Összeroppant a lelkem
semmivé fagyott
Magányos szívemben az élet.
*
Őrült vihar vándorlásom
ostorcsapásra véget ért.
Reményem emlékem
a jövő hite szenny vér és sár.
*
Elátkozva indultam bizonyosságot keresni
Biztosan sejtvén kudarcomat.
Idegen már az ember a bűzösen bugyborékoló
hazug emberi hang s szó.
Megkopott az örök csodának hitt szeretet násza.
*
S legvégül idegenül önmagam előtt.
A tört jászol és kereszt fölött
Idegenül önmagam előtt
Vakság és szürkület.
*
Soha,soha többé nem
hallhatom
a bimbózó virágok és
vibráló
madarak elmúlás előtti,jajkiáltását!
Mert méltatlannak ítélt az Isteni lélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése