Az erdőben éjszaka a fák
emberré válnak,férfi a nő
kezét kérve táncra hív
menüettet járnak.
Az öreg tölgy köré kis
hajtások ülnek,múlt
időkre éhesen,és mesél
az öreg, mikor még fiatal
fa volt ő is, a rejteken.
Csata dúlt az erdőn legszebb
ágát vesztette el ,nappal
néha ránéz mit az idő emésztett el.
Azt is mesélte,már nagy lombja volt
hűs enyhet adó ,törzsének dőlt és ivott
a Lengyel-Magyar vitéz Bem Apó.
Az öreg fűz csak vízről
madarakról dalolt, mesélte
nincs annál jobb,mikor a folyó
vize melléig hatol,
sűrű levél menedék,madarakat
óvott tavasztól,őszig,elmondta
poszáta a kedvenc,és azt kiért szomorú.
Vízben állva csodálja a néha
nyugodt vizet,a csendet,fűzszívében
sas fészekre várt csodára éhesen.
Ott volt még a kecses nyárfa
sebre kötést hullató,kemencében égő
tüskés akác a hidegben jó meleget adó.
Fénylett a bodza csúszós fehér ága,
levele a fanyar illatot hozó,
ha alatta ember alszik
szúnyog ne csípje és más vérszívó.
S a magára maradt kőris
vihartól szétszakadó,fűben fekvő
törzsét belakták,gyíkok ,tücskök
kis manók,északról a gondviselés
húzott rá moha takarót.
**************************
Úgyhogy barátom jegyezd meg jól
éjszaka a fának ember formája van
mesélnek, táncolnak,hűs hajnalig
míg csak szól a zeneszó.
Mi élő, mint minden- ismételhetetlen csoda!
Látod az anyag valóságnak tűnő,tapintható,
a lélek útja titok,örök, mesékbe való.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése