]
- III. Orániai Vilmos
a zsidók segítségével elfoglalja Angliát – 1688, a hollandiai zsidók
finanszírozták háborúit, pár évvel később létrejött a Bank of England, II. Jakab elmenekült
- Spanyol örökösödési háború – 1701-14, mindkét oldalról bizonyítottan zsidók finanszírozták, és gazdagodtak meg belőle
- A Rákóczi-szabadságharc
leverése – 1703-1711, sok zsidó a Habsburgok oldalán állt, zsidók
pénzelték a Habsburgokat, Magyarországnak nem sikerült függetlenné
válnia
- Joseph Süß Oppenheimer
tevékenysége Württembergben – kb. 1772-78, Oppenheimer és kompániája
befészkelte magát Württembergbe, ahol bűncselekményeket követtek el,
ezért a nép 1778-ban megölte őt
- 100 éven belül több mint egy millió zsidó vándorol be
Magyarországra, illetve szaporodik el a XIX. században (kb. 1770-1910),
megpecsételve Magyarország XX. századi sorsát
- Koalíciós háborúk - 1792-1815, Franciaország és számos európai állam között
- Napóleoni háborúk - az első világháború, 1799-1815, zsidók finanszírozták és mérhetetlen gazdagságra tettek szert, ők uszították Napóleonra
és finanszírozták Angliát, Ausztriát, a poroszokat, az oroszokat és
másokat, noha Napóleon egyenjogúsította a zsidókat - 3 500 000 áldozat,
ebből 1 millió francia
- Napóleon összehívja a Nagy Szanhedrint,
ahol a zsidók az egyenjogúsításért cserébe különböző ígéreteket
tesznek, pl. hogy asszimilálódnak és hazafiak lesznek, de ezt soha egyik
országban sem tartják be később - 1806. október 6-án hívta össze
először [301]
- 1806-ban Napóleon elfoglalja Hessent, ám a Rothschildok kimenekítik a zsidó vagyont
- Nathan Rothschild
Napóleon kontinentális zárlata idején a kontinensre irányuló
csempészetet folytat - 1806-14, miután Napóleon lezárta a kereskedelmet a
kontinens és Anglia között, a Rothschild-ház angliai vezetője és társai
zsidó módra csempészni kezdik az árukat Európába és magas áron eladják,
a Rothschildok tovább gazdagodnak
- Ágyúnaszád-háború - 1807-14, mivel Dánia-Norvégia semleges kívánt maradni a napóleoni háborúkban, Anglia megtámadta
- Félszigeti háború
- 1808-14, Franciaország és a zsidók által támogatott Nagy-Britannia,
Spanyolország és Portugália között Ibériában, a Rotschildok
Franciaországon keresztül csempészték az aranyat a brit hadseregnek
- 1812-es angol-amerikai háború - a Rothschildok ösztönzésére
Anglia megtámadta Amerikát, mivel az USA vezetői nem hosszabbították meg
a lejáró 20 éves szerződést az uzsorás Rothschild-bankkal [302]
- Napóleont Elba szigetére száműzik - 1814
- Bécsi kongresszus
- 1814-15, Oroszország megszerzi Finnországot és Lengyelországot,
Ausztria Lombardiát, Hollandia Belgiumot, Svédország Norvégiát, a
briteké Málta, a Jón-szigetek, Helgoland, létrejön a Szent Szövetség
(Ausztria, Oroszország, Poroszország), mely megállapodik a forradalmakba
beavatkozás jogában
- Waterlooi csata - Nathan Rothschild sokkal előbb értesül a
győzelemről, elad a londoni tőzsdén, majd fillérekért felvásárolja
Angliát - 1815
- Napóleon második és végső száműzetésbe kényszerítése Szent Ilona szigetére - 1815, ott halt meg 1821-ben
- Az Andrew Jackson
amerikai elnök elleni merénylet a zsidó bankárok megbízásából - 1835.
január 30., csodával határos módon a merénylő mindkét fegyvere
csütörtököt mond, az elnök egy év múlva kirúgja a zsidó bankokat
Amerikából [303] [304]
- Első ópiumháború - 1839-42, a zsidók irányította Anglia háborút
indít az ópiumpiacért, legyőzi Kínát, elfoglalja Hongkongot, ezután a
zsidók jelentős szerepet játszottak az ópiumkereskedelemben (David Sassoon✡)
- Megalakul a B’nai B’rith
(jelentése: a Szövetség fiai), a világ legrégebben működő, nem vallási
zsidó szervezete New Yorkban – 1843. október 13., mely többek között
létrehozta a Rágalmazásellenes Ligát
- 1845-49-es ír éhínség – Gorta Mór, kb. 1 millió áldozat,
legalább 1 millió kivándorló, a zsidó-angolok szándékosan hagyták
éhenhalni az íreket
- Az 1848/49-es magyar szabadságharc leverése – a Rotschildok
pénzelték a Habsburgokat, majd mikor azok vereséget szenvedtek,
leverették a szabadságharcot az oroszokkal, többek között mivel Kossuth
saját pénzt hozott létre (Kossuth -bankó) [305] [306] [307] [308]
- Az Ullman és társa Pesti Magyar Kereskedelmi Bank a forradalom
pénzének közadakozásból összeadott két és félmillió forint értékű
aranyfedezetét nem Kossuthnak adja át, hogy Debrecenbe vigye, hanem a
császári tábornagynak, Windischgrätznek. [309]
- Az 1849-es osztrák megtorlás a magyar szabadságharc után - a zsidó Haynau több 100 áldozata, köztük az aradi vértanúk, tábornokok
- Batthyány Lajos meggyilkolása Pest-Budán – 1849. október 6., a zsidó Haynau gyilkoltatta meg
- Tajping-felkelés - 1850-64, Kína, a császár brit, francia, amerikai segítséggel verte le, 20-30 millió áldozat
- Arrow-incidens
- 1856, a második ópiumháború kiprovokálása, az ürügy: kínai tisztek
levonták a brit zászlót egy illegális hajón, a franciák egy hittérítő
megölése miatt léptek háborúba Kínával
- Második ópiumháború - 1856-1860, az angolok és a franciák
(Amerika és Oroszország támogatásával) megtámadják Kínát, és még jobb
feltételeket kényszerítenek rá (nagy hadisarc, újabb kikötők)
- Szipojlázadás - 1857, az indiaiak fellázadtak a zsidó-brit uralom és a zsidó "indiai társaság" ellen, a britek elfoglalták Indiát 90 évre
- Amerikai polgárháború - 1861-65, 600 000 áldozat, zsidó bankárok finanszírozták és gazdagodtak meg belőle mindkét oldalon
- Az Első Internacionálé megalapítása Londonban – 1864. szeptember 28., szellemi vezetője Karl Marx, 1864 és 1876 között működött
- Abraham Lincoln amerikai elnök meggyilkolása - 1865, zsidók ölették meg a zsidó John Wilkes Booth-al
- A zsidó Ferdinand Cohen-Blind✡ Berlinben hátulról ötször rálő Otto von Bismarck porosz miniszterelnökre – 1866. május 7. [310]
- Zsidóemancipáció
– 1867. november 25-én terjesztették elő a zsidók egyenjogúsításáról
szóló törvényjavaslatot, mely hatalmas csapást mért a gyanútlan
magyarokra
- Francia-porosz háború
- 1870-71, a zsidók uralta Franciaország megtámadta Poroszországot,
hogy ne jöjjön létre a német egység, zsidók finanszírozták (korábban a
zsidók sikertelen merényletet hajtottak végre Bismarck ellen), a németek
győztek, a francia hadisarcot is a zsidók finanszírozták, Németország
megkapja Elzászt és Lotaringiát, ahonnan sok zsidó elmenekült, 200 000
áldozat
- A Rothschildok és Benjamin Disraeli megszerzik a
Szuezi-csatornát Angliának - 1875, majd 1882-ben brit csapatok
megszállták a csatornát, máig megszállás alatt tartja a Nyugat, az USA
és Izrael
- Porfiriato – 1876-1911, a zsidó diktátor, Porfirio Diaz egyeduralma Mexikóban
- II. Sándor orosz cár meggyilkolása - 1881, a Narodnaja Volja zsidó terrorszervezet (többek közt Lenin bátyja) ölte meg
- James Garfield
amerikai elnök meggyilkolása - 1881. július 2., nem zárható ki, hogy a
zsidók ölették meg a pénzügyi rendszert kritizáló elnököt [311]
- A zsidó Wahrmann Mór párbajozik az Antiszemita Párt elnökével, Istóczy Győzővel - 1882. június 11., egyikük sem sebesül meg
- Kongói holokauszt – 1885-1908, a belga király, II. Lipót kiirt mintegy 10 millió kongóit (a lakosság kb. felét), és kizsákmányolja, kirabolja az ún. Kongói Szabadállamot, a műveletet a király hitelezője, a zsidó Leon Lambert✡, a brüsszeli Rothschild-bank igazgatója finanszírozta
- A Második Internacionálé megalapítása – 1889-1916, többek közt ez vezette be a nemzetközi munka napját (1889) és a nemzetközi nőnapot (1911) is
- A nemzetközi munka napjának bevezetése – 1889. május 1., a Második Internacionálétől ered
- Alfred Dreyfus árulása Franciaországban - 1894, államtitkokat adott át más országoknak
- A kommunista Bund (Zsidó Munkásszövetség) megalapítása Oroszországban, Lengyelországban és Litvániában – 1897. október 7. [312]
- Bokszerlázadás - 1899-1901, a britek és más külföldiek elleni lázadás Kínában, 100 000 áldozat
- William McKinley amerikai elnök meggyilkolása - 1901, a zsidó Leon F. Czolgosz ölte meg (Emma Goldman✡ Alexander Berkman✡ Leon F. Czolgosz)
- Egan Ede
kormánybiztos meggyilkolása – 1901, miután a kormánybiztos kitartó
munkával meggátolta a felvidéki ruszinokat tönkretevő zsidóságot további
tevékenységében, a zsidók megölették
- Az úgynevezett holokauszt kitalálása, nagyléptékű történelemhamisítás és a világ folyamatos zsarolása és fenyegetése az állítólagos holokauszt
ürügyén - az 1900-as (!) évektől, majd a második világháború után
intenzívebben. A zsidók megteremtették a holokausztipart és -vallást
médiaterrorjuk és gazdagságuk révén, nap mint nap világszerte sulykolják
az ún. holokausztot és ítélik el az antiszemitizmust, ellenfeleiket és a
közömböseket pedig antiszemitának, fasisztának, nácinak bélyegzik. A
történelemkutatás legnagyobb része az ún. "holokauszt" kutatása. [313]
- Orosz-japán háború - 1904-5, a zsidók (Jacob Schiff✡) segítik Japánt a zsidóellenes orosz cár elleni háborúban, kb. 100-150 ezer áldozat
- Tifliszi bankrablás – 1907, (ma Tbiliszi), zsidó kommunisták (Lenin, Sztálin, Maxim Litvinov,
stb.) mai árfolyamon 3 millió dollárnyi rubelt rabolnak egy bankból
állatias brutalitással Tbilisziben, 50 sérült, 40 (!) halott
- A Galilei Kör megalakulása – 1908, zsidóvédő, zsidó lobbista egyesület, a világháború alatt háborúellenes propagandát folytatott
- Pjotr Sztolipin orosz miniszterelnök meggyilkolása - 1911, a gyilkos a zsidó Dmitrij Bogrov
- A nemzetközi nőnap bevezetése – 1911. március 8., a kommunista Clara Zetkin műve
- A zsidóvédő és nemzsidó-rágalmazó és üldöző Rágalmazásellenes Liga (ADL) megalapítása - 1913
- A FED létrehozása - 1913-tól, több milliárd érintett. A FED
többek közt a dollárkibocsájtás jogával rendelkezik, ezzel folyamatosan
eladósítva Amerikát és az egész világot. Karácsonykor hozták létre, ami
csak 3 évvel később derült ki, miután egy szigeten döntést hoztak róla
gazdag zsidó bankárok (J. P. Morgan, John D. Rockefeller, Paul Warburg, etc.)
- Ferenc Ferdinánd Habsburg trónörökös meggyilkolása - 1914. június 28., a gyilkos három zsidó volt, vezetőjük Princip, zsidó szabadkőműves [3]
- Az első világháború – kb. 1914-18 – részben, kb. 5-15 millió áldozat
- Örmény holokauszt – 1915-18 és 1920-23, Törökország, 1 millió áldozat, a zsidókból álló Szaloniki Bizottság, a Dönmeh és az ifjútörök kormány
követte el, ezzel meggyengítették a Palesztinát is magában foglaló
Oszmán Birodalmat, és megszabadultak a zsidóknál tehetségesebb, de nem
olyan összetartó és fanatikus - keresztény - örményektől
- A Lusitania luxushajó elsüllyesztése – 1915. május 7., 1200
áldozat, a zsidók német tengeralattjárók által ellenőrzött vizekre
vezették a Lusitaniát, annak németek általi elsüllyesztésével próbálták
Amerikát a háborúba lépésre kényszeríteni
- Karl von Stürgkh osztrák miniszterelnök meggyilkolása - 1916, a zsidó Friedrich Adler ölte meg, aki csak 2 évet ült
- Februári forradalom Oroszországban – 1917. március 8-12., a cári Oroszország megszűnik, később II. Miklóst és családját zsidók kivégzik [314]
- Az 1917-es októberi kommunista oroszországi forradalom
- Orosz polgárháború - 1917-22, a zsidó kommunisták és az oroszok
között, az éhínségekkel és járványokkal együtt kb. 8 millió áldozat
- II. Miklós orosz cár és családjának kivégzése - 1918, a zsidó Jacob Yurovszky közvetlen parancsára
- Breszt-litovszki béke
- 1918. március 3., a kommunista zsidó forradalmak által meggyengített
bolsevik Oroszország kénytelen volt vesztesként kilépni a háborúból, az
orosz küldöttség vezetői többek közt Trockij és Joffe
- Oroszország az első világháborúban - kb. 2 millió áldozat
- Franciaország az első világháborúban - kb. 1.5 millió áldozat
- Németország az első világháborúban - kb. 2 millió áldozat
- Anglia az első világháborúban - kb. 1 millió áldozat
- Olaszország az első világháborúban - kb. 1 millió áldozat
- Magyarország az első világháborúban - több mint félmillió áldozat
- Spanyolnátha
– 1918-19, a zsidók által háborúba ugrasztott amerikai katonák
terjesztették el, a háború végén a legyengült, összezsúfolt lakosság
körében rengeteg áldozatot szedett, 50-100 millió áldozat
- A zsidó Jakov Blumkin megöli a német nagykövetet, Wilhelm Mirbachot Moszkvában – 1918. július 6., így harcoltak Breszt-Litovszki béke ellen, újabb háborút akartak Németországgal
- Lengyel-ukrán háború
- 1918-19, Ukrajna elveszti Nyugat-Ukrajnát a lengyelekkel szemben a
több frontos, kommunistákkal is vívott harc és bomlasztás miatt, kb. 25
000 áldozat
- Az őszirózsás forradalomnak elnevezett patkányforradalom Magyarországon - 1918. október 31.
- Tisza István meggyilkolása - 1918. október 31., az elkövetők és kitervelők bizonyítottan zsidók voltak
- A zsidóság elárulja Magyarországot a háború idején,
békedemonstrációkat tartanak, majd patkányforradalmakat szítanak, végül
kommunista diktatúrát vezetnek be, tönkreteszik az országot és a
haderőt, és elveszejtik az ország 2/3-át
- Novemberi forradalom Németországban - 1918. november 7., a zsidó Kurt Eisner✡ és kommunista-anarchista fajtársai kikiáltják a Bajor Szabadállamot, ideiglenesen elszakítva Bajorországot a Német Császárságtól
- A kommunista Spartacus Szövetség megalakulása Németországban – 1918. november 11.-december 30., a Spartacus-felkelés is a szervezet nevéhez fűződik, vezetője Karl Liebknecht✡, később párttá alakult Németország Kommunista Pártja néven [315]
- Németország és Ausztria
egyesülésének megakadályozása – az első világháború óta folyamatosan,
az osztrákok mindig is csatlakozni szerettek volna a többi német
államhoz, de a zsidók és a zsidók által vezetett államok ezt
megakadályozták
- A Kommunisták Magyarországi Pártja megalapítása – 1918. november 24., később az MSZDP-vel összeolvadva ez a párt hozta létre a Tanácsköztársaságot, 1943-ban megtévesztésül felvette a Békepárt nevet (KB-tagok: Kun Béla, Chlepkó Ede, Fiedler Rezső, Hirossik János, Bokányi Dezső, Jancsik Ferenc, Korvin Ottó, László Jenő, Mikulik József, Pór Ernő, Rabinovics József, Rudas László, Seidler Ernő, Somló Dezső, Szamuely Tibor, Szántó Béla, Vágó Béla, Vántus Károly)
- Lengyel-szovjet háború - 1919-21, kb. 100 000 áldozat (Trockij✡, Sztálin✡)
- A magyarországi Tanácsköztársaság - 1919, kb. 500-1000 áldozat, majd minden vezetője zsidó volt, Trianon fő felelősei a zsidó értelmiséggel együtt
- Magyar-román háború
- 1919, a románoknak sikerült megszállniuk Magyarországot a zsidó
kommunista destrukció okozta káosz és a hadsereg tönkretevése miatt, és
megszerezték a mai Magyarországhoz hasonló méretű Erdélyt
- Spartacus-felkelés Németországban - 1919. január 5-15., általános sztrájk és fegyveres harcok Németország-szerte [316]
- Bajor Tanácsköztársaság - 1919. április 6 – május 3., zsidó anarchisták, majd kommunisták baloldali diktatúrát vezetnek be Bajorországban (az elnök Ernst Toller✡, majd Eugen Levine✡)
- 1919. április 29-én a bajor Vörös Hadsereg Münchenben kivégez 8 túszt Eugen Levine zsidó diktátor vezetésével, akiket a külső német támadás és visszacsatolás ellen gyűjtöttek össze [317]
- A német békediktátum – 1919, versailles-i békediktátum, hatalmas német területvesztés és jóvátételre kötelezés
- A bolgár békediktátum - 1919, neuilly-i békediktátum
- Az osztrák békediktátum - 1919, saint-germaini békediktátum, Dél-Tirol elcsatolása Ausztriától
- Szlovák Tanácsköztársaság
– 1919. június 16.-július 7., magyarul beszélő zsidók alakították meg,
cseh elnökkel, szlovák nacionalista, zsidó és hazaáruló népbiztosokkal (Pór Ernő✡, Münnich Ferenc✡, Csapó Sámuel✡)
- Megalakul a Komintern, a Harmadik Internacionálé - 1919
- A török békediktátum – 1920, sévres-i békediktátum, eredetileg Törökország 2/3-nak elcsatolása
- Magyar holokauszt – 1920-tól, trianoni békediktátum, Magyarország elveszíti területeinek 2/3-át, lakosságának felét, jóvátételt kell fizetnie. A felelősök: Linder Béla✡ hadügyminiszter, a Tanácsköztársaság zsidó vezetői, a zsidóbérenc Károlyi Mihály, Amerika zsidó háborús uszítói.
- Gulág-szigetek – kb. 1920-1980, min. 20-30 millió áldozat, zsidók hozták létre és vezették a táborokat
- Örmény bolsevizmus – 1920-91, 1 millió áldozat
- Perzsa kommunizmus – Irán, 1920-21
- Henry Ford
üldözése gazdaságilag és a médiában annak felvilágosító, antiszemita
tevékenysége miatt - 1920-as évek, a Ford gyár is majdnem tönkrement,
mire Ford 1927. június 30-án színleg bocsánatot kért a zsidóktól [318]
- Keresztényüldözés és a Cristero-felkelés leverése Mexikóban – 1926-29, 90 000 áldozat, a mexikói zsidó elnök, Plutarco Elías Calles keresztényellenes intézkedéseket hoz, mire kitör a felkelés, több ezer papot is megöltek [319]
- Kínai polgárháború - 1927-50, a kínaiak és a kommunisták
között, a szovjetek segítették a kommunistákat, akik győztek, és
beláthatatlan időre kommunista diktatúrát vezettek be a világ
legnépesebb országában, a kínaiaknak csak Tajvan maradt meg, 6-8 millió
áldozat (Joffe✡, Borogyin✡)
- Maximato – 1928-34 és azidőtájt, a zsidó Plutarco Elías Calles mexikói elnök diktatórikus, keresztényellenes rendszere, a végére 4500 papból 334 maradt életben
- Az 1929-es gazdasági világválság – több 100 millió érintett, bizonyítottan a FED és hasonló zsidó szervezetek idézték elő, például árfolyam- és hitelspekulációkkal
- Palesztina zsidó megszállása – kb. 1930-tól, zsidók özönlenek Palesztinába illegálisan, előkészítve a palesztin holokausztot
- Holodomor,
ukrán holokauszt – 1932-33, 8-10 millió áldozat, zsidó NKVD-sek
elvették a lakosság összes élelmét, majd fegyveresen lezárták a
falvakat, hogy az emberek ne szerezhessenek élelmet máshol, és a
falvakat is fegyveresek járták, figyelve a házakat, ha valahol főztek,
erőszakkal elvették az élelmet. lásd: Ukrajnai éhínség
- Júdea hadat üzen Németországnak:
ez áll egy ismert újság, a Daily Express címlapján - 1933. március 24.,
a nemzetközi zsidóság bojkottot hirdet a német áruk ellen
- Németország-ellenes zsidó tiltakozások Amerika-szerte - 1933.
március 27., a Madison Square Gardenben 50 000 zsidó, de további 70
városban is tüntetnek
- Louis T. McFadden (*1876-1936) bankár, republikánus képviselő meggyilkolása - 1936, kritizálta a FED-et, nagy valószínűséggel zsidók mérgezték meg, miután előtte kétszer rálőttek.
- Spanyol polgárháború
- 1936-39, kb. 500 000 áldozat, a világ számos pontjáról
Spanyolországba özönlöttek a terrorista zsidó kommunisták, hogy ott
spanyolokat, hazafiakat, papokat gyilkoljanak
- Paracuellosi vérengzés - 1936, 2000-12 000 áldozat
- Wilhelm Gustloffot, a svájci NSDAP vezetőjét minden ok nélkül, hidegvérrel meggyilkolja a zsidó David Frankfurter✡ – 1936, Svájc
- Ernst vom Rath német követ meggyilkolása Franciaországban - 1938. november 7., egy kiskorú zsidó, Herschel Grynszpan ölte meg, természetesen ok nélkül
- A Második világháború - 1939-1945, 50-70 millió áldozat, a zsidó Churchill robbantja ki a lengyel-német konfliktus idején hivatalosan Lengyelország védelmében, zsidó bankárok gazdagodnak meg belőle, és okot kreálnak Palesztina zsidók általi megszállásához
- Németország a második világháborúban - 1939-1945, 8 millió áldozat
- Japán a második világháborúban - 1939-45, 3 millió áldozat
- Szovjetunió a második világháborúban - 1939-1945, kb. 25 millió áldozat
- Lengyel kommunizmus – 1939-1942 és 1945-1990, 1 millió áldozat
- A balti államok elleni szovjet terror és banditizmus, az áldozatok száma milliós nagyságrendű, 1939-1941 és 1944-1990 [4]
- Téli háború – 1939-1940, szovjet-finn háború, a szovjet zsidók megtámadják Finnországot, és elragadják egy részét, kb. 150 000 áldozat
- Katyni vérengzés - 1940, 22 000 lengyel katonatisztet gyilkolnak meg szovjet zsidók
- Magyarország a második világháborúban – 1940-45, 600 000 áldozat
- Az SS Patria elsüllyesztése – 1940. november 25., Haifa, 260 halott. A Patria elsüllyesztése. A Hagana
zsidó terrorszervezet elsüllyeszti az 1800 illegális zsidó bevándorlót
szállító óceánjárót. Eredetileg csak megrongálni szándékoztak, hogy a
zsidókat ne szállítsák Mauritiusra. Egyesek szerint szándékosan ölték
meg saját fajtársaikat, hogy sajnálatot keltsenek maguk iránt. [320]
- Folytatólagos háború
– 1941-1944, finn-szovjet háború, Finnország jogos háborút indít elvett
területeiért, Anglia is hadat üzen a kis Finnországnak, az USA
hadianyaggal segíti a Szovjetuniót, kb. 300 000 áldozat
- A békekötésre Nagy-Britanniába repülő Rudolf Hess elfogása és törvénytelen bebörtönzése 46 évre - 1941. május 10. [321]
- Pearl Harbour-i incidens -1941. december 7., 2000 áldozat, az USA provokálta Japánt, majd figyelmen kívül hagyta a közeledő japán flottát, ezzel okot teremtve a háborúba lépésre
- Német büntető- és munkatáborok a második világháború alatt -
kb. 1941-45, a zsidó destrukció eredményeként ide zárták a zsidókat és
másokat, zsidó kápók lelkes közreműködésével, kb. 1-3 millió áldozat,
igaz, ezek mintegy fele zsidó. A zsidók ezt az eseményt holokausztként
interpretálják gázkamrákkal, 6 millió meggyilkolt (sic) zsidóval, orvosi
kísérletekkel, emberi szervek ipari célokra történő felhasználásával,
lángoló sírgödrökkel, stb., és fő érvként használják a zsidóellenesség
ellen, a maguk kommunista és egyéb rémtetteit természetesen elhallgatva,
jelentéktelenítve, relativizálva.
- Amerika a második világháborúban – 1941-45, 400 000 áldozat, a zsidók rángatták bele Amerikát a világháborúba (pl. Roosevelt elnök)
- Varsói gettólázadás
– 1943. április 19.-május 16., a zsidók, mint sokszor a történelem
során, brutálisan "fellázadnak", és megölnek több tucat német katonát,
ezért a németek felszámolják a gettót
- Bengáli éhínség - 1943, a britek által halálra éheztetve 1.5-4 millió áldozat
- Bombaholokauszt – 1943-45, a zsidók vezette Anglia és USA Drezdában, Berlinben, Hamburgban és minden nagyobb német városban összesen 0.5-1 millió német civilt bombáz halálra
- 1944 február 22- 24 Nijmegeni kisgyerek megölése terrorbombázással: 24 Nijmegeni gyerek.
- A Kasztner-vonat - 1944 júniusától, 1684 zsidó menekülése Magyarországról, mely Kasztner Rudolf✡
számára nagy bevételt jelentett. Kasztnerék eltitkolták a többi zsidó
előtt, hogy munkatábor vár rájuk, hogy ők közben anyagi
ellenszolgáltatás ellenében elmenekülhessenek Magyarországról. Kasztnert
1957-ben valószínűleg emiatt lövi le egy zsidó merénylő Izraelben.
- Magyar Kommunista Párt
megalapítása – 1944-1948 között működött, deklarált célja többek között
a magyar háborús vezetők „felelősségre vonása”, vezetői Rákosi Mátyás✡, Révai József✡, Nagy Imre✡, Gerő Ernő✡, Farkas Mihály✡
- Walter Guiness bárót, közel-keleti brit minisztert meggyilkolja a Lehi terroristacsoport, köztük Yitzhak Shamir későbbi miniszterelnök - 1944. november 6. A gyilkosok: Eliyahu Bet.Zuri és Eliyahu Hakim, Lehi-tagok, felakasztották őket.
- Sok magyarországi zsidó partizánként harcol "hazája" ellen a
háború idején, a háborús ellenséget segítve, ugyanakkor háborúellenes,
békepárti demonstrációkat tartanak, majd a magyarországi zsidóság
egyöntetűen örvend Magyarország háborús vereségének, kommunista
megszállásának, a 4 évtizeden át tartó judeokommunista diktatúrának, az
ország kirablásának, a nők tömeges megerőszakolásának, magyarok
százezreinek meggyilkolásának, a folyamatot felszabadulásként értékelve
- Tokió
bombázása - 1945-ben, a legsúlyosabb 1945. március 9-10-én, amikor
legalább 100 000 halálos áldozata volt a bombázásnak és az ebből eredő
tűzviharoknak, a japán városok terrorbombázásának összesen 500 000-1 000
000 civil áldozata volt [322]
- Adolf Hitlernek, a történelem egyik legnagyobb alakjának öngyilkosságba kényszerítése - 1945. április 30.
- Az atombomba megalkotása - 1945, míg a német tudósok szándékosan lassították a bomba megalkotását, az Amerikába szökött zsidók (Einstein✡, Szilárd✡, Neumann✡, Oppenheimer✡, etc.) sürgették a létrehozását, és le is dobták Japánra
- Német menekülteket szállító hajók megtorpedózása, pl. a Wilhelm Gustloff-é, több ezer polgári áldozat. A torpedózó szovjet tömeggyilkost, Alekszandr Marinyeszkot kitüntetik és hősnek nyilvánítják.
- Vietnámi éhínség - 1945, főképp a zsidók vezette Franciaország, kisebb mértékben Japán felelőssége, 400 000- 2 millió áldozat
- George Patton
amerikai tábornok meggyilkolása - 1945. december 21., az erős jellemű,
zsidóellenes, antikommunista, oroszellenes, a németek millióit érintő
zsidó kegyetlenkedés, tömeggyilkosságok ellen szót emelő tábornok
rejtélyes közlekedési "baleset" áldozata lesz
- Japán elleni atomtámadás – 1945. augusztus 6-9., Hirosima és Nagaszaki,
300 000 áldozat, zsidó nyomásra dobták le a bombákat, azzal
magyarázzák, hogy különben sosem ért volna véget a háború vagy még sok
amerikai katona halt volna meg. A zsidók eredetileg szülőföldjük
fővárosára, Berlinre akarták ledobni, de kifutottak az időből.
- Délvidéki vérengzés – 1944-45, kb. 30-50 000 áldozat, a zsidó Mose Pijade✡ jugoszláv vezető rendelte el
- Görög polgárháború – 1942-49, a kommunisták megpróbálták fegyveresen megszerezni a hatalmat, 150 000 áldozat
- Általános és aránytalan zsidó bosszúhadjárat, németek
millióinak megkínzása, lemészárlása, kitelepítése Európa-szerte, más
európaiak ezreinek megkínzása, bebörtönzése, meggyilkolása, kifosztása a
zsidók korábbi jogos és indokolt munka- és büntetőtáborokba
kényszerítése miatt
- Német holokauszt – 1945-90, 15 millió német kitelepítése, min. 1-3 millió áldozat
- Rajna menti táborok, Zsidó haláltáborok - kb. 2 millió fiatal német katona, idős, nő és gyerek áldozat. A zsidó Eisenhower✡, Henry Morgenthau✡
és zsidó társaik 5-10 millió németet zárnak haláltáborokba, alig adnak
nekik élelmet és vizet, orvosi ellátás nélkül, fedél nélkül haldokolnak a
mezőkön, néha beléjük lőnek. A Rajna mellett, miközben bőségesen lenne
élelem a számukra, a Vöröskeresztnek és más szervezeteknek, személyeknek
megtiltják a segítséget. A zsidó haláltáborokról hallgatnak vagy
tagadják létezésüket azok a zsidók, akik az ún. holokausztból, a zsidók
szenvedéséből vallást kreáltak. [323]
- Mussolinit terroristák („partizánok”) kivégzik, holttestét meggyalázzák – 1945. április 28.
- Salamon Morel✡ vérengzése - 1945, Morel megkínoz és megölet legalább 2000 német polgárt a swietochlowicei táborban, Izrael később nem adta ki
- Nürnbergi per - 1945-1946 - 12 német vezető kivégzése (október 16.), majd további perek zsidó ügyészek, bírók, hóhérok közreműködésével
- Németország felosztása - 1945, a nyugati zsidók által megszállt
NSZK-ra és szovjet zsidók által megszállt NDK-ra szakítják
Németországot 45 évre, a fővárost, Berlint 4 részre osztják fel,
Ausztriát újra elszakítják a többi német államtól, hatalmas német
területeket csatolnak Lengyelországhoz, Csehországhoz, a Szovjetunióhoz,
Franciaországhoz és más országokhoz, az ottani németek többségét (15
millió németet) kitelepítik
- A Morgenthau-terv végrehajtása - 1945-47, Henry Morgenthau✡
zsidó amerikai pénzügyminiszter és zsidó bandája terve nyomán a német
ipar és kereskedelem megszűnik, és két éven át tartó mesterséges
éhínséget okoznak a megszálló zsidók egész Németországban, a gazdaságot
nem engedik fejlődni, a Rajna menti táborokban több millió németet gyilkolnak meg
- Zsidó vérengzések Magyarországon a második világháború után - 1945-49, négy miniszterelnök (Szálasi Ferenc, Bárdossy László, Sztójay Döme, Imrédy Béla) és további 200-300 személy törvénytelen, lincselésszerű kivégzése
- Bolgár kommunizmus - 1945-1990
- Csehszlovák kommunizmus 1945 és 1990
- Jugoszláv kommunizmus - 1945-1990, Délvidéki vérengzések
- Magyarországi kommunizmus – 1945 és 1990 között, 100 000-500 000 áldozat, zsidó vezetők és erőszakszervezetek a zsidók vezette Szovjetunió
megszállásával 40 év kommunista diktatúrát vezetnek be, mialatt
beláthatatlan időre tönkreteszik a magyar gazdaságot és társadalmat
- Magyar békediktátum - 1946, párizsi békeszerződések, második
Trianon, felelősök: a zsidók vezette Szovjetunió, USA, Anglia,
Franciaország, ill. ezen országok zsidó háborús uszítói (Roosevelt✡, Churchill✡, Sztálin✡, etc.)
- Szálasi Ferenc
és társai kivégzése - 1946. március 12., a Nemzetvezető és három
minisztere törvénytelen felakasztása a zsidó-bolsevik Népbíróság által
- 200 000 magyarországi német kitelepítése Németországba és vagyonuk elvétele – 1946-48
- A holokauszt szó kisajátítása - a népirtásokra használt
holokauszt szót a zsidók ellopják és kizárólag az ún. zsidó holokausztra
alkalmazzák (azaz a zsidók büntető- és munkatáborokba zárására), noha
sok holokauszt mögött ők állnak
- Fajok összekeverése a fehér ember elpusztítása és a népek
meggyengítése céljából - négerek, arabok és más színesek millióit
szabadítják rá a zsidók Európára, ahol elszaporodnak [324]
- Németország megszállása, agymosása zsidók által - ocsmány
holokausztemlékművek éktelenkednek országszerte, Németország lemond a
háborúkról, nincs atombombája, ultraliberális lesz, törökök, arabok,
négerek millióit engedik beutazni, a német himnusz első két strófáját
eltörlik, mindenekelőtt pedig mesterséges bűntudatot keltenek a zsidók a
németekben, bűnös nép voltukat sulykolják beléjük [325]
- Iráni kommunizmus – Mahábádi Köztársaság néven 1946-47 között
- A Stern-csoport nevű zsidó terrorcsoport levélbombákat küld brit politikusoknak, köztük Anthony Edennek, a miniszterelnök Clement Attlee-nek, Winston Churchillnek és Ernest Bevin külügyminiszternek - 1947. június 4., ekkoriban az amerikai elnöknek, Harry S. Trumannek is küldtek levélbombát a zsidó terroristák [326] [327] [328] [329]
- Deir Jasszin-i mészárlás
- 1948 április 9, 100 palesztint, nőket és gyerekeket is megöltek a
zsidók a Haganah és két főrabbi irányításával. Több későbbi zsidó
miniszterelnök is szerepet játszott benne. [330]
- Izrael állam megalapításának kierőszakolása - 1948. május 14.
- Nakba,
a palesztin holokauszt - 1948, 1 millió palesztin menekül el a
tömeggyilkos zsidók elől (a Dalet-terv alapján a zsidó terroristák
megszállták egész Palesztinát és megölték az ellenállókat, 300 000
palesztin elmenekült, majd újabb 700 000 a tömeggyilkosságok miatt),
azóta folyamatosak a palesztinellenes jogsértések, a zsidó agresszió és
terror [331]
- Első izraeli-arab háború – 1948-49
- A Magyar Dolgozók Pártja megalapítása – 1948. június 12., a Magyar Kommunista Párt és az MSZDP egyesülésével jött létre szovjet parancsra (vezetői: Szakasits Árpád✡, Rákosi Mátyás✡, Marosán György✡, Gerő Ernő✡)
- Folke Bernadotte ENSZ-közvetítő meggyilkolása Jeruzsálemben - 1948. szeptember 17., a Lehi zsidó terrorszervezet gyilkolta meg a humanizmusáról ismert svéd diplomatát, a királyi család tagját. A gyilkos Yehoshua Cohen volt, a Lehi akkori vezetője Jichak Samir későbbi kormányfő, akik teljesen büntetlenek maradtak. [332]
- Vietnámi kommunizmus – 1 millió áldozat
- Észak-koreai kommunizmus – 2 millió áldozat
- Afrikai kommunizmus - 2 millió áldozat
- Kínai kommunizmus - 65 millió áldozat, zsidók is segítették a zsidók által kreált gyilkos eszme kínai megvalósulását, lásd: Kínai kommunizmus és George C. Marshall
- Priboj akció
- 1949 márciusában 90 ezernél több balti polgárt deportálnak a
Szovjetunió távoli területeire, a bűntény a tömeggyilkosság kategóriába
tartozik.
- James Forrestal amerikai védelmi miniszter rejtélyes körülmények között meghal, miután ellenzi a palesztinai zsidó terrort - 1949. május 22. [333] [334]
- A kommunista Kína megszállja Tibetet - 1950, az etnikai viszonyokat is megváltoztatják
- Koreai háború – 1950-53, 3 millió áldozat, Korea judeokommunista megfertőzése és a zsidók vezette USA támogatásával
- A Gyűrűsféreg gyerekek
ügy - 1950-es évek, több 10 000 gyerekáldozat, Izraelben kb. 100 000
szefárd zsidó gyerek kapta a fejébe a megengedett röntgensugár-dózis 35
000-szeresét (!) bizonyos betegségekkel szembeni kezelésként, közülük
6000 egyből meghalt, sokaknál különböző betegségek alakultak ki
- Az AIPAC
(Amerikai-Izraeli Közügyek Társasága) amerikai zsidó lobbiszervezet
megalakulása – 1951, megalakul az amerikai politikát alapjaiban sakkban
tartó, a népirtó Izraelt támogató szervezet
- A Konrad Adenauer elleni merénylet – 1952. március 27., az Irgun által felrobbantott bomba megölt egy németet, a merényletet személyesen Menachem Begin
izraeli miniszterelnök rendelte el, a német kormány eltitkolta az
esetet, és szabadon engedte a terroristákat, hogy elejét vegye az
"antiszemita incidenseknek" a zsidók által uralt Németországban
- Német jóvátétel a zsidóknak - 1952, Németország tömérdek pénzt fizetett Izraelnek
és csaló zsidó szervezeteknek az ún. holokauszt miatt, melynek
köszönhetően Izrael kijutott a gazdasági válságból, sok zsidó hevesen
tiltakozott ellene méltóságára a németgyűlöletére hivatkozva, többek
között a tárgyalások leállításának céljából kíséreltek meg merényletet
Adenauer német kancellár ellen
- A hidrogénbomba megalkotása - 1952, a zsidó Teller Ede✡ hozta létre
- 1953-as keletnémet felkelés leverése – 1953. június 16-17., kb. 200-500 áldozat, 20-100 kivégzés, 3000 bebörtönzött (Hruscsov✡, Hilde Benjamin✡)
- Az iráni kormány megdöntése – 1953, angol és amerikai zsidók
eltávolították a demokratikusan megválasztott iráni kormányt, és saját
bábjukat, Mohammad Reza Pahlavi
sahot ültették a hatalomba, aki diktatúrát hozott létre,
titkosrendőrsége, a SZÁVÁK kínozta és tízezrével gyilkolta az embereket,
ezért később, 1979-ben lezajlott és győzött az iszlám forradalom, majd a
zsidók Irakkal támadtatták meg Iránt, és azóta Iránt folyamatosan
déminozálják a zsidó világmédiában és kegyetlen szankciókkal
sanyargatják, holott ők a felelősek mindenért
- Második izraeli-arab háború (szuezi válság)
– 1956, Izrael, Nagy-Britannia és Franciaország alattomos módon
megtámadta Egyiptomot a Szuezi-csatorna jogszerű államosítása miatt,
Izrael elfoglalta a Sínai-félszigetet, csak szövetségesei nyomására adta
vissza
- Kossuth téri vérengzés
- 1956. október 25., zsidó ÁVH-sok a Földművelésügyi Minisztérium
épületének tetejéről lőtték a békés tömeget, illetve szovjet tankok is,
több 100, akár 1000 áldozat
- 1956-os magyar forradalom leverése – 1956, 200 000 menekült, kb. 5000 áldozat, a zsidó Hruscsov✡ utasítására zsidó terroristák (pl. Czinege Lajos✡, Apró Antal✡, Kádár János✡, Biszku Béla✡, a későbbi miniszterelnök Horn Gyula✡, stb.) vérbe fojtják a magyar forradalmat
- Magyar Szocialista Munkáspárt megalapítása – 1956. október 31., egészen 1989-ig a kommunista elnyomás egyetlen pártja
- 1956-os szovjet megtorlás - több 100 áldozat, zsidó "vezetők", ávósok, bírók közreműködésével, a belügyminiszter Biszku Béla✡ volt
- Kubai kommunizmus – 1958-tól, a zsidó Fidel Castro✡ vezetésével
- Kínai nagy éhínség - 1958-61, 20-40 millió áldozat
- A tibeti felkelés leverése - 1959, 90 000 áldozat
- Adolf Eichmann volt német tisztviselő elrablása Argentinában, és kivégzése Izraelben egy terrorper után - 1960-62
- Francis Parker Yockey
fehér vezetőt, filozófust öngyilkosságba kényszeríti (vagy
meggyilkolja) az FBI egy San Francisco-i börtönben - 1960. június 16.
- A berlini fal felépítése - 1961
- Az Amnesty International „humanista” (zsidó) szervezet megalapítása – 1961
- Az izraeli atombomba létrehozása – 1960-as évek, Izrael
nem ismeri el atomhatalmi létét, hogy kibújjon a nemzetközi szerződések
alól, a bombát később többször is majdnem ledobta más államokra (pl.
2003-ban az USA által megtámadott Irakra)
- A neutronbomba megalkotása - 1963, Samuel Cohen✡ hozta létre
- John F. Kennedy amerikai elnök meggyilkolása - 1965, a zsidó maffia ölte meg a FED miatt
- Robert Kennedy meggyilkolása, a tettes állítólag egy "palesztin"
fiatalember, majd John Kennedy, a volt elnök fia is
"repülőgépbalesetben" hal meg, a fekete doboz eltűnik, a holttesteket
boncolás nélkül elhamvasztják.
- Vietnámi
háború – 1965-73, min. 3 millió áldozat és 58 000 amerikai. Háború a
judeokommunizmussal fertőzött észak-vietnámiak és a zsidók vezette USA
között.
- Kulturális forradalom Kínában - 1966-76, a kínai kommunisták megölik a rendszer "ellenségeit", legalább félmillió áldozat
- Harmadik izraeli-arab háború (hatnapos háború)
– 1967, Izrael elfoglalta Gázát és a hatalmas Sínai-félszigetet
Egyiptomtól (utóbbit 1979-ben visszaadta cserébe a békéért és Izrael
elismeréséért, az addig betelepült több ezer cionista zsidó telepest
1982-ben kitelepítették), a Golán-fennsíkot Szíriától, Ciszjordániát és
Kelet-Jeruzsálemet Jordániától
- A USS Liberty megtámadása - 1967. június 8., 34 áldozat, izraeli repülőgépek lebombázzák az amerikai hadihajót, az USA nem mer közbelépni [335]
- Gáza megszállása – 1967-től, a zsidók a világ legnagyobb gettójába zárják a palesztin őslakosokat
- Laoszi kommunizmus - 1968-tól
- 1968-as anarchista diáklázadások világszerte – bizonyítottan nihilista zsidók álltak a háttérben (pl. a pedofil hajlamú Daniel Cohn-Bendit✡, aki a párizsi lázadások elindítója és vezetője volt) [336] [337]
- Karameh háború – 1968, izraeli-jordán villámháború, kb. 200 áldozat, a zsidók betörtek Jordániába
- Kreisky-Wiesenthal-ügy - a nácivadász Simon Wiesenthal✡ a 70-es években végig támadta Bruno Kreisky✡
kancellárt, mert kormányának több "náci" múltú tagja volt, végül
Kreiskyt (!) kötelezték jelentős kárpótlás fizetésére hitelrontás miatt [338]
- Isten haragja hadművelet
- 1972-től 20 éven át a Moszad terroristának nevezett embereket
gyilkolt a zsidó fanatizmustól és bosszúszomjtól vezetve a müncheni
"terrortámadás" bosszújaként, az abban részt vevő Fekete Szeptember
tagjait, rengeteg más "terroristát" és sok ártatlan embert öltek meg a
zsidók. Volt, akit busz alá löktek, egy másikat ötödszörre sikerült
felrobbantaniuk, 8 ártatlan emberrel együtt. A meggyilkoltak
családjainak a zsidók megírták, hogy nem felejtenek. Golda Meir elnök hagyta jóvá.
- Izrael lelő egy a viharban eltévedt líbiai polgári repülőgépet a
megszállt Sínai-félsziget felett - 1973. február 21., 108 áldozat
- Negyedik izraeli-arab háború (Jóm kippúri háború)
– 1973, Izrael, teljes veresége küszöbén az atombomba ledobásával
zsarolta Amerikát, és csak annak segítségével menekültek meg a zsidók
- Lillehammer-ügy - a Moszad megölt egy ártatlan embert, Ahmed Bouchikit Lillehammerben, mert összekeverték egy "terroristával"
- A zsidó Samuel Byck egy repülővel akar a Fehér Házba csapódni, hogy megölje Richard Nixon amerikai elnököt - 1974. február 22., két embert megöl a repülőn, majd öngyilkos lesz
- Kambodzsai kommunizmus - 1975-1993, Pol Pot
rémuralma 1975-79 között, 2 millió áldozat, minden 3-4. embert megöltek
a judeokommunizmus nevében, olyanokat, mint a városban élők vagy a
szemüvegesek
- A zsidó Sara Jane Moore merénylete Gerald Ford amerikai elnök ellen - 1975. szeptember 22., San Francisco, nem találja el az elnököt, a második lövést blokkolják
- Zsidó kommandósok törvénytelenül kiszabadítanak 103 zsidó túszt
az ugandai repülőtéren (Mennydörgés-hadművelet) - 1976. július 4.,
német és palesztin "terroristák" eltérítettek egy Air France-gépet, a
nem zsidó túszokat elengedték, 4 zsidó túsz meghalt, többet közülük
maguk a zsidók lőttek le, egy zsidó katona, a későbbi
tömeggyilkos-miniszterelnök Netanjahu testvére meghalt, a zsidók
megölték a 8 "terroristát" és még 40 ugandait
- A nácivadász Simon Wiesenthal Központ megalapítása Los Angelesben - 1977, mely a jogtalan zsidó bosszúszomj egyik jelképe
- Afganisztáni háború (szovjet-afgán háború) – 1978-89, 5 millió menekült, 1.5 millió áldozat
- Iráni forradalom – 1978-79, az amerikai báb, a perzsaellenes Mohammad Reza Pahlavi sah ellen robbant ki felkelés, ezután Irán iszlám köztársasággá alakult
- Egykepolitika Kínában - 1979-től, 400 millió meg nem született gyermek, 100 millió megölt lány magzat
- Irak-iráni háború
– 1980-88, az amerikai zsidók felfegyverezte és támogatta Irak
megtámadta Iránt, azonban Irán győzött. Irak vegyi fegyvereket is
bevetett részben kurd civilek ellen, 1-1.5 millió áldozat.
- Az iraki atomreaktor elleni izraeli támadás – 1981
- Ötödik izraeli-arab háború (első libanoni háború)
– 1982, Izrael évtizedekre megszállta Dél-Libanont beavatkozva a
libanoni polgárháborúba (Libanon más részeit Szíria szállta meg), és Bashir Gemayelt ültette az elnöki székbe, akit beiktatása előtt megöltek, ezért testvére követte a poszton 1988-ig, 20 000 áldozat (1200 zsidó)
- 8000 etióp (fekete) zsidót Izraelbe szállítanak az izraeliek - 1984
- Olof Palme
svéd miniszterelnök meggyilkolása – 1986. február 28., rejtélyes
körülmények között, közelről lőtték hátba az Izraelt is bíráló
miniszterelnököt, könnyen lehetséges, hogy a Moszad tette [339] [340]
- Csernobili atomkatasztrófa – kommunista Ukrajna, 1986. április 26., min. 100 000 rákban meghalt áldozat 2050-ig
- Rudolf Hess meggyilkolása - 1987. augusztus 17., 93 éves korában, röviddel szabadulása előtt gyilkolták meg [341] [342]
- Első intifáda, palesztin felkelés a zsidó uralom ellen Izraelben - 1987
- Megalakul a magyarországi zsidópárt, az SZDSZ
– 1988. november 13., hivatalosan liberális pártként, fő célja a zsidó
élősködés védelme, a magyar nép megkárosítása. 1994-ben az addig
legantikommunistább párt koalícióra lép az MSZMP utódpártjával.
Ismertebb tagjai Göncz Árpád✡, Demszky Gábor✡, Kuncze Gábor✡, Kis János, Pető Iván✡, Fodor Gábor✡, Vásárhelyi Miklós✡, Haraszti Miklós✡, Tamás Gáspár Miklós✡, Kóka János✡, Eörsi Mátyás✡, Magyar Bálint✡, Tölgyessy Péter✡, Bauer Tamás✡, Horn Gábor✡, Gusztos Péter✡, Mécs Imre, Hack Péter✡, Rajk László✡, Iványi Gábor✡, Kőszeg Ferenc, Ungár Klára✡, Dornbach Alajos✡, Sándor Klára✡, stb.
- A Magyar Szocialista Párt, az MSZMP jogutódjának megalapítása – 1989. október 9. (elnökei: Nyers Rezső✡, Horn Gyula✡, Kovács László✡, Hiller István✡, Gyurcsány Ferenc✡, Lendvai Ildikó✡, Mesterházy Attila✡)
- A kommunizmus felelőseit nem vonják felelősségre Európában – 1990, döntően zsidókat, nemzetközi zsidó nyomásra
- A magyarországi kommunizmus felelőseit nem vonják felelősségre – 1990, a zsidó gyilkosok, rablók, hazaárulók és azok ismerősei ehelyett meggazdagodnak [343], majd kormányra kerülnek 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban
- Irak
elleni ENSZ (zsidó-amerikai) szankciók – 1990-től napjainkig, majdnem
teljes kereskedelmi és pénzügyi embargó, miután Irak megtámadta
Kuvaitot. Több 100 000, akár félmillió gyermek áldozat, összesen 1
millió áldozat – bármiféle eredmény nélkül.
- Mintegy 200 000 orosz zsidó szivárog be Németországba a Szovjetunió megszűnése után – 1990
- 14 000 etióp (fekete) zsidót Izraelbe szállítanak az izraeliek - 1991
- Az apartheid rendszer megszüntetése nemzetközi zsidó nyomásra
Dél-Afrikában – 1994, ezután a feketék szabadon gyilkolhatják az
embereket, évente 20-30 000 gyilkosság történik, sok nőt
megerőszakolnak, szabadon rabolhatnak, közbiztonság gyakorlatilag nincs,
a dél-afrikai atomtölteteket megsemmisítik, a gazdaság összeomlik, egy
fordított, fekete apartheid rendszer alakul ki, ami már nem zavarja a
zsidókat - legalább 500 000 áldozat 1994 óta [344]
- A szadista zsidó tömeggyilkos, Slomo Morel
Izraelbe menekül Lengyelországból az igazságszolgáltatás elől, izraeli
fajtásai sosem adták ki, és antiszemitizmussal vádolták a lengyel és
nemzetközi hatóságokat
- 1994-ben Baruch Goldstein megöl 29 palesztint egy mecsetben
- Columbine középiskolai mészárlás - 1999. április 20., a zsidó Dylan Klebold✡ és társa meggyilkol 12 tanulót és egy tanárt a Columbine középiskolában (Columbine, Colorado), majd öngyilkosok lesznek
- Második intifáda, palesztin felkelés a zsidó uralom ellen Izraelben - 2000
- A 2001 szeptember 11-én az úgynevezett terrortámadás (Világkereskedelmi Központ, 4000 áldozat) megrendezése, aminek ürügyén az immár elhomályosuló holokauszt
legenda továbbfolytatásaként zsidó ellenőrzés és terror bevezetése
világszerte, ez szolgál emellett a különféle agressziók, mint Irak
megszállásának Afganisztán lerohanásának és más terrorcselekményeknek
"indoklására".
- Afganisztáni háború (amerikai-afgán háború) – 2001-től, az USA törvénytelenül megtámadta Afganisztánt a CIA-s zsidók által megrendezett szeptember 11-i terrortámadásra hivatkozva
- Az izraeli fal megépítése - kb. 2002-2012, a zsidók falat húznak a berlini fal mintájára az őslakosokat elzárva
- Magyarországi cigánybűnözés
létrehozása és gerjesztése, a cigányok elszaporítása a magyarok ellen,
illetve a magyar nemzet és nemzettudat megsemmisítése céljából,
bűncselekményeik és élősködésük támogatása, nagyvonalú segélyezés a
dolgozó magyarok rovására. (szociáldemokrata, liberális, zöld, jogvédő
stb. mezbe bújva)
- Nagy László és Weiszdorn Róbert bestiálisan meggyilkol nyolc magyart Móron - 2002, a tettesek jól láthatóan zsidók [345]
- Iraki háború – 2003-tól, 1.5 millió áldozat
- Rachel Corrie amerikai békeaktivista meggyilkolása - 2003. március 16., bulldozerrel ment át rajta egy zsidó, a gyilkost felmentették
- Hatodik izraeli-arab háború – 2006, második izraeli-libanoni háború, kb. 1000 áldozat, Izrael megtámadta Libanont két elrabolt izraeli katona miatt
- A 2006-os budapesti rendőrterror az 1956-os forradalom 50. évfordulóján - 2006. október 23., a zsidó Gyurcsány Ferenc✡ miniszterelnök, Gergényi Péter✡
rendőrkapitány és társaik terrort alkalmazva rendőrhordákkal brutálisan
megverették a békés magyar ünneplőket megfélemlítés céljából, nyílt
hazaárulást és terrorcselekményt elkövetve (14 szemsérült)
- A feltételezett szíriai atomreaktort lebombázza Izrael - 2007
- Jörg Haider
sikeres, rendkívül népszerű radikális és zsidóellenes osztrák politikus
rejtélyes autóbaleset áldozata lesz - 2008. október 11., valószínűleg a
Moszad ölette meg
- Gázai háború
– 2008, 1300 áldozat, Izrael megtámadta az általa gettóba zárt gázai
palesztinokat, és háborús bűnöket követett el (pl. foszforbomba)
- 2008-as gazdasági világválság – több 100 millió érintett,
zsidók generálták, irreálisan pozitív hitelminősítésekkel, egyúttal
fedezet nélküli hitelek tömeges kibocsájtásával
- A 2008-2009-es cigánygyilkosságok - 6 áldozat,
titkosszolgálatos zsidók megszervezésével történt (egészen a
bűncselekmény-sorozat kezdetéig megfigyelték a gyilkosokat, majd zsidó
nyomásra leálltak a megfigyeléssel), a magyarok és cigányok egymásnak
ugrasztása, ill. a magyarok rossz színben feltüntetése céljából
- Az SZDSZ bukása után megalakul a zsidók új pártja, az LMP
(Lehet Más a Politika) – 2009. február 26., a párt szintén
ultraliberális és zsidóvédő, de az „ökológiai” jelleget helyezi előtérbe
a magyarok megtévesztése céljából, vezetője a magyarellenes TASZ egykori elnöke, Schiffer András✡ [346]
- Állítólagos sertésinfluenza-járvány - 2009. március, a még a
közönséges influenzánál is veszélytelenebb járvány (kitalált betegség)
veszélyességét a média és "független" szervezetek segítségével (köztük a
WHO-val) felnagyították zsidó csoportok, melyek ezáltal horribilis
nyereségre tettek szert. Az oltóanyagot, a Tamiflut a Donald Rumsfeldhez köthető Gilead Sciences gyártotta. video [347] [348] [349]
- 2009-2010, terrorper Münchenben a 92 éves beteg John Demjanjuk ellen egy hamisított igazolvány alapján, akit Izraelben
1983-88-ban már fölmentettek a hamis zsidó vádaskodás alól. John
Demjanjukot nem engedik vissza az USA-ba családjához, egy németországi
idősek otthonában hal meg 2012-ben.
- A "holokauszt" tagadását büntető törvényt hoznak Magyarországon
- 2010. április 10., ezután megkérdőjelezni sem lehet a holokauszt
hazugságait, jelentőségét (a főbűnösök: MSZP, SZDSZ, valamint Mesterházy Attila✡, Sólyom László államelnök✡, később a Fidesz sem törli el a törvényt)
- Ernst Zündelt 8 év börtönnel sújtják, nem utazhat ki amerikai feleségéhez, és ő sem hozzá, Horst Mahler
11 évet kap, és más személyeket is lecsuknak az ún. holokauszt tagadása
miatt. Van, aki zsidózásért kap börtönbüntetést. A radikális portált
üzemeltető osztrákokat sok-sok évre elítélik.
- A Mavi Marmara
segélyszállító flottilla megtámadása – 2010, 9 halott, a zsidók által
lezárt Gázába segélyszállítmányokat vivő aktivistákat a hajójukon
megtámadták az izraeli kommandósok, közülük kilencet fejbe lőttek,
kirabolták őket, majd állami szinten kigúnyolták jó zsidó módra
- A West-Balkán tragédia - 2011. január 15., a West-Balkán
nevű budapesti szórakozóhelyen 3 lány fulladt meg a tömegpánikban,
mivel a zsidó szervezők kapzsisága miatt túl sok embert engedtek be az
épületbe, a szervezők és tulajdonosok többnyire zsidók [350]
- Képíró Sándor halálba üldözése - kb. 2005-2011, a nácivadász Wiesenthal Központ haláláig zaklatta az idős Képírót, akinek ezért romlott meg az egészsége
- Líbiai polgárháború – 2011, kb. 35 000 áldozat, a Moammer Kadhafi
ellen kitört gyenge felkelést elsősorban légitámadásokkal segítette a
NATO (elsősorban az USA, Anglia és Franciaország), ezzel beavatkoztak a
zsidók egy másik ország belügyeibe, és a felkelés győzött, Kadhafit
brutálisan meggyilkolták
- Egy degenerált zsidó, Dániel Péter vörös festékkel önti le és teszi tönkre Horthy Miklós frissen felállított faszobrát Kerekiben – 2012, noha Horthy mentette meg a munkatáborozástól a pszichopata zsidó őseit [351] [352]
- 2012-es gázai háború
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése